Elismerés Orbánnak - "győzött a dohányipar taktikái ellen"
A dohányzás visszaszorítása, a nemdohányzók védelme érdekében végzett munkájáért vett át díjat Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Parlamentben Margaret Chantól, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatójától.
2013. október 8. 11:40

A kormányfő újságírók előtt azt mondta: az elismerés elsősorban azokat a magyarokat illeti, akik korábban az egyik szál cigarettáról a másikra gyújtottak rá, de le tudtak szokni. Ma már kijelenthető, hogy egyre több magyar teszi le végleg a cigarettát - jegyezte meg, hozzátéve ugyanakkor, hogy a napi rendszerességgel dohányzók aránya - az ország lakosságának 29 százaléka - még mindig nagyon magas, ráadásul korábban a fiatalkorúak szinte mindenhol hozzájuthattak a dohányáruhoz.

Rámutatott a riasztó statisztikai adatokra, amelyek szerint a tüdőrákban elhunytak számát tekintve Magyarország világelső, a tüdőrákos megbetegedések 90 százaléka pedig a dohányzásnak tulajdonítható. 2010-ben 20 470 magyar ember halt meg dohányzás következtében - közölte.

A kormány ezért számos intézkedést hozott az ifjúság és a nemdohányzók védelméért az elmúlt években. Ezeket sorolva Orbán Viktor emlékeztetett arra, hogy 2012-től tilos a dohányzás a zárt - és több nyílt - légterű közösségi térben, 2013-tól a dohánytermékek csomagolása csak illusztrációkkal kombinált figyelmeztetésekkel hozható forgalomba, és nagy politikai viták közepette átalakították a dohánykereskedelmet is. Utóbbival kapcsolatban megjegyezte, hogy az ezzel szemben fellépő erők mögött "a dohánygyárakat kell keresni". Megemlítette továbbá a mindennapos testnevelés bevezetését az iskolákban.

Hozzátette, olyan egészségügyi szakemberekkel dolgozik együtt, akik meggyőzték, hogy fel kell használni a kétharmados parlamenti többség biztosította "kegyelmi pillanatot", és meg kell hozni azokat a szokatlan, radikális, a nagy iparosok által folyamatosan kritizált döntéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a magyarok egészségesebbek legyenek.

A WHO főigazgatójának budapesti látogatását a miniszterelnök úgy jellemezte: "régóta vártam már valakit, aki nem azt mondja nekem, hogy ez túl sok, túl radikális, óvatosabban, hanem azt mondja, még többet, még radikálisabban, csak bátran előre".

Margaret Chan nyilatkozatában hangsúlyozta, Orbán Viktornak megvolt a bátorsága ahhoz, hogy szembeszálljon a dohányzással, és védje országa állampolgárainak egészségét. A főigazgatói díj átadása előtt úgy fogalmazott: elismerendő a miniszterelnök győzelme "a dohányipar taktikái" ellen.

A WHO-vezető felhívta a figyelmet arra, hogy a dohányzás évi hatmillió ember halálát okozza a világon, ami az előrejelzések szerint tovább fog nőni. Kiemelte a megelőzés fontosságát, majd ismertette az erre alapuló dohányzás-ellenőrzési WHO-keretegyezményt, hozzátéve, hogy az erős dohányipar mindent megtesz ennek aláaknázásáért.

Magyarország rajta van a világszervezet dicsőséglistáján, mert biztosítja, hogy az emberek dohányfüstmentes, friss levegőt szívhassanak a nyilvános helyeken - mondta Margaret Chan. Egyúttal kérte a kormányfőt, ismertessék meg a WHO-val a kabinet más egészségvédelmi lépéseit is, így például a nem egészséges termékekre kivetett adót.

Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár május végén jelentette be, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a dohányzás visszaszorításáért tett erőfeszítésekért megkapta az Egészségügyi Világszervezet díját.

MTI nyomán
  • Gyurcsányi fordulat: igazat mondott
    A gyurcsányi cél ez volt: „visszaadni a baloldalnak a hitét, hogy megcsinálhatja, hogy nyerhet. Hogy nem kell lehajtani a fejét ebben a kurva országban. Hogy nem kell beszarni Orbán Viktortól…” Mi fűtötte? Az, hogy „ történelmet csinálok. Nem a történelemkönyveknek, arra szarok.”
  • Pluralizmus Ismét Működésben – PIM
    Ez itt a kérdés – Otthonosabbá tenni a magyar világot. Ezzel a címmel készített negyvenperces beszélgetést az M5-ös művelődési köztelevízió a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójával, Demeter Szilárd székelyföldi íróval, költővel, filozófussal.
  • Hollik: hazudik az ellenzék az EU-s támogatásról
    Az ellenzék ismét hazudik, amikor azt állítja, hogy az Európai Unió támogatást biztosít Magyarországnak a koronavírus elleni védekezéshez - közölte a Fidesz kommunikációs igazgatója szombaton.
  • Ingyen utazhatnak az egészségügyi dolgozók
    Ingyen utazhatnak az egészségügyi dolgozók a helyközi közösségi közlekedésben - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára az operatív törzs szombati online sajtótájékoztatóján.
  • A járvány legyűrte a globalizmust
    A járvány érdekes megvilágításba helyezte azt a liberális, globalista elképzelést, mely szerint a világ dolgait a XXI. században már nemzetek feletti, szupranacionális intézményekkel kell intézni.
MTI Hírfelhasználó