„…ne feledkezzél el szegény magyarokról!”
Határtalanul magyar
A magyarul miséző papok és magyar nyelven oktató iskolák nyomába szegődött a Határtalanul magyar stábja Szlovákiában.
2014. május 3. 12:51

Ott, ahol évtizedekig magyar anyanyelvű közösségekbe a klérus csak szlovákul beszélő papokat helyezett, a magyar anyanyelvű lelkészeket pedig színszlovák falvakba küldte.

Az ezeréves magyar települések nevének eltüntetése, szlovák névadása mellett ez is az szlovákosítás mindennapi gyakorlatát jelentette. Az összekötő szöveg szerint mára a helyzet változott… Az április 26-i filmepizódban - az egyházi hierarchiának megfelelően - a nyitrai megyéspüspök, Viliam Judák szólal meg elsőként - szlovákul.

A nagytapasztalatú, nagytestű egyházi méltóság diplomatikusan beszél. A katolikus egyház egyetemességét említi, mindenkit szolgál, aki hozzá tartozik.
A néző dekódol: tehát etnikai-nyelvi megkülönböztetés nélkül, azaz egységesen, szlovákul teszi. Mintha ez már önmagában nem lenne megkülönböztetés! A Püspök Úr politikus ember. Üzenete élén mindjárt csorbít is: „A kétnyelvű parókiák száma egyházmegyénkben körülbelül 10%”. Mossa kezeit:

- „Nincs elég magyarul tökéletesen beszélő papunk, akik ezt a szolgálatot maradéktalanul betöltenék.” Mintha magyar településeken a szlovákul beszélők töltenék be maradéktalanul a hivatásuk! – „Szeretnénk több magyar ajkú jelentkezőt fogadni.” Közismert volt a magyar anyanyelvű papoknak szlovák közegbe száműzése. Így a fiatal magyar jelentkezők elmaradása aligha csodálható.

Finoman ellenpontoz - a szerkesztő jóvoltából – a sokat tapasztalt érsekújvári lelkész Ďuro (ejtsd Gyurcsó) Zoltán, s elmondja, hogy az utóbbi 20 évben (rendszerváltoztatás!) „jó volt a papi ellátás”. Főleg a Garam mentéről választották magyar fiatalok ezt a hivatást. Mi több, jónéhányuk Magyarországon is végzi lelkészi szolgálatát, bár létszámuk még növekedhetne.

Muzsla, Béla és Ebed községek a Duna északi partján, a magyar határhoz közel fekszenek. Borka Iván Muzsla plébánosa küldetésnek tartja szolgálatát. Mikor pappá szentelték, felszentelője azzal bocsátotta útjára, hogy „Ti vagytok az a generáció, amelyik visszafogadja majd az egyház kebelébe a mi embereinket.”

Látja, a hit tanításait olyan nagyszülőkkel, szülőkkel szükséges megismertetnie, akiknek életéből az elmúlt évtizedek alatt hiányzott a vallásos nevelés. Egy lelkésznek a maga közösségében ma informálnia és formálnia kell az embereket.

Hit és szerepvállalás - mindkettőre szükség van.

„Érdekes, hogy akik eljönnek a templomba, részt vesznek összejöveteleinken, azok viszik a közösséget” – jegyzi meg a muzslai Borák Imre . „Aki nem jönnek, azok másutt sem nyilvánulnak meg.”

A muzslai sekrestyés Melaga Mária kritikusabb: „Az idősek is el-elmaradoznak. A lányok alig várják, hogy meglegyen az első áldozás, aztán már minek jöjjenek! Pedig a templomban mindenki békességgel imádkozhat. Az kell nekünk, nyugalom, béke, nem az állandó futkosás!”

Vannak, akik felnőttként veszik fel a keresztséget. Irént első áldozó lánya ösztönözte: - „Anya, te nem vagy keresztény, én az vagyok…!” Felnőtt társaival Irén két évig járt a felkészítőre, s ma már az egyházi közösség cselekvő tagja.

„Házas hétvége” a neve annak az egyházi összejövetelnek, melyre a stáb is ellátogatott. Házaspárok vallottak a kamera előtt ezeknek a közösségi eseményeknek a házasságerősítő és megtartó szerepéről. Felségek és férjek szólaltak meg s értettek egyet abban, hogy a mai fiatalok szinte mindent készen kapnak, ételt, italt, ruhát, eszközöket. Ehhez szoknak hozzá. Ám a jó házasság nem késztermék. Azért meg kell küzdeni, s ennek a szeretet jegyében kell megtörténnie.

„Innen, Muzsláról és a szomszéd faluból szállították évszázadokon át a bort az esztergomi hercegprímás asztalára” – büszkélkedik Becse József  borász, aki az egyház szerepét emeli ki a helyi szőlőkultúra újjászületésben.

Ismét Érsekújvárott vagyunk. Ďuro (ejtsd Gyurcsó) Zoltán lelkész elismeri, megosztott itt a magyarság, krízishelyzetben van, de éppen ez ad lehetőséget, hogy „jobban megbecsüljük magunkat s kitörjünk ebből”. Itt kétnyelvű plébánia működik. A 2011-es népszámláskor a lakosság 27% vallotta magát magyarnak. A valóságban a magyarul anyanyelvi szinten beszélők száma ennek kétszerese. Az egyetlen magyar tannyelvű iskolába is csupán a fiatalok 10-12%-a jár.

Az érsekújvári Széchényi György Baráti Kör vezetője Istenes József. E kör az itteni magyarság pillérének tartja magát. Feladatának tartja a magyar karakter, kultúra felvállalásának segítését azért, hogy „hazánkban ismét otthon lehessünk”.

Miként teszik, arra nem tér ki a film, hanem ugrik egy nagyot, s Zoboraljára látogat. Zoboralja történelmi tájegység Nyitráról északkeletre Szlovákiában. A legészakibb összefüggő magyar nyelvszigetnek tekinthető a Kárpát-medencében. A tájegység 13 Árpád-kori falut foglalt magába, alapítóleveleik 1113 körüliek. Ide tartoznak például a 2011. szeptember 3-án a Budai Várban a Magyar Nyelv és Könyv Ünnepén fellépő együtteseket adó Kolon, Gímes és Zsére is. A gondola 2011. szeptember 8-i „Budavár és Zoboralja” c. írásából idézve „A zoboraljai magyarságot érő erős és tudatos asszimilációs folyamat eredményeit Kolon polgármestere, Balkó Róbert a különféle megfélemlítési kísérleteknek, a gyenge jellemnek, az emberi kishitűségnek és gyarlóságnak tulajdonítja. Elmondta, jelenleg a színtiszta magyar családok 40%-a szlovák iskolába adja gyerekeit, a vegyes házasságokból pedig csak elvétve kerül gyerek magyar iskolába. És annyi balszerencse közt majdnem mindegyik településen működnek hagyományőrző folklórcsoportok, énekkarok…”.

Kodály Zoltán kincsre lelt a 20. század elei színmagyar Zoboralján, ahol majd 1000 népdalt gyűjtött . Közülük máig jól ismert a Gerencséri utca, A csitári hegyek alatt, Kicsi a hordócska, A jó lovas katonának. Erre a Zoboraljára az idei Nagyböjt egyik napján látogatott el a Határtalanul magyar stábja, s forgatott a helyi passió menet résztvevői között. „Mi hál’ Istennek gyakorló hívő emberek vagyunk , a szentmise olyan természetes nálunk, mint ahogy felkel a Nap” – mondja öntudatosan a nyitragesztesről érkezett Gál Erzsébet . Kolon község velük vonuló ifjú papja, Ďuras (Ejtsd Gyuras) Márk szerint a fiatalokkal kell sokat foglalkozni. – „A kicsikkel játszom, a nagyobbakkal focizom. Oda kell figyelni rájuk. Ha csak mi kezdünk beszélni, papolni, arra ráfizetünk. Akkor tudjuk, mit kell nekik mondanunk, ha előbb ők beszélnek magukról.” Márk atya aggódik, mert sok magyar családban már szlovákul szólnak a gyerekhez. Konklúziója: ”Ahol nemzetiségüket, nyelvüket elhagyják, ott a vallástól is távol kerülnek” .

A szerkesztő-rendező Tősér Árpád filmje elgondolkoztató. Egyértelműen kiderül belőle a templom s az iskola identitásmegtartó szerepe. A benne megszólaló magyarok legtöbbje tevékeny, magyarságát becsülő ember. A film címe kissé megtévesztő: a könyörgés passzívabb emberi állapotát előlegezi, pedig a benne szereplő magyarok sem hitben, sem tettben nem szegények. Cím dolgában a „Boldogasszony , Anyánk” egykori nationalis cantio helyett szerencsésebb lett volna Reményik Sándor híres költeményét idézni:
„A templomot s az iskolát”

- szil -