Mindenhol megindult az apadás
A tegnapi tetőzés után lassú apadás indult, a fővárosban és Fejérben megkezdődtek a helyreállítási munkák. Újabb utakat nyitnak meg.
2013. június 14. 13:42

A csütörtöki tetőzés után pénteken már csökkent a Duna vízszintje Dunaszekcsőnél és Mohácsnál, előbbi helyen reggel 970, utóbbin 960 centit mértek, ez 7, illetve 4 centivel kisebb az egy nappal korábbi értékeknél, az 1965-ben regisztrált rekordvízállás Dunaszekcsőn 992, Mohácson 984 centi. Az előrejelzések szerint az apadás lassú lesz, a védekezők akkor lélegezhetnek fel, ha a víz szintje mintegy 40 centiméterrel, az ideiglenes gátak feléig csökken. Erre akár több napig is várni kell. Az éjszaka folyamán Dunaszekcsőn a gátaknál 90 ember, köztük tűzoltók, rendőrök, polgárőrök, önkéntesek dolgoztak. Báron figyelőszolgálat működött, Mohácson pedig az eddigi négy után újabb lakónak kellett elhagynia otthonát. A városban csütörtökön veszélybe került a szennyvíz biztonságos elvezetése, ezért a település polgármestere a vezetékes ivóvíz használatának korlátozására kéri a város és a közeli Lánycsók lakosságát.

A tetőző vízálláshoz képest tíz centit apadt a Duna Bátánál, a folyó vízszintje péntek reggel 772 centiméter volt, a szakemberek lassú apadásra számítanak. Az árhullám szerdán és csütörtökön 781 centiméterrel tetőzött Bátánál, ahol az addigi legnagyobb, 741 centiméteres vízállást 2002-ben mérték. Éjszaka is szükség volt a települést védő két és fél kilométeres, ideiglenes töltés megerősítésére, és folyamatosan szivattyúzzák a vizet az ártéri területről. Az éjjeli órákban több mint száz katona, hatvan katasztrófavédelmi és húsz vízügyi dolgozó vett részt a védekezésben.

Megkezdődik a kármentesítés és a helyreállítás

Budapesten megkezdődtek az árvíz miatt szükséges kármentesítési és helyreállítási munkák több helyszínen: a Batthyány téren, a Bem rakparton, a Margitszigeten, a Váci úton, a III. kerületi Római-parton, továbbá az Erzsébet híd és a Lánchíd pesti hídfőjénél. Péntek hajnalban a Budapesti Közlekedési Központ megnyitja a Döbrentei utcát, a Lánchíd utcát, a Bem rakpartot, a Fő utcát és a Bem teret a közúti forgalom előtt. Fejér megyében szintén megkezdték a helyreállítási munkákat, miután több mint egy métert apadt a Duna. A tűzoltók négy ház udvaráról szivattyúzzák a visszamaradt vizet, miközben a Pálhalmai Büntetés-végrehajtási Intézetből érkezett fogvatartottak megkezdték a védmű bordás megtámasztásának és a kazettás medencéknek a bontását.

Nyitják az utakat

Bakondi György országos katasztrófavédelmi főigazgató a kormányszóvivői tájékoztatón a közutak és a vasútvonalak felszabadítását nevezte a legsürgősebb feladatnak. Azt mondta, 707 kilométeres szakaszon jelenleg is tart az árvízi védekezés, az éjszaka ez 61 települést érintett. Szerdáig több mint 10 millió homokzsákot használtak fel. A helyreállításra 807 kilométeres szakaszon van szükség, a feladatokat szerdán egyeztették az érintett tárcákkal és a szakhatóság szakértőivel.

Jól vizsgázott az önkéntes tartalékos rendszer

Orbán Viktor a honvédség ócsai kiképzőbázisán, a gátakon segítő tartalékos katonákat köszöntve azt mondta: "ma már kijelenthetjük: Magyarország győzelemre áll az árvíz elleni küzdelemben, amely az önkéntes tartalékos rendszer első éles próbája is volt, és kiválóan vizsgázott". A miniszterelnök hangsúlyozta: a tartalékos honvédek a munkálatok során megmutatták, hogy katonai erényekre egy erős nemzetnek mindenkor szüksége van. Akkor is, amikor nem ropognak a fegyverek, nem más országok katonáitól kell megvédeni a hazát és polgárait, hanem természeti csapástól vagy éppen környezeti katasztrófától - hangoztatta Orbán Viktor.

Megnyúlhat a veszélyhelyzet

Pintér Sándor belügyminiszter a parlamenti honlapon közzétett indítványában a Duna alsó szakaszára hétfőn kihirdetett veszélyhelyzet meghosszabbítását kérte a parlamenttől. A határozati javaslat alapján a június 4-én az árvízi veszély miatt elrendelt, jelenleg június 19-ig érvényes veszélyhelyzetet július 19-ig hosszabbítanák meg. A javaslat 12 Duna menti járásra vonatkozik.

Indul a kárfelmérés

Giró-Szász András kormányszóvivő a tájékoztatón elmondta, hogy a kabinet keddi döntése értelmében megkezdődik az árvíz okozta károk felmérése és a helyreállítás. Hangsúlyozta, a soha nem látott áradás Európa más országaiban áldozatokat követelt, ezzel szemben Magyarországon emberélet nem került veszélybe.

Hazamennek a tűzoltók

Dobson Tibornak, a Magyar Tűzoltó Szövetség elnökének közlése szerint az árvízvédelemben töltött egyheti munka után az önkéntes tűzoltók visszatérnek állomáshelyükre. Az a 3500 önkéntes tűzoltó, aki 50 ezer órát dolgozott a gátakon, ezután szükség esetén saját településén lát el feladatokat. 

Eger segít

Eger önkormányzata ötmillió forinttal támogatja az árvízi védekezést, illetve a helyreállítást, erről a képviselő-testület csütörtöki ülésén hozott határozatot. Eger ezzel az elsők között csatlakozik a Megyei Jogú Városok Szövetségének kezdeményezéséhez, amely szerint a települések a büdzséjükből támogatást nyújtanak az árvízvédelmi munkálatok elvégzéséhez, valamint a keletkezett károk helyreállítására - fogalmaz a határozat.

MTI nyomán