A devizahitelesek helyzete miatt tüntettek
A devizahitelesek tarthatatlan helyzetére akarja felhívni a figyelmet az az autós demonstráció, amelynek résztvevői a Városligetből a Keleti pályaudvar felé indultak vasárnap délelőtt.
2013. október 20. 18:32

A mintegy 35 autóból álló konvojt hat motoros rendőr és hat rendőrautó biztosítja. A demonstráció szervezője, Balogh Béla, a Koppány Csoport elnöke a menet indulása előtt azt mondta: Orbán Viktor miniszterelnök szerint a civileknek kell összefogniuk a probléma megoldására, csak ők tudnak nyomást gyakorolni. Balogh remélte, hogy a vasárnap megjelentek elegen lesznek a nyomásgyakorláshoz.

Balogh Béla szerint akár autóra, akár lakásra, akár szabad felhasználással vett fel valaki devizahitelt, mindenkit becsaptak. Az „Együtt a jövőnkért devizamenet” tagjai ezért minden hiteles mellett ki akarnak állni.

A demonstráció résztvevői követelték a hitelfizetéssel elmaradt emberek kilakoltatásának azonnali felfüggesztését, illetve hangoztatták, hogy „ki kell vívjuk az anyagi függetlenségünket”. Az autós tüntetők az ország több városából érkeztek, volt köztük budapesti, pápai és debreceni is.

A megmozdulás résztvevői a Keleti pályaudvar irányába indultak el délelőtt 11 órakor, és nem sokkal délután fél egy előtt értek a Ferenc körút-Üllői út találkozásához. Az előzetes menetrend szerint itt délben kellett volna csatlakozniuk egy másik, Ócsáról indult menethez, de az fél egyre még nem érkezett meg.

A konvoj az Üllői út és a Páva utca közötti szakaszon parkolt le, elfoglalva az úttest egyik sávját, kisebb fennakadást okozva a közlekedésben. Itt várták be a másik (a szervezők szerint több mint 300 kocsiból álló) autóskonvojt, majd a délután folyamán folytatódott az autós vonulás.

Az útvonal a Budapesti Közlekedési Központ információi szerint a József körút-Rákóczi út-Kerepesi út-Hungária körút-Róbert Károly körút-Árpád híd-Pacsirtamező utca-Nagyszombat utca-Bécsi út-Vörösvári út-Árpád híd-Róbert Károly körút-Váci út-Dózsa György.

MTI nyomán
  • Javaslat a Korrupcióellenes Munkacsoportnak
    A baloldali politikus ugyanis 2015. szeptember 29-én egy online újságnak az ügyre utalva a következőket mondta: „Amúgy nem azt mondtam, hogy az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel. Hanem azt, hogy az SZDSZ is tele van korrupciós ügyekkel. Fontos az az is.” Egészen különleges üzenet ez a veterán politikustól.
  • Csengey Dénes legendája filmalkotásban
    Csengey mint ikon is fontos volt az MDF-nek, farmeröltönyt viselt, hosszú haja, szakálla volt, a fiatalokat vonzotta ezzel a megjelenéssel. Jó párost alkottak 1989. március 15-én a televízió előtt Cserhalmi Györggyel: a színész Kiáltványt olvasott fel Csengey beszéde előtt.
  • Seregünk harckészségének a legjobbnak kell lennie - videó
    „Már velünk vannak" a Leopardok. Nemrég mutatták be a Lynx páncélozott harcjárművet, amely csúcstechnológiát képviselő, első alkalommal a magyar hadseregben rendszeresített és Magyarországon gyártott eszköz is lesz. A légvédelemhez pedig még idén megérkeznek azok a radarrendszerek, amelyek a híres izraeli Vaskupolának is részét képezik – mondta a miniszter.
  • A Székelyföld jellegzetes magyar régió
    Ugyanolyan globális kihívásoknak van kitéve a Székelyföld is, mint Európa bármelyik régiója, a székely embert is sokféle hatás éri, és ezzel együtt sokat változik. Ezeket a folyamatokat, változásokat próbálom íróként is „letapogatni”. Úgy vélem, a székely emberről alkotott sztereotípiák jórészt érvényüket vesztették – véli Zsidó Feremc.
  • Barcsay Jenő szellemiségének eleven értékei
    Barcsay Jenő, a mester életműve egyedülálló egyetemes értékeivel teszi gazdagabbá az erdélyi magyar képzőművészetet, s a teljes magyar képzőművészetet – fogalmaz Feledy Balázs.
MTI Hírfelhasználó