Lengyelország felgyorsítja a csapatkivonást
Májusig 500 főre csökkentik az Afganisztánban állomásozó katonák számát.
2014. január 15. 17:51

Lengyelország felgyorsítja csapatai kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán Tomasz Siemoniak nemzetvédelmi miniszter.

Az Afganisztánban szolgálatot teljesítő lengyel katonák létszámát májusig ötszáz főre csökkentik - közölte a tárcavezető egy sajtótájékoztató keretében. Hozzátette: Varsó a döntést szövetségeivel közösen hozta meg.

Mint ahogy Siemoniak elmondta, a korábbi tervek szerint az év végéig ezer főre csökkentették volna a lengyel kontingens létszámát.

A NATO vezette nemzetközi biztonsági erők (ISAF), amely tavaly júniusban adta át a felelősséget a biztonság fenntartásáért az afgán erőknek, a még ott tartózkodó 87 ezer katonát 2014 végig vonja ki Afganisztánból. Az ISAF helyébe 2015-től új - immár kiképzésre, támogatásra és tanácsadásra összpontosító, lényegesen kisebb létszámú - afganisztáni misszió lép.

MTI
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
  • Kártérítést a hungarocídiumért
    Vétkesek közt cinkos, aki néma – idézhetnénk Babitsot, de Brüsszelben ez is kárörvendő röhögést váltanak ki az ottani rasszista hungarofóbokból. Ezért is kell kártérítést követelnünk, tehát követelnünk kell a kártérítést a hungarocídiumért.
  • Szigorúan ellenőrzött slágerrock 1.
    Nem mondható, hogy a könnyűzene mindig forrongó és érdekességeket szolgáltató világát ne figyelte volna árgus szemekkel a Kádár-rendszer, amire jó példa, hogy Lendvai Ildikó a KISZ KB Kulturális Osztályának helyettes vezetőjeként 1980-ban több tucat oldalon keresztül tájékoztatta Pozsgay Imre kulturális minisztert – aki a rendszerváltozás során kulcsfontosságú szerepet vitt az állampárt részéről annak lebontásában – az ifjúság szórakozásának néhány időszerű kérdéséről.
  • A Brexit utáni Európai Unió olyan, mint egy buli, ahol megitták az összes italt és a lányok is hazamentek
    Máthé Áron történésszel, szociológussal, a Nemzeti Emlékezet Bizottság elnökhelyettesével beszélgettünk a Közép-Európa számára vetített hamis ábrándokról, a magyar–német viszony múltjáról és jövőjéről, a nagyhatalmi érdekérvényesítésről a nemzeti érdekkel szemben és az Egyesült Királyság unión kívüli jövőjéről.
  • Magyarország az EU átlagánál jobban teljesít
    A kötelezettségszegési eljárásokban hazánk jobban teljesít, mint az uniós átlag, ugyanis gyorsabban sikerül megoldanunk azokat – derül ki az igazságügyi miniszter szombati Facebook-bejegyzéséből. Varga Judit pontról pontra cáfol egy napokban megjelent álhírt, amely ismét hazánkat igyekszik lejáratni.
MTI Hírfelhasználó