Washington pozitívan értékelte az Egyesült Államok melletti magyar politikai kiállást
Az amerikai külügyminisztériumban nagyon pozitívan fogadták azt a magyar politikai kiállást az Egyesült Államok mellett, amelyet az elmúlt hetekben Szíria ügyében tapasztaltak - mondta az MTI-nek helyi idő szerint csütörtökön Takács Szabolcs helyettes államtitkár, a külügyminisztérium politikai igazgatója
2013. szeptember 13. 09:27

    Takács Szabolcs az amerikai külügyminisztériumban csütörtökön A. Elisabeth Jones-szal, a közel-keleti térségért felelős államtitkárral és Philip Reekerrel, a kelet-európai térségért felelős helyettes államtitkárral folytatott megbeszélést.


A magyar külügyi tárca politikai igazgatója emlékeztetett rá, hogy Magyarország már tavaly decemberben megszakított minden kapcsolatot Aszad rezsimjével. "Ezt a politikát határozottan folytatva, a közép-európai térségből elsőkként álltunk ki politikai deklarációnkkal az Egyesült Államok mellett" - mondta.


"Az Egyesült Államok a szövetségesi viszonyunk, az atlanti politikánk melletti elköteleződésként értékelte azt is, hogy a saját térségünkből elsőkként csatlakoztunk az úgynevezett szentpétervári dokumentumhoz, amelyet a G20 csúcstalálkozóján amerikai kezdeményezésre fogadott el a csoport nyugati fele. Úgy látjuk, ezt az Egyesült Államok nagyon komolyan értékeli" - nyilatkozott Takács Szabolcs.


A helyettes külügyi államtitkár hangsúlyozta, hogy a következetesen képviselt magyar álláspont szerint a szíriai válság kulcsa hosszú távon csakis a politikai megoldás lehet, mert csak ilyen módon lehet elérni a hosszú távon fenntartható stabilitást és a békét, amivel az amerikai partnerek is egyetértettek.
"Támogatjuk, hogy az elmúlt napokban a diplomácia ismét nagyobb teret kapott, azt, hogy az amerikai külügyminiszter orosz partnerével megpróbálja kialakítani azokat mechanizmusokat, amelyek a politikai rendezés irányába fogják elvinni a válságot" - mondta.


"Szeretnénk elkerülni azt, hogy a tárgyalásokat az Aszad-rezsim csak időhúzásra használja fel. Tehát a nyomást fenn kell tartanunk a rezsimen és Magyarország továbbra is határozottan ki fog állni emellett az amerikai politika mellett, ami alátámasztja a szövetségi viszonyunkat" - tette hozzá.
Elmondta, partnerei köszönettel fogadták, hogy Magyarország abban is első volt a térségben, hogy felajánlotta: amennyiben kialakul egy olyan útiterv, amely a szíriai vegyifegyver-arzenálnak az ellenőrizhető átadását és megsemmisítését fogja megcélozni, abban magyar vegyifegyver-szakértők részt vennének.
Takács Szabolcs elmondta: a Szíriával kapcsolatos magyar állásfoglalás újabb pozitív visszajelzése, hogy pénteken a Fehér Házban fogadja majd Karen Donfried különleges elnöki munkatárs, a Nemzetbiztonsági Tanács európai ügyekért felelős főigazgatója is.


A helyettes államtitkár a visegrádi négyek magyar elnökségét képviselve csütörtökön Washingtonban részt vett egy olyan konferencián, amelynek célja az volt, hogy a közép-európai uniós országok, köztük a litván EU-elnökség, megosszák az Egyesült Államokkal az EU keleti partnetségi politikájával kapcsolatos törekvéseiket, elképzeléseit. A fórum társszervezői a Carnegie Alapítvány a Nemzetközi Békéért külpolitikai kutatóintézet, a magyar visegrádi elnökség és Lengyelország voltak. A konferencián részt vett Eric Rubin, az amerikai külügyminisztérium európai és eurázsiai térséggel foglalkozó helyettes államtitkára is.


Takács Szabolcs rámutatott: a november végi vilniusi keleti partnerségi csúcstalálkozón "szeretnénk elérni, hogy Ukrajna aláírja az Európai Unióval a társulási megállapodást, valamint az úgynevezett mély és átfogó szabadkereskedelmi megállapodást".
"Ezt a két dokumentumot szeretnénk parafálni Moldovával és Georgiával (Grúziával) is. Ez az a külpolitikai siker, amelyet megcélzott az Európai Unió, ezen belül Közép-Európa, ezen belül pedig a visegrádi térség és Magyarország" - mondta.


A helyettes államtitkár szerint a magyar diplomácia felkészült a vilniusi csúcsot követő időszakra is, és szeretné elindítani és rendszeressé tenni az olyan, miniszteri szintű találkozókat, amelyeken a visegrádi csoport és az uniós keleti partnerség részvevői - Ukrajna, Moldova, Grúzia, Örményország, Azerbajdzsán és Fehéroroszország - meg tudnák vitatni azokat a politikai, társadalmi, gazdasági és biztonságpolitikai folyamatokat, amelyek erősítik az EU és a keleti partnerség országainak kapcsolatrendszerét. 

mti
  • Ismét igazolódott, a baloldalon Gyurcsány Ferenc a főnök
    Az ellenzéki pártok próbálják csökkenteni a Márki-Zay Péter által okozott kárt azzal, hogy gyámság alá helyezik a kapitányt, ami azt is jelenti, hogy ismét bebizonyosodott, hogy Gyurcsány a főnök – értékelte az elmúlt hetet a Magyar Hírlapnak Kiszelly Zoltán politológus, aki kitért arra is, hogy miért lett kudarcos a baloldal nép­szavazási kezdeményezése, illetve a polgári kormánynak miért fontos a kultúra és a tudomány.
  • A többség szerint Orbán Viktor jobban képviseli az emberek érdekeit, mint Márki-Zay Péter
    Az országgyűlési választások – április harmadikára kitűzött – időpontjához közeledve egyre inkább felértékelődik a jobb- és baloldal által kínált jövőkép konfliktusának kérdése - mutat rá a Századvég legfrissebb elemzésében.
  • Elpusztít bennünket a radikális baloldali szentháromság
    Lemondott professzori rangjáról a torontói egyetem ismert kutatója, Jordan B. Peterson. A kanadai akadémikus, sztárpszichológus azzal magyarázta döntését, hogy a faji és szexuális sokszínűséget hirdető progresszív eszmék lebontják az oktatás és a tudomány intézményeit, a szólásszabadság fogalmát újraértelmezve pedig végül pusztulásba hajszolják a nyugati világ kultúráját és társadalmait is. A szerző meglepetésre Vlagyimir Putyintól is idéz: az orosz államfő a nyugati haladóknak tulajdonítja azokat az eszméket, amelyek szó szerint népirtásba torkollottak a hazájában.
MTI Hírfelhasználó