"Nem kell aggódni a jobboldal jövőjéért"
Nagyon jó hírem van azok számára, akik a hazai konzervatív-kereszténydemokrata oldal jövőjéért aggódnak, mivel az augusztus 21-én kezdődő kőszegi Tranzit Fesztivál is azt bizonyítja, hogy ezen az oldalon nagyon sok a tehetséges fiatalember – minderről Csintalan Sándor műsorvezető nyilatkozott az MNO-nak, aki szintén aktív résztvevője ezeknek a rendezvényeknek.
2013. augusztus 20. 19:37

A Mandiner, a Konzervatórium, a Jobbklikk, majd később a KerDem és a Kommentár olvasása révén jutott el hozzám az a hír, hogy ezek a fiatal közösségek évente legalább két nagy fesztivált rendeznek – mondta el Csintalan. Közülük kiemelkedik a kőszegi összejövetel, ahol megvitatják a haza sorsát – tette hozzá. „Tavaly úgy gondoltam, hogy jó lenne ezt megnézni, és ugyanazok az élmények értek, mint amelyeket az olvasás közben szereztem: nagyon érdeklődő, közösségi életet élő 20-30 éves fiatalok rendezvénye a Tranzit. (...) Érdemi és tartalmi ügyek megbeszélésről szólt a fesztivál” – fejtette ki Csintalan.

A Lánchíd Rádió műsorvezetője arról is beszélt, hogy a fesztivál legfontosabb értéke, hogy viták, diskurzusok vannak. „Sok, igen értelmes kulturált-művelt, vitatkozni kész és képes fiatallal találkoztam. Ez volt a legkellemesebb élmény számomra az ott eltöltött idő során” – vélekedett Csintalan. Nagyon tanulságosnak nevezte Schiffer András és Gulyás Gergely vitáját, valamint Orbán Viktor miniszterelnök megszólalását is, de mindezeken túl a vita és a beszélgetés volt a legfontosabb. „Nem a napjainkban oly elterjedt anyázás volt a jellemző, hanem a másik szempontjainak a megértése került a középpontba a közéleti diskurzusok során.”

Navracsics-huszárok?

Csintalan szerint boldogok lennének a pártok, ha ilyen fiatal közeg venné körül őket, mint amilyen a kőszegi fesztivált jellemzi – utalt azon felvetésünkre, hogy egyes ellenzéki vélemények szerint „Navracsics-huszárok” vesznek részt a Tranziton. Úgy látja, azzal önmagában véve semmi különös nincsen, ha egy párt körül kialakul egy szellemi-politikai holdudvar. „Ha valaki olyasmit szeretne olvasni, ami Magyarország jövőjével érdemeben összefügg, akkor hallgassa ezeket a gyereket.”

A műsorvezető szólt arról is, hogy önmagukban ők a jövő politikai megújulása. „Ha Magyarországon a konzervatív-kereszténydemokrata politika jövőjére tekintünk, akkor jó hírem van azoknak, akik ebben bíznak, mivel ezekben a körökben százával kerülnek elő alkalmas emberek.” Jó lenne, ha más ideológiai körökben is ennyi lenne a tehetséges ember – tette hozzá.

Ezeket mindenképp megnézi a Tranziton

A rádiós műsorvezető az idei fesztiválról elmondta, hogy mindenképpen részt vesz azon, mindenre kíváncsi, de nagyon izgatja, hogy a „Mit tudunk tenni” mottó köré épülő fesztivál milyen válaszokat  ad a globális kihívásokra. Csintalan külön kiemelte a kőszegi fesztivál augusztus végi programjából a keleti nyitásról szóló vitát, az afganisztáni magyar katonai szerepvállalásról tartandó beszélgetést, meg fogja hallgatni Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház igazgatóját, valamint a Rogán Antal–Schiffer András és a Balog Zoltán–Hiller István vitát.

MNO
  • Tudatgyilkosok, lélekmérgezők támadják a kultúrát
    A 777 Közösségi Egyesület és Márffy Bence magyar nyelv, irodalom és történelemtanár részesült idén a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjban, az elismeréseket pénteken adták át Budapesten.
  • Orbán Viktor találkozója Marine Le Pennel
    Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke pénteken Párizsban tárgyalást folyatott Marine Le Pennel, a francia Nemzeti Tömörülés elnökével - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
  • A Barátság kőolajvezetéket fenyegeti a szélsőség
    Ha valami történne a Barátság kőolajvezetékkel, annak nagyon súlyos következményei lennének, nemcsak a magyarországi, hanem az egész régió olajellátására, és Ukrajnára is - mondta Hortay Olivér, a Századvég energetikai üzletágának vezetője pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
MTI Hírfelhasználó