Megszületett a Mesterházy-Bajnai-paktum
Koordinált egyénijelölt-állításban állapodott meg az MSZP és az Együtt–PM szövetség csütörtökön. A két párt külön listát állít, és külön miniszterelnök-aspiránst indít a választáson.
2013. augusztus 29. 19:08
Kapcsolódó cikkeink
> Az MSZP folytatja Bajnaiékkal

Közös egyéni jelöltek, külön lista, külön miniszterelnök-jelöltek – ebben állapodott meg az MSZP és az Együtt 2014–PM csütörtökön a Hvg.hu értesülései szerint. Az ellenzéki szervezetek közti megállapodás fő eleme, hogy koordinált indulás lesz. Azaz egyelőre sem közös miniszterelnök-jelölt, sem közös lista nem lesz, csak abban állapodnak meg, hogy az egyéni választókerületekben az ellenzéki képviselőjelöltek nem indulnak egymással szemben, elkerülve, hogy megosszák az egyfordulós választási rendszerben a kormányt leváltani akaró szavazótömböt.

MSZP 75, Együtt-PM 31

A 106 egyéni választókerületből 75-ben a szocialisták, 31-ben az Együtt-PM állít jelöltet a jövő évi választásokon a két fél csütörtökön kötött megállapodása alapján – jelentette be Mesterházy Attila szocialista pártelnök csütörtökön Budapesten. Az egyezség szerint az Együtt-PM-nek jutó 31 körzetből hét budapesti, így a II., az V., a VII., a XII., a XVI., a XXI. és a XXII. kerület, valamint köztük van az egyik miskolci, debreceni, szegedi, győri és kaposvári körzet is.

Az Együtt-PM indíthat jelöltet Baján, Szigetváron, Gyulán, Szentesen, Sárbogárdon, Mosonmagyaróváron, Egerben, Esztergomban, Vásárosnaményban, Nyírbátorban, Dombóváron, Körmenden, Balatonfüreden és Nagykanizsán is. Az Együtt-PM-nek átadott választókerületek között van Tóbiás József szocialista frakcióvezető-helyettes, Korózs Lajos és Kunhalmi Ágnes elnökségi tagok, valamint Gúr Nándor alelnök körzete is.

Mesterházy Attila MSZP-elnök és Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője a kormányváltó szövetség létrejötteként értékelte a megállapodást. Újságíróknak mindketten azt mondták: az egyénijelölt-állítás összehangolása és a két külön lista garantálja a lehető legtöbb ellenzéki szavazat begyűjtését. Bajnai Gordon azt mondta újságíróknak: ellenzéki győzelem esetén így az lesz a kormányfő, aki a legtöbb szavazatot szerző párt listáját vezette.

Arra az újságírói felvetésre, hogy ha az Együtt-PM pártszövetségként indul a választáson, akkor öt- helyett tízszázalékos parlamenti küszöböt kell átlépnie, Bajnai Gordon azt mondta: messze tíz százalék feletti eredményre számít.

Másokkal is tárgyalna az MSZP

Mesterházy Attila azt is elmondta: az MSZP hamarosan tárgyalásokat kezd a többi demokratikus ellenzéki párttal - köztük Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíciójával -, amelynek politikusai helyet kaphatnak a szocialisták listáján, vagy akár elindulhatnak az MSZP-nek jutó egyéni körzetek némelyikében.

Gyurcsányékkal, a liberálisokkal és a szociáldemokratákkal is összefoghat az MSZP a hatalomért az Együtt–PM mellett – erősítette meg korábban a szocialista párt alelnöke az ATV-nek.

A Fidesz reakciója

„A mai nap bebizonyította, hogy Bajnai Gordonban és Mesterházy Attilában egy közös van: csak a személyes érdekeiket nézik. Ez történt a múltban is, amikor Gyurcsány Ferenccel együtt tették tönkre az országot. Akkor sem azért szavazták le őket, mert baloldaliak, hanem azért, mert az ország érdekei helyett csak a személyes érdekeiket nézték. Úgy tűnik, nem tanultak semmit” – írta közleményében a nagyobbik kormánypárt.

MTI/MNO nyomán
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • Széchenyi európaisága a mának is mintát ad
    Széchenyi István Magyarország felemelkedését a korban rohamosan fejlődő Nyugat-Európához való felzárkózásban, és a kontinensnek a kapitalizmus útjára lépett felében kialakított gazdasági minták átvételében látta – mondta Latorcai Csaba államtitkár a Széchenyi Társaság idei dÍjkiosztó ünnepségén a Magyar Tudományos Akadémia épületében.
  • A jegybank folytatja az infláció elleni küzdelmet
    Az alapkamatemelési ciklus lezárásával nincs vége az infláció elleni küzdelemnek, a jegybank más eszközökre nagyobb hangsúlyt fektetve folytatja a pénzügyi szigorítást és az infláció elleni küzdelmet - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a 125 bázispontos kamatemelést követő sajtótájékoztatón, kedden.
  • Orosz keresztény kitüntetést kapott Semjén Zsolt
    2022. szeptember 13-án, a magyar kormány épületében nyújtotta át Hilarion Budapest-magyarországi metropolita Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes részére a „Dicsőség és becsület” rend II. fokozatát.
MTI Hírfelhasználó