Romagyilkosságok: maradtak még nyitott kérdések
A Fidesz szóvivője szerint a romagyilkosságok ügyében született ítélet ellenére is nyitva maradt még néhány kérdés, így például az, hogy miért éppen akkor, 2008-ban és 2009-ben, a Gyurcsány–Bajnai-kormány idején történtek a gyilkosságok, és azok kinek álltak érdekében. Közölte azt is, hogy a Fidesz kíváncsian várja, hogy a romagyilkosságokkal kapcsolatos titkosszolgálati mulasztások politikai felelősségének kérdésében is.
2013. augusztus 7. 14:44

„A büntetőjogi felelősség kérdésén kívül a politikai felelősség mellett sem lehet elmenni” – jelentette ki a kormánypárti politikus a Napi aktuális című műsorban. Felhívta rá a figyelmet, ha jobb lett volna az együttműködés az akkori nemzetbiztonsági szolgálatok és a rendőrség között, akkor lehet, hogy előbb kézre kerültek volna az elkövetők, és emberéleteket lehetett volna megmenteni. Zsigó Róbert a romagyilkosságok felderítésének titkosszolgálati hátterét vizsgáló parlamenti tényfeltáró munkacsoport megállapítására hivatkozva ismertette: a feltárt hiányosságokért, az érdemi munka elmaradásáért, a Nemzetbiztonsági Hivatal rendeltetésszerű működésének elmaradásáért az akkori főigazgatót, Laborc Sándort személyes felelősség terheli, míg az akkori minisztereket, Szilvás Györgyöt és Ficsor Ádámot politikai felelősség terheli.

„Lehettek olyan hiányosságok, amelyek miatt nem sikerült a tetteseket időben elfogni, és ez emberéletekbe került, ezért vethető fel politikai felelősség kérdése” – tette hozzá a Fidesz szóvivője. A politikus nagyon fontosnak nevezte az ügy kapcsán a tanulságokat levonni, és politikai felelősöket megtalálni, őket felelősségre vonni. „Szilvásy György nem ismeretlen a bíróság előtt. A Fidesz kíváncsian várja, hogy a kémkedési ügyhöz hasonlóan a romagyilkosságok ügyében is össze fog-e zárni a bukott baloldal” – jelentette ki Zsigó Róbert.

- See more at: http://www.magyarhirlap.hu/romagyilkossagok-maradtak-meg-nyitott-kerdesek-videoval#sthash.8nBkeDwE.dpuf
MTI
  • Gulyás: indul a vakcina-előjegyzési kampány
    A koronavírus elleni vakcina előjegyzésére vonatkozó kampány elindulását jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki online sajtótájékoztatóján, amelyen arról is beszélt, hogy a miniszterelnök konzultációi után születik döntés a december 11. utáni intézkedésekről.
  • Donald Trump: Ha igazam van, Joe Biden nem lehet elnök
    A mainstream média szinte teljesen mellőzte, a Facebook és a Twitter pedig az üzenet valóságtartalmát firtató címkékkel látta el Donald Trump minapi beszédét, amit a hivatalban lévő elnök az eddigi legfontosabb felszólalásaként jellemzett.
  • Tisztifőorvos: decemberre várható a második hullám tetőzése
    Szakemberek szerint decemberre várható a koronavírus-járvány második hullámának tetőzése - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
MTI Hírfelhasználó