Akár nőhet is a tankönyvek száma
Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár szerint az új tankönyvellátó rendszerben akár nőhet is a tankönyvek száma egy-egy évfolyam és tantárgy esetében.
2013. december 17. 19:19

Az államtitkár azzal a parlamentben kedden elfogadott törvénnyel kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót Budapesten, amelynek alapján az iskolák fő szabály szerint évfolyamonként és tantárgyanként a tankönyvjegyzékben szereplő két tankönyvből választhatnak.

Hoffmann Rózsa úgy fogalmazott: a két tankönyv nem kettőt jelent, hanem sokkal többet, hiszen a törvény tantárgyanként, modulonként, iskolatípusonként, illetve az iskolák saját jóváhagyott kerettanterveiként korlátozta kettőre a tankönyvek számát. Így lehet, hogy például magyar irodalomban nyolcadik osztályban összességében nem a jelenlegi ötféle, hanem akár tízféle tankönyv lesz - tette hozzá.

Arra a felvetésre, hogy a korlátozott tankönyvszám nem lesz elegendő a differenciált tanítás biztosításához, közölte: bár egy osztályban 25-30 különböző gyerek volt, a pedagógusok osztályonként eddig is csak egy tankönyvet használtak. A tankönyvek, ahogy eddig, a mindenki által elsajátítandó műveltségi anyag törzsét fogják tartalmazni, ezenfelül pedig a tanároknak továbbra is meglesz a szabadságuk, hogy bármilyen segédeszközt alkalmazzanak, vagy ajánljanak a diákoknak - fűzte hozzá.

Az államtitkár felidézte: a korábbi, 1991-től kialakult rendszerben nem volt egységes központi tantervi szabályozás, ezért a tankönyvek voltaképpen átvették a tartalmi szabályozás szerepét. Az új köznevelési rendszerben azonban már semmi sem indokolja, hogy a kötelezően választandó kerettantervekhez egyenként igen nagy tankönyvválaszték tartozzon. Hoffmann Rózsa hangsúlyozta: a tankönyvellátást állami kézbe vevő törvénnyel a szülőknek és a családoknak kívántak kedvezni, hiszen véleménye szerint a kisebb választék a tankönyvek olcsóbbá válását eredményezi. "A törvény által biztosított kísérleti tankönyvfejlesztés pedig lehetőséget teremt arra is, hogy elmozduljunk a digitális tankönyvek irányába" - tette hozzá.

Kiemelte: az új tankönyvellátást felmenő rendszerben vezetik be, ami azt jelenti, hogy a 3., 4., 7., 8. és a 11., 12. évfolyamokon a jövő évben a tankönyv-előállítás és -ellátás rendszere semmiben sem változik.

Az államtitkár arra a kérdésre, hogy az új szabályozás hogyan érinti a nyomdákat és a kiadókat, azt felelte: "a piac kicsit szűkülni fog, de mindenki megtalálja a helyét". Az állami tankönyveket közbeszerzés alapján fogják előállítani, és - mint mondta - azok a nyomdák, amelyek eddig részt vettek az előállításban, vélhetően ezután is részt fognak venni. A kiadókkal a jövőben egyenként tárgyalnak, és véleménye szerint sok olyan tankönyv lesz forgalomban, amelyet a tankönyvkiadók fejlesztettek ki. Ha jogos a kárigényük, akkor kártalanítani fogják a kiadókat - tette hozzá.

Az új tankönyvellátó rendszernek egyebek mellett az előállítást, jóváhagyást, illetve a tankönyvtanács összetételét illető részletszabályokat hamarosan rendeletben fogják szabályozni. 

MTI
  • Kártérítést a hungarocídiumért
    Vétkesek közt cinkos, aki néma – idézhetnénk Babitsot, de Brüsszelben ez is kárörvendő röhögést váltanak ki az ottani rasszista hungarofóbokból. Ezért is kell kártérítést követelnünk, tehát követelnünk kell a kártérítést a hungarocídiumért.
  • „Késelés történt, agyonlőtték a gyanúsítottat”
    A „politikai korrektség” pszichoterrorja hatott. Egy újságíró agya áldozatul esett: meghibbant attól a megfeleléskényszertől, amelyet környezete kialakított benne. Nem merte leírni azt, hogy a tettes, a bűnöző, a terrorista.
  • Az EU nem védi Európa déli határát a migránsok ellen
    A csempészhajók - szépítő kifejezéssel NGO-hajók - kiszolgálják az embercsempészeket, és taxiztatják a csempészésért vagyonukkal fizető, becsapott afrikaikat. Nem tudni, milyen érdekeltség bújik meg a háttérben, mert az Unió - ellentétben a józan ésszel - nem védi a kontinenst.
  • Nemzeti örökségünk megőrzése a színházban is
    Nyílt levél színművészeinktől - A Színház- és Filmművészeti Egyetemen százötvenöt éve generációk adják egymásnak tovább a tudást és a szakma szeretetét. Nemzeti kultúránk védelmében kinyilvánítjuk, hogy támogatunk minden olyan átalakítást, amely az egyetemen felhalmozott hatalmas tapasztalatot - továbbfejlesztve azt - nemzeti örökségünk megőrzésének és gyarapításának szolgálatába állítja.
  • Orbán: jó évet zár a V4
    Jó évet zár a V4, európai összehasonlításban mind a négy ország jól kezelte a járványt, így az első csatát megnyerték - mondta Orbán Viktor magyar minsizterelnök.
MTI Hírfelhasználó