Extrém hidegre készül a katasztrófavédelem
A mínusz 10-15 foknál is alacsonyabb hőmérséklet elsősorban a kritikus infrastruktúrákat, a közműszolgáltatásokat veszélyeztetheti.
2014. január 27. 10:25

Kisebb közúti baleseteknél hajtottak végre műszaki mentéseket a katasztrófavédelem munkatársai az elmúlt napokban – számolt be a havazás nyomán szükségessé vált beavatkozásokról Hajdu Márton szóvivő az M1 Ma reggel című műsorában.

Leginkább pénteken történt sok baleset, csak ezen a napon több mint kétszáz esetben volt szükség a tűzoltók munkájára kifejezetten a havazással összefüggésben – tudatta Hajdu Márton. Elsősorban a Dunántúl déli térségében, Zala, Somogy, illetve Baranya megyében segítettek a bajba jutottakon. Speciális járművek bevetésére nem volt szükség, a helyben biztosított erők rendelkezésre álltak – mondta kérdésre válaszolva.

A katasztrófavédelem a havazás után most a hidegre, a mínusz 10-15 foknál is alacsonyabb hőmérsékletre készül, ami elsősorban a kritikus infrastruktúrákat, a közműszolgáltatásokat veszélyeztetheti – tájékoztatott az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az M1 adásában.

Nem adja fel az extrém hideg

Napközben a Nyugat-Dunántúlon megvastagszik a felhőzet, itt a nap folyamán jelentéktelen havazás, hószállingózás is valószínű. Az Alföld nagy részén is erősen felhős, párás idő várható, de csak elvétve lehet hószállingózás, az ország maradék részén eleinte még némi napsütésre is számítani lehet. A ködfoltok néhol lassan szűnnek meg. A szél gyenge vagy mérsékelt lesz, csupán északnyugaton élénkül meg a délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire –3 és –9 fok között valószínű. Késő estére többnyire –4, –10 fok közé hűl a levegő, a kevésbé felhős, havas részeken hidegebb is lehet. Bár a Kárpát-medence fölé a magasabb légrétegekben néhány fokkal enyhébb levegő érkezik, ebből talaj közelében nem sokat érezhetünk; marad a hideg idő.

Napfelkeltéig a kevésbé felhős, vastag hóval borított területeken előfordulhat –15 fok alatti hőmérséklet. Napközben a tájékoztatóban felsorolt veszélyes időjárási esemény nem várható.

A következő napokban már enyhébb levegő érkezik fölénk, de egyelőre a talajhoz közeli légrétegekben konzerválódó hideg levegő hatását érezzük még inkább. Emiatt többen panaszkodhatunk majd fejfájásra, migrénre, fáradékonyságra. Ingerlékenyebbek leszünk, és ingadozhat vérnyomásunk is. Erősödhetnek a reumatikus, valamint az ízületi fájdalmak.

M1-Ma Reggel
  • A gyurcsányi „semmi”
    „A Világgazdaság korábban megírta, Gyurcsány Ferenc az elmúlt négy évben összesen kétmilliárdnyi osztalékot vett fel céges érdekeltségeiből. 2016-ban 1.179 millió forintot, 2017-ben 228 millió forintot, 2018-ban 298 millió forintot, 2019-ben pedig 238 millió forintot” – adta tudtul a média az idén februárban. És ez „csak” az osztalék.
  • Tisztifőorvos: Nagyon szeretnénk elkerülni a szigorításokat
    A koronavírus-járvány elleni védekezés érdekében bevezetett szabályok azért szükségesek, hogy ne kelljen további korlátozásokat bevezetni - mondta szombaton a közmédiának az országos tisztifőorvos, aki az operatív törzs ülése után arra is felhívta a figyelmet, hogy a közösségi terjedés jellemzi a járványt.
  • Versenyképes ágazattá kívánják fejleszteni az erdőgazdálkodást
    Az Agrárminisztérium a gyenge termőképességű területeken versenyképes ágazattá kívánja fejleszteni az erdőgazdálkodást - jelentette ki az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára szombaton Ópusztaszeren.
  • Ismét a miénk a magyarság egységének tudata és öröme
    A politikai akaratnak, az emberek és közösségeik tetteinek együttesen köszönhető, hogy "ismét a miénk a magyarság egységének tudata és öröme" - mondta a pénzügyminiszter szombaton Esztergomban, ahol Szent István-díjjal tüntették ki Méry Gábor felvidéki könyvkiadót.
MTI Hírfelhasználó