Így működik majd a Műcsarnok
Január 1-jétől a művészeti köztestület gyakorolja a Műcsarnok Nkft. feletti tulajdoni jogokat.
2014. február 28. 11:05

A Műcsarnok jövőbeni működéséről tájékozatót tartott Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára. A tájékoztatón elhangzott, hogy január 1-jétől a művészeti köztestület gyakorolja a Műcsarnok Nkft. feletti tulajdoni jogokat, továbbá folyamatosak a tárgyalások a Műcsarnok épületének tulajdonjogi rendezésével kapcsolatban is.

A korábbi közléseket megerősítve a köztestület képviselője elmondta, hogy idén a Műcsarnok szakmai stábja által 2013 szeptembere előtt előkészített kiállítások valósulnak meg, valamint megrendezik az MMA köztestületi programjában elfogadott építészeti nemzeti szalont. Ezeket a döntéseket a Műcsarnok és az MMA vezetése már közösen hozta meg.

Kucsera Tamás Gergely elmondta: a Műcsarnok idei működésére fordítandó központi költségvetési forrásokat az Emberi Erőforrások Minisztériuma március végéig közvetlenül a Műcsarnoknak folyósítja, ezt követően a fennmaradt részt átutalja a művészeti köztestületnek. Ezt a forrást – a Műcsarnok kiegyensúlyozott működéséhez – további támogatással a köztestület költségvetéséből kell majd kiegészíteni, az ezzel kapcsolatos egyeztetések folyamatosak.

A tájékoztatón elhangzott továbbá, hogy márciusban megkezdődik a 2015. évi művészeti programok tervezése.

mucsarnok.hu
  • Szlávik: kedvező a 16-18 évesek oltási hajlandósága
    Kedvező, hogy sok 16-18 éves fiatal is hajlandó beoltatni magát a koronavírus ellen, hiszen ezzel ők is részei lesznek az "össznépi védettségnek" - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezető főorvosa a közmédiának szombaton.
  • Igazi ünnep a kulturális intézmények újbóli megnyitása
    Igazi ünnepnek nevezte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkára szombaton Lakiteleken azt, hogy a koronavírus-járvány enyhülésével újra megnyithatnak a magyarországi közművelődési és kulturális intézmények.
  • Csúfosan leszerepelt a baloldal a járvány alatt
    Csúfosan leszerepelt a baloldal a járvány alatt, kiderült, hogy ha baj van, nem lehet a baloldali pártokra számítani – erről is beszélt Orbán Viktor péntek reggel a rádióban. A WHO éppen egy hete mondta ki, hogy hatásos és biztonságos a Sinopharm vakcina, a baloldali politikusokat azonban a nemzetközi szakértők állásfoglalása sem győzte meg – hangzott el az M1 Híradójában.
MTI Hírfelhasználó