Törvényt sértett több bank
Márciusban kiderül, mely bankokat talált jogsértőnek az MNB, mert átterhelte az ingyenes pénzfelvétel költségeit az ügyfelekre.
2014. február 15. 11:10

Márciusban kiderül, mely bankokat talált jogsértőnek, s büntetett meg a Magyar Nemzeti Bank azért, mert átterhelte az ingyenes pénzfelvétel költségeit az ügyfelekre. Tartottak ugyan a bankok a jegybanki ellenőrzéstől, de úgy tűnik, néhányuk mégis megsértette a jogszabályt.

Több pénzügyi szolgáltató esetében is bizonyítható, hogy az ingyenes pénzfelvétel terheit áthárították az ügyfelekre, legalábbis a vizsgálatok pillanatnyi állása ezt mutatja – nyilatkozta a törvény életbelépését követően indított ellenőrzésekről a Magyar Nemzetnek a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti szóvivője. Binder István a Magyar Nemzet kérdésére elmondta, a vizsgálatok lezárultával márciusban megszületnek a vétkes bankokat elmarasztaló határozatok is. Az érintett pénzintézetek jelentős bírságra számíthatnak, s vissza kell utalniuk a jogtalanul kiszámlázott díjtételeket is a megrövidített ügyfelek számlájára.

Bár arra számítottunk, hogy a bankok tömegesen szüntetik meg akcióikat, ez egyelőre elmaradt, mindössze a MagNet és az OTP Bank választotta ezt a megoldást – elemezte a bankok eddigi lépéseit a Bankráció.hu elemzője. Gergely Péter elmondta, azok a bankok, amelyek már az év végén előrejelezték a februártól várható változtatásokat, általában azzal magyarázták a váltást, hogy a tavaly bevezetett pótlólagos tranzakciós adó miatt keletkezett és eddig el nem számolt pluszköltségeik miatt kényszerültek változtatásra.

– Úgy tűnik – folytatta a szakember –, a pénzintézetek inkább teljesen új számlacsomagokkal igyekeznek átalakítani a bankhasználati szokásokat. Az elmúlt fél évben olyan jelentős változások következtek be a működési körülményekben, hogy arra csak új számlacsomagokkal tudnak érdemben reagálni. Az sem elhanyagolható, hogy ez esetben teljesen szabadon alakíthatják az áraikat.

– Vannak bankok, amelyek az új számlacsomagokat alternatívaként kínálják, mint például az Erste, ahol megmaradnak a régi számlák is. Akadnak olyanok is, amelyek kivezetik a régi számlacsomagokat, s a banknál maradó ügyfeleknek az újak között kell választaniuk. Ilyen például az AXA Bank új kínálata – hangsúlyozta a szakértő. – Arra számítunk, hogy a pénzintézetek jelentős része még az első fél évben megjelenik új számlakínálatával. Az eddig ismertté vált megoldások azt mutatják, de a megváltozott szabályozói környezet is azt valószínűsíti, hogy az ingyenes pénzfelvétellel járó változásokra válaszul aktív bankhasználatra ösztönzik majd az ügyfeleket a pénzintézetek. Vagyis akkor jár jól az ügyfél, ha a készpénzkímélő megoldásokat választja. Az új csomagok áraiban a bankok ösztönözni fogják a jövedelem számlára utalását, a közüzemi számlák átutalásos fizetését, a bankkártyás fizetést, s visszatérítésekkel és egyéb kedvezményekkel igyekszenek majd rábírni az embereket a hitelkártya kiváltására és használatára.

A változásokban – ha kimondva nem is, de a feltételekben mindenképpen – benne van az is, hogy a pénzintézetek szeretnének megszabadulni azoktól az inaktív ügyfelektől, akik csak arra használják a bankszámlát, hogy az oda érkező fizetést felvegyék, s készpénzzel fizessék minden kiadásukat. – Miután minden bank kissé másként látja a boldogulás útját, érdemes lesz majd végigbogarászni a teljes palettát, s bankhasználati szokásainkhoz leginkább illeszkedő számlacsomagot választani, mert akár évi több tízezer forintot is megspórolhatunk a helyes bankszámla kiválasztásával – foglalta össze a lényeget a szakember.

------------------------------------------

Nyugat ingyenes, kelet nem

Miközben Nyugat-Európában a legtöbb helyen korlátok nélküli az ingyenes pénzfelvétel a bankautomatákból, és sokszor a számlavezetés után sem kell fizetni, addig nálunk törvény kellett ahhoz is, hogy havonta kétszer költségmentesen jussanak készpénzhez az ügyfelek. A hazánkban működő külföldi tulajdonú bankok egy része ezt a helyi piachoz alakított üzletpolitikával magyarázza.

MNO - Magyar Nemzet
  • Orbán: háborús veszélyhelyzetet hirdet a kormány
    "Látjuk, a háború és a brüsszeli szankciók hatalmas gazdasági felforduláshoz és drasztikus áremelkedésekhez vezettek. A világ egy gazdasági válság küszöbén áll. Magyarországnak ebből a háborúból ki kell maradnia és meg kell védenie a családok anyagi biztonságát" - jelentette ki a miniszterelnök.
  • Megalakult az ötödik Orbán-kormány
    Megalakult az ötödik Orbán-kormány - Novák Katalin köztársasági elnök átiratát a miniszterek kinevezéséről az Országgyűlés keddi ülésén ismertették.
  • Ne kerüljön napirendre a szankciós javaslat az ET ülésén
    Orbán Viktor miniszterelnök azt javasolja az Európai Tanács elnökének, Charles Michelnek, hogy ne kerüljön napirendre a testület következő, május végi ülésén az Európai Bizottság 6. szankciócsomagra vonatkozó, Oroszországgal szembeni javaslata.
MTI Hírfelhasználó