Az államfő aláírta a paksi bővítésről szóló törvényt
Az államfő közölte: a törvény alkotmányos szempontból nem kifogásolható, visszaküldésének egyetlen feltétele sem adott.
2014. február 10. 13:18

A köztársasági elnök aláírta a paksi atomerőmű bővítéséről szóló törvényt - erről szóló közleményét hétfőn juttatta el hivatala MTI-hez.

Áder János egyes pártok indítványára figyelemmel megvizsgálta a törvény népszavazásra bocsáthatóságának kérdését is. Megállapította, hogy az alaptörvény alapján nem lehet népszavazást tartani nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségről. Ilyen kezdeményezést Magyarország egyetlen polgára, így maga az államfő sem tehet - tudatta.

Közölte: mint minden törvény esetében, a paksi erőműről szóló jogszabályra vonatkozóan is részletekbe menő alkotmányos vizsgálatot végzett.

Kitért arra is, hogy Magyarország mindenkori köztársasági elnöke esküjével az alkotmányos rendelkezések betartására vállal kötelezettséget. "Megválasztásom óta minden döntésemnél magam is ezt tekintettem kizárólagos mércének. A jövőben is így teszek. Ettől sem petíciók, sem utcai demonstrációk, sem zsarolás, sem nemzeti zászlónk "túszul ejtése" nem téríthetnek el" - rögzítette.

Az Országgyűlés múlt csütörtökön hagyta jóvá a paksi atomerőmű bővítéséről Oroszországgal kötött megállapodást 256 igen, 29 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett. A szavazás LMP-s képviselők tiltakozó akciója mellett zajlott.

Az egyezmény kihirdetését a kormánypártok és a Jobbik-frakció támogatta, a jelen lévő MSZP-s, LMP-s képviselők nemmel szavaztak. Szintén nemmel voksoltak a Párbeszéd Magyarországért független képviselői, a független Ángyán József, Endrésik Zsolt és Szili Katalin, valamint a jobbikosok közül egyedüliként Gaudi-Nagy Tamás. A Demokratikus Koalícióhoz tartozó képviselők nem vettek részt a szavazásban. A független Lenhardt Balázs és a jobbikos Nyikos László tartózkodott.

Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter és Szergej Kirijenko, a Roszatom elnöke Moszkvában január 14-én írta alá a nukleáris energia békés felhasználásában való együttműködésről szóló megállapodást, ennek keretében két paksi erőműblokk megépítéséről is megegyeztek. Az aláíráson jelen volt Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz államfő.

Az együttműködés kiterjed a paksi erőmű teljesítményének fenntartására és fejlesztésére, beleértve két új blokk tervezését, megépítését, üzembe és üzemen kívül helyezését, mindkét blokkra vonatkozóan legalább 1000 megawatt beépített kapacitással, a jövőben leálló első négy blokk teljesítményének kiváltására.

Az egyezmény biztosítja, hogy a paksi atomerőmű magyar állami tulajdonban marad.
Oroszország állami hitelt ad Magyarországnak a bővítéséhez. Az államközi hitelszerződés megkötése az egyezmény végrehajtásának feltétele. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán elmondta, hogy megállapodtak a részletekről: Oroszország tízmilliárd eurós hitelkeretet biztosít, a szerződést néhány napon belül aláírják. A kölcsön az első tizenegy évben 3,95 százalékos, a második szakaszban 4,5, a harmadik, befejező időszakban pedig 4,9 százalékos kamatozású lesz.

A törvény megszavazása óta civil szervezetek, valamint ellenzéki pártok is arra kérték az államfőt, ne írja alá a törvényt.

Az Együtt-PM aktivistái vasárnap tiltakozásul felmásztak a Sándor-palota erkélyére, ahol transzparenst helyeztek el, amely szerint népszavazást követelnek Paks kérdésében. Az aktivisták kiszedték foglalatukból az oromzaton elhelyezett nemzetiszínű és uniós lobogókat, és hangszórón azt mondták: azokat "zálogba" veszik, amíg Áder János köztársasági elnök nem küldi vissza a parlamentnek a paksi bővítésről szóló jogszabályt, illetve nem kezdeményez népszavazást az ügyben.

Hétfő estére fáklyás tüntetést hirdetett a Sándor-palota elé a baloldali összefogás, korábbi bejelentésük szerint azért, hogy arra kérjék Áder Jánost, ne írja alá a paksi bővítéséről Oroszországgal kötött megállapodást jóváhagyó törvényt.

MTI nyomán
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • A nemzetet békés eszközökkel tudtuk újra egyesíteni
    A magyar nemzetet 2010 után a meglévő határok mellett, békés eszközökkel tudtuk újra egyesíteni - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, a XI. Kárpát-medencei Összefogás Fórumon.
  • Nácizás
    A nácizó képviselő abban reménykedik, hogy a globális hatalmi átrendeződés lokális zavarosában halászva talán neki is akad majd valami „jutalomfalat” a „globális gazditól” – írja Bogár László.
  • Két válságot is sikeresen kezelt már a kormány
    Z. Kárpát Dániel (Jobbik) arról beszélt, hogy Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke ma az Országgyűlés gazdasági bizottságában „brutális látleletet” adott a kormányzásról. A baloldali képviselő szerint a kormány és a jegybank nem működik együtt, mert a Nemzeti Bank felszólítása ellenére a kormány a beruházásokat nem halasztotta el, ezért a válság örvényei durvábbak nálunk, mint a környező országokban.
MTI Hírfelhasználó