Brüsszel a füstölést is szabályozza
Az európai sajtót ismét bejárták azok a történetek, amelyek az uniós szabályozások új rémségeit ecsetelik.
2014. január 25. 20:34

Az európai sajtót ismét bejárták azok a történetek, amelyek az uniós szabályozások új rémségeit ecsetelik. A közelmúltban a dán cukrászok keseregtek azon, hogy Brüsszel kispórolná a fahéjat a koppenhágai fahéjas tekercsekből, mondván, káros lehet az egészségre. Újabban az új uniós füstölési szabályozás okoz fennakadást - hangzott el a Kossuth Rádió Szombat reggel című műsorában.

Az Európai Bizottság tavaly szigorított azokon a rendelkezéseken, amelyek – a füstölés után – az élelmiszereken vagy élelmiszerekben maradt vegyületeket szabályozzák. Az intézkedést azzal indokolták, hogy a tömegtermelés megjelenése óta a füstölés már nem annyira a tartósítást szolgálja, hanem a megfelelő íz, illat és szín biztosítását.

A tengerentúli húsüzemek voltak az elsők, amelyek elkezdték alkalmazni az úgynevezett folyékony füstölést. Ennek lényege, hogy a megfelelő fák füstjét előbb kondenzálják, majd az így kapott oldatot befecskendezik a termékbe. Ez az eljárás felgyorsította a termelést, hiszen a húsoknak és sajtoknak nem kellett többé napokat, heteket tölteniük a füstölőben. Más cégek úgy versenyeztek ezzel a konkurenciával, hogy intenzívebb füstöléssel próbálkoztak, ami viszont azzal járt együtt, hogy nagyobb mennyiségű káros égéstermék jelent meg a kamrákban.

A húspiac egységes az unión belül, ezért Brüsszelnek több lépésben meg kellett határoznia, hogy mi is minősül füstölt árunak. A szigorítás egyik célja, hogy kiszűrje azokat a nedves füstöléshez használt oldatokat, amelyek minősége nem megfelelő, valamint, hogy kizárja a káros anyagokat normál füstöléseknél is. Ez azt is jelenti, hogy a szabályozásnak meg kellett felelnie az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság által megállapított határértékeknek.

Brüsszel emellett – a tagállamokkal közösen – azt is szeretné elérni, hogy a hamisított élelmiszerek teljesen kiszoruljanak a piacról, hiszen az illegális húskereskedelemben a füstöt és a füstölést is hamisítják. A legális kereskedelemben kapható termékeknek ugyanakkor semmi baja, a legjobb hírük pedig a lassú füstön sokáig érlelt, klasszikus és védett eredetű sonkáknak van, de a magyar húsipar termékei is a legegészségesebbek és legjobbak közé tartoznak európai viszonylatban.

hirado.hu - Kossuth Rádió Szombat reggel
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
  • Kártérítést a hungarocídiumért
    Vétkesek közt cinkos, aki néma – idézhetnénk Babitsot, de Brüsszelben ez is kárörvendő röhögést váltanak ki az ottani rasszista hungarofóbokból. Ezért is kell kártérítést követelnünk, tehát követelnünk kell a kártérítést a hungarocídiumért.
  • Baloldali tömb formálódik Gyurcsány Ferenccel szemben
    Legutóbb a Momentum elnöke fogalmazta meg, mit gondol Gyurcsány Ferenc vezérszerepéről. Közben az MSZP már azon aggódik, hogy a belviszály a 2022-es választási esélyeket is veszélyezteti – hangzott el az M1 Híradójában.
  • Jakab Péternek arra sincs energiája, hogy a Facebookon politizálgasson
    Élesen bírálta a Siófokon kétnapos éhségsztrájkba kezdő Jobbik-alelnököt Varga-Damm Andrea. A független képviselőnek a párt elnökéről sincsen jó véleménye. Jakab Péter féléves működését magunk is mérlegre tettük. Az egykori szóvivő könnyűnek találtatott, az alpári parlamenti felszólalások mögött egy lagymatag politikus bújik meg.
  • Nagy baj van Amerikában
    A vélemények egy-egy okot neveznek meg a konfliktus forrásaként, elhanyagolva a probléma sokszínűségét.
MTI Hírfelhasználó