Akik korszakváltást ígértek, visszahozták a bukottakat
Kövér László szerint hozzájárulna az ország belpolitikai helyzetének konszolidálásához, ha lenne néhány közös nevező, nemzeti minimum a szemben álló felek között.
2014. március 20. 12:17

Kövér László szerint hozzájárulna az ország belpolitikai helyzetének konszolidálásához, a belpolitikai viták „durvaságának és aljasságának” mérsékléséhez, ha lenne néhány közös nevező, nemzeti minimum a szemben álló felek között.

Az Országgyűlés elnöke szerdán Keszthelyen, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Döntsünk a jövőnkről: Mégse engedj, Uram, félúton megállni! című országjáró kerekasztal-beszélgetését megelőző sajtótájékoztatón, a fórum témáit megelőlegezve beszélt a nemzeti minimum szükségességéről.

Ha a pártpolitikai különbségeket félretéve, együttes erővel az országért, a nemzetért meg lehetne állapodni ebben, „akkor Magyarország sokkal sikeresebb lehetne a következő 24 esztendőben, mint amilyen volt a mögöttünk hagyott 24 esztendőben”, de ehhez szükség van a baloldal megújulására – fogalmazott Kövér László.

Visszahozták a bukottakat

Kifejtette: akik korszakváltást ígértek néhány héttel ezelőtt, azok nemcsak „az MSZP összes bukott arcát visszahozták a kampányba”, de ezeket még kiegészítették annak az SZDSZ-nek „a süllyesztőből előkerült figuráival”, amelynek 1998-as és 2010-es politikai és erkölcsi bukását köszönheti a baloldal. Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon, illetve Kuncze Gábor és Fodor Gábor említésén túl Bokros Lajos nevét is kiemelte, mint akit „annak a megszorításpolitika atyjának” tartanak, amelyet az emberek 2010-ben nagy fölénnyel utasítottak el.

Úgy vélekedett, hogy most van az a pillanat, amikor meg kell kísérelni megszabadulni a posztkommunizmustól. Ezektől a figuráktól „még négy éven keresztül biztosan nem fogunk tudni megszabadulni”, de ha a választók világosan, egyértelműen értésére adják a baloldalnak, hogy igénylik az ő korszakváltásukat, akkor lehet, hogy „négyéves fáziskéséssel” talán 2018-ban egy „személyiségében és szellemiségében megújult baloldallal” kell majd megvívnia a jelenlegi kormányzóerőnek – közölte Kövér László.

Lejáratásra készül a baloldal

Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy lapinformációk szerint a kormányváltó szövetség mind a 106 egyéni választókerületben lejárató kampányra készül a fideszes jelöltekkel szemben. Megítélése szerint a baloldal azért fordul ilyen eszközhöz, mert „nincs olyan eredmény a saját nyolcéves kormányzásukból”, amire építhetnének.

Mint kifejtette: a választás előtti utolsó 2-3 hétben a kormánypárti képviselőjelölteknek már nincs jogi lehetőségük, hogy bíróságon tudják bizonyítani az igazukat, vagyis úgy tudnak róluk valótlanságokat állítani, hogy már ne legyen módjuk megvédeni magukat. Ha ezek igazságok lennének, a vádlók már hónapokkal ezelőtt megtehették volna, hogy nyilvánosságra hozzák állításaikat.

A kormány konszolidálja a helyzetet

Az államtitkár a fórum témái közül kiemelte: a devizahitelezéssel kapcsolatos problémákat a jelenlegi kormány a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormánytól örökölte. A 2010-es kormányváltáskor 735 ezer devizahiteles szerződés volt az országban, ebből először a végtörlesztéssel 180 ezer családon segítettek, az árfolyamgáttal még 169 ezernek, majd néhány hónapja további 150 ezer családnak adtak lehetőséget az árfolyamgát kibővítésével. A Nemzeti Eszközkezelő révén 15 ezer családnak nyújtottak segítséget 2013 végéig, de sokaknak a kilakoltatási moratórium meghosszabbításával tették fenntarthatóvá a helyzetüket.

Az Alkotmánybíróság a napokban „egyfajta felhatalmazást adott a kormánynak a beavatkozási lehetőségre, ami a bankárok számára nem volt jó hír”. Ha a Kúria hónapok óta várt döntése is megszületik, akkor „különböző modelljeink alapján”, amint lehet, törvényjavaslatot terjesztenek a parlament elé – jelezte Rétvári Bence.

Nem előrejelzések, csak pillanatfelvételek

Mráz Ágoston Sámuel politológus, a Nézőpont Intézet igazgatója azt mondta: a közvélemény-kutatásokkal vigyázni kell, mert az adatok nem előrejelzések, hanem pillanatfelvételek, bár a kormánypártok számára rendkívül kedvezőek a mostani mérések eredményei. Ennek egyik oka a baloldal válsága, széthúzása, a veszekedés, a másik pedig, hogy a kormányzatnak olyan eredményei vannak, amelyek javítják az ország hangulatát.

„Nem valószínű, de nem is lehetetlen”, hogy a baloldal még a 15 százalékot sem éri el a választáson, „olyan negatív spirálba került” a kampány során. A választás azonban nem dőlt még el, akkor lehet valakit győztesnek nyilvánítani, ha kihirdetik a végeredményt – tette hozzá a politológus.

A rendezvényen – amelyről Lanczendorfer Erzsébet, a győri KÉSZ tiszteletbeli elnöke, a KDNP országgyűlési képviselője elmondta, az 1997-ben indult beszélgetéssorozatnak a keszthelyi a 221. állomása – több száz érdeklődő vett részt. A Balaton Színház Simándy-termét teljesen megtöltő résztvevők között volt mások mellett Manninger Jenő, a Fidesz–KDNP választókerületi jelöltje és Sáringer-Kenyeres Tamás, a pártszövetség országgyűlési képviselője is.

MNO - MTI
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • A kormány a helyén van
    Vannak mondatok a történelemben, amelyek az időből kiszakadva és felemelkedve örök életet élnek. Az ókori Rómától az angol és a francia történelmen át egészen a mai históriáig tudunk ezekről. Nekünk is van ilyen.
  • Szijjártó: A migrációs nyomás új veszélyességi szintre lépett
    Új veszélyességi szintre lépett a migrációs nyomás, a migránsok egyre agresszívebbek, erőszakosabbak, már felfegyverkeznek, és használják is ezeket a fegyvereket - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Szabadkán, ahol szerb hivatali kollégájával, Nikola Selakoviccsal találkozott.
  • A baloldal totális összeomlása
    A közvélemény-kutatások szerint ha most lennének a választások, a Fidesz–KDNP-pártszövetsége akár négyötödös többséget tudna kialakítani az Országgyűlésben, hisz a rekord támogatottság mellett az ellenzéki oldalon a DK és a Mi Hazánk Mozgalom kivételével jelenleg egyik ellenzéki párt sem lenne önállóan képes bejutni a parlamentbe – fogalmazott Nagy Ervin elemző.
  • Lezárták az Erzsébet hidat – Budaházyért tüntetnek
    Hétfőn reggel 8 óra körül érkezett a bejelentés a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz (BRFK), hogy hogy néhányan kocsikkal és egy molinóval keresztbe állva akadályozzák a forgalmat az Erzsébet hídon.
MTI Hírfelhasználó