Felidézte: december elején Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, hogy Magyarország elég erős ahhoz, hogy megkezdődhessen a harmadik rezsicsökkentést előkészítése is. Megvalósulásához két feltétel szükséges, hogy megalapozott és fenntartható legyen, és sokan támogassák. A kommunikációs igazgató jelezte: a rezsimunkacsoport várhatóan a januári frakcióülésen tesz majd javaslatot arra, hogy mely szolgáltatásokat és milyen mértékben érintsen a következő rezsicsökkentés.

Kocsis Máté az idei év egyik legfontosabb kormányzati és parlamenti döntésének nevezte a rezsicsökkentést. Ugyanakkor hozzátette: az Európai Unió bürokratái és a hazai baloldal is állandóan támadta különböző nyilatkozatokkal és módszerekkel az intézkedést.

Óriási siker

A rezsicsökkentés megvédésére a Fidesz tavasszal aláírásgyűjtésbe kezdett, amelynek keretében csaknem 2,5 millió ember támogatta aláírásával az intézkedést – emlékeztetett, megjegyezve, hogy ezzel ez lett minden idők legsikeresebb aláírás-gyűjtési akciója Magyarországon. Az idén ősszel országjárást indítottak, mintegy 120 helyszínen tartottak fórumokat a rezsicsökkentésről. Ezeken csaknem ötvenezer ember vett részt.

A legnagyobb tét

Kocsis Máté elmondta: azok az emberek, akik tavasszal támogatták a rezsicsökkentést, január elején levelet kapnak, amelyben meghívják őket az újabb fórumokra. Egyúttal arra kérik őket, hogy munkájukkal segítsék a Fideszt a kampány során, vagyis aktivistákat is toboroznak. A kommunikációs igazgató kiemelte: 2014 a rezsiharc éve lesz, és a jövő tavaszi választások legnagyobb tétje lesz, hogy sikerül-e megvédeni a rezsicsökkentést.

Több baloldali nyilatkozatot említett példaként, amelyek arról szóltak, hogy jelenlegi formájában megszüntetnék, eltörölnék a rezsicsökkentést. A Fidesz ezért tartja szükségesnek, hogy ismét országjárás keretében szerezzen támogatást, és folytatódhasson a rezsicsökkentés politikája – mondta Kocsis Máté.

Álságos ellenzéki nyilatkozat

A kommunikációs igazgató álságosnak nevezte Burány Sándor szocialista képviselő vasárnapi nyilatkozatát, amelyben az online pénztárgépek ügyében követelt sürgős jogszabály-változtatást. Kocsis Máté közölte: az MSZP és Burány Sándor is pontosan tudja, hogy az online pénztárgépek bekötése minden tisztességes adózónak és vállalkozónak érdeke, és épp azt a célt szolgálja, hogy az adócsalókat kiszűrjék.

A fővárosról

Azzal kapcsolatban, hogy a Párbeszéd Magyarországért fővárosi politikusai a főpolgármester korábbi ígéreteiről, utcaátnevezésekről, a BKV finanszírozásáról, a város költségvetéséről kérdezik a budapestieket, Kocsis Máté azt mondta: a fővárosi PM tagjainak sorában sok olyan ember van, aki korábban a „Demszky-érának” volt oszlopos tagja vagy támogatója.

Mint mondta, a jelenlegi főpolgármester megerősítette, konszolidálta, és a kormányzat is minden módon segítette a fővárost, amely így a jelenlegi ciklusban „valóban komoly sikereket ért el”. Hozzátette: inkább azokkal szemben kellene 13 plusz 1 pontot megfogalmazni, akik korábban eladósították a fővárost.

Változatlan álláspont

Az előző napi, Horváth András volt adóhivatali dolgozó melletti tüntetéssel kapcsolatban Kocsis Máté azt mondta: a Fidesz álláspontja az ügyben változatlan. Mindenkitől, politikai pártoktól, Horváth Andrástól, a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól és a nyomozóhatóságoktól is azt kérik, hogy végezze a munkáját és derüljön ki az igazság – tette hozzá.

-------------------------------------------------

Pozitív változások

A Fidesz szerint számos pozitív változást hoz 2014 a családok és a bérből, fizetésből élők számára az adóterhek csökkenésével, a rezsicsökkentéssel, valamint a nettó jövedelem emelésével – mondta Hoppál Péter, a párt szóvivője még december 27-én.

Elmondása szerint 2014 lesz az első év, amikor 12 hónapon keresztül éreztetik hatásukat a korábbi 10-20 százalékos rezsicsökkentést eredményező döntések.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány januárban újabb csökkentés lehetőségéről fog tárgyalni.

A rezsicsökkentés lépéseinek krónikájátide kattintva érheti el.

-----------------------------------------------

Kapóssá válhat a magyar gazdasági modell

Napjainkra egyre több követője van hazánknak a rezsicsökkentést illetően is. Csehországban jövőre 10-13 százalékkal mérsékli az állam az áramár hatósági szabályozás alá eső tételét, de a szolgáltatók is hasonló mértékű csökkentéssel számolnak. Mindez vélhetően kiterjed majd a gáz árára is. A lengyel energiahivatal a nyáron 3,9-4,6 százalékkal mérsékelte a lakossági áram hatósági árát, de Nagy-Britanniában szintén terítékre került ez a kérdés, ahol egyre többen sürgetik a kormányt az áremelkedések féken tartására .Bulgáriában óriási tüntetésekkel jelezte a lakosság, hogy nem bír lépést tartani a magas költségekkel, a tiltakozások a kormányt is elsöpörték. A rezsicsökkentés ott is elindult, már több lépésben faragtak az árakból.