Szocsi látványos záróünnepséggel búcsúzott
Vasárnap este hivatalosan véget ért a 22. téli olimpia Szocsiban. A házigazda látványos záróünnepséggel búcsúzott.
2014. február 23. 21:29

Vasárnap este hivatalosan véget ért a 22. téli olimpia Szocsiban. A házigazda látványos záróünnepséggel búcsúzott.

A díszvendégek bevonulását követően 21, Szocsiban aranyérmes hazai versenyző hozta be az orosz lobogót, melyet ünnepélyesen felvontak. Ezután felvonult a 89 résztvevő nemzet zászlóvivője. A magyar lobogót Lajtos Szandra, a rövidpályás gyorskorcsolyában hatodik, pontszerző helyen végzett női váltó rangidőse lengette a küzdőtér közepén, amíg a mostani játékokon szerepelt 2856 sportoló Szocsiban maradt része bevonult a stadionba. Volt olyan, aki – a közönség ujjongását kiváltva – szaltózva érkezett.

A versenyzők parádéját követte a szombati 30 kilométeres női és a vasárnapi 50 kilométeres férfisífutás eredményhirdetése, előbbiben hármas norvég, utóbbiban hármas orosz siker született. Az oroszokat elképesztő ovációval fogadta a publikum. Az eredményhirdetés annyiban a végeredményt is jelezte, hogy Oroszország végzett az éremtábla élén, éppen Norvégiát megelőzve. Végül köszöntötték a Szocsiban közreműködő 25 ezer önkéntest és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) sportolói testületébe választott két új tagot, Hayley Wickenheisert és Ole Einar Bjorndalent. Utóbbit ismételten hatalmas tapsvihar fogadta. Wickenheiser Szocsiban már negyedik aranyérmét nyerte a kanadai jégkorong-válogatottal, a norvég sílövő pedig mostani két aranyával minden idők legeredményesebb téli olimpikonjává lépett elő.

A műsor folytatásában a legnagyobb orosz festőket, zongoristákat, balett-táncosokat, írókat, majd az orosz kultúrában fontos szerepet betöltő cirkuszvilágot idézték meg.

A látványos produkciók után kezdődött a hivatalos rész: a görög lobogó felvonása, valamint a görög és az olimpiai himnusz után Szocsi polgármestere átnyújtotta az olimpiai zászlót Thomas Bachnak, a NOB elnökének, aki Phjongcshang első emberének adta tovább. Ezt követően bemutatkozott a dél-koreai város, a 2018-as téli játékok házigazdája.

A műsor végén egy videó-összeállításban megjelenő Viktor An hatalmas tapsot kapott. A dél-koreaiból orosszá lett, Szocsiban nyert három aranyával immár hatszoros olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó összeköti a most befejeződött és a következő téli olimpia házigazdáját.

Dmitrij Csernisenko, a szocsi játékok szervezőbizottságának elnöke kiemelte, Oroszország új arcát mutatta meg a világnak, és számukra ez minden idők legjobb olimpiája volt. Záróbeszédében Thomas Bach azt mondta: Szocsi üzenetet küldött a világnak a békéről és az egymás iránti tiszteletről, továbbá hangsúlyozta, hogy Oroszország minden ígéretét teljesítette, így rászolgált a hét évvel ezelőtt megszavazott bizalomra. Hozzátette, hogy a mostani a sportolók olimpiája volt, majd külön köszönetet mondott a helyszínen tartózkodó Vlagyimir Putyin államfőnek. Mint mondta, az oroszok az olimpiával bebizonyították, hogy kedvesek és hatékonyak, illetve hazafiasak, de nyitottak a világra. Bach végül oroszul elköszönt Szocsitól és Oroszországtól, majd befejezettnek nyilvánította a 22. téli olimpiát.

A műsor folytatásaként az est három főszereplője mellett ezer kisgyerek lépett színpadra, s mindegyik kezében volt egy-egy láng. A produkció végén, amikor felcsendült az 1980-as, moszkvai olimpiát lezáró, Goodbye Moscow című szám, a játékok egyik kabalafigurája, a jegesmedve „elfújta” a Fist Stadion előtti kandeláberben az olimpiai lángot.

Az olimpia hivatalosan ekkor zárult, ám az ünnepség még egy darabig folytatódott a stadionban.

MNO - MTI
MTI Hírfelhasználó