Gyurcsány ne féljen, hogy kilövik a szemét
Lehet vitatkozni a választójogi rendszer részleteiről, de azt könnyű belátni, hogy a korábbi rendszerben is a mandátumok 61 százalékát szerezte volna meg a Fidesz.
2014. április 14. 11:32

Ha a volt kormányfő a gyülekezési joggal élve kíván tiltakozni a kormány tevékenysége ellen, akkor ennek a lehetőségét biztosítják, gumilövedékkel és gumibotokkal nem kell számolnia. Hajrá, bátorság! – fogalmazott a Fidesz frakcióvezető-helyettese.

Lehet vitatkozni a választójogi rendszer részleteiről, de azt könnyű belátni, hogy a korábbi rendszerben is a mandátumok 61 százalékát szerezte volna meg a Fidesz egy igazságtalan választókerületi beosztás mellett – jelentette ki Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese az M1 Ma reggel című műsorában.

Ebben a szörnyű autokráciában, diktatúrában mi tettük azt lehetővé, hogy ne csak a Kúriához, hanem az Alkotmánybírósághoz is lehessen alkotmányjogi panaszt benyújtani - hangoztatta.

Az ellenzékkel folytatott vita kapcsán, melynek lényege, hogy a vesztes pártok szerint a győzteskompenzáció hozta meg a Fidesz nagyarányú győzelmét, Gulyás Gergely azt mondta: 6-7 mandátumról van szó, ami a kormánytöbbséget semmilyen formában nem érinti.

Úgy vélte: a választójogi egyenlőség akkor sérülne, ha egy szavazat kétszer érvényesülne. Itt nem erről van szó, teljesen legitim döntés az, hogy azok a szavazatok, amelyek egy győztesjelölt győzelméhez már nem szükségesek, töredékszavazatként hasznosulnak – érvelt a fideszes politikus, aki a görögországi példát említette. Ott, ha egy párt egy szavazattal többet kap, mint a második helyezett, 80 mandátumot kap azonnal. Nálunk ilyen aránytalanság nincs – szögezte le.

Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnökének azon kijelentését, miszerint nem biztos, hogy jól teszi, ha valaki egy ilyen nagyarányú vereségnél a választási rendszer hibáira hivatkozik, úgy kommentálta: kínosan érzi magát, ha Szigetvári Viktorral egyet kell értenie, de jelen esetben ez a helyzet.

Gyurcsány Ferenc, volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció elnökének azon kijelentésére, miszerint mindent megtesz azért, hogy a jelenlegi kormány ne töltse ki a mandátumát, úgy reagált: őszintén bízik abban, hogy a volt kormányfő alkotmányos eszközökre gondolt. Ha a gyülekezési joggal élve kíván tiltakozni a kormány tevékenysége ellen, akkor ennek a lehetőségét biztosítják, gumilövedékkel és gumibotokkal nem kell számolnia. Hajrá, bátorság! – fogalmazott Gulyás Gergely.

Beszélt arról is, hogy a választójogi rendszer szerinte nagy mértékben nem változott. Egyfordulós lett ugyan, de a vegyes rendszer maradt, továbbra is listára és egyéni képviselőjelöltre lehet szavazni. Utóbbiak aránya a rendszer egészén belül megnövekedett. A mögöttünk hagyott ciklus pedig nem csak ígérte, hanem be is váltotta azt a korábbi fogadkozást, hogy az országgyűlés létszámát megfelezzük – hívta fel a figyelmet.

A 187 képviselő bérének ki nem fizetése jelent ugyan némi spórolást, de a lépésnek inkább szimbolikus jelentősége van, amikor a társadalom is áldozatokra kényszerült az elmúlt években – emelte ki.

hirado.hu - M1 - Ma reggel
  • Matolcsy György: Újra kell indítanunk a 2020-as éveket
    Első pillanatra úgy tűnhet, hogy a magyar gazdaság újraindítása csak annyit jelent, hogy kinyitnak azok, akik korábban bezártak, de valójában több újraindításra is szükség van – állapította meg a növekedés.hu portálon hétfőn megjelent bloggjában Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke. Újra kell indítanunk a 2020-as éveket, a gazdasági felzárkózás folyamatát.
  • Egymillió ember már megkapta az oltást Magyarországon
    Folyamatosan zajlik az oltás, ma délelőttre már egymillió ember megkapta az oltást Magyarországon. A járvány harmadik hullámának felszálló ágában vagyunk, egyre nő az aktív fertőzöttek és a kórházi betegek száma, a kormány ezért is döntött a korlátozások szigorításáról, amelyek mától lépnek életbe.
  • Szigorúbb korlátok között kell élnünk két hétig
    Számos korlátozó intézkedéssel igyekszik megállítani a kormány a koronavírus-járvány harmadik, minden korábbinál agresszívabbnak mutatkozó hullámát. A mindennapi élethez szükséges boltokat leszámítva bezárnak az üzletek, a legtöbb szolgáltatás két hétig nem lesz elérhető, a közműveknél pedig csak elektronikus formában lehet majd ügyeket intézni.
MTI Hírfelhasználó