Plázaomlás: az ezret is elérheti az áldozatok száma
Az ezret is elérheti a bangladesi plázaomlás áldozatainak a száma. A BBC értesülése szerint a hatóságok eddig 336 holttestet találtak a nyolcemeletes épület romjai alatt, de még legalább további hatszáz embert eltűntként tartanak nyilván. A bangladesi rendőrség három cégvezetőt letartóztatott, akiket szándékos emberöléssel gyanúsítanak. Az épületen ugyanis egy nappal a tragédia előtt már komoly repedések látszottak, ők ennek ellenére a munka felvételére kötelezték a dolgozókat.
2013. április 28. 10:56

Harmadik napja várakozik több száz felháborodott és kétségbeesett hozzátartozó az összeomlott dakkai épület körül. Bár ma reggel újabb 24 embert sikerült kimenteni a romok alól, legalább hatszáz emberről továbbra sincs még hír. A hatóságok szerint több mint háromezren tartózkodtak az épületben, amikor az összeomlott. Közülük mintegy kétezret sikerült kimenteni, és eddig 336 holttestet találtak.

A mentőalakulatok abban bíznak, hogy a romok mélyén még maradhattak túlélők, akikhez eddig nem jutottak el. A kutatást önkénteses százai is segítik. Vannak azonban, akik kezdik feladni a reményt.

„Hova tűnt el több száz munkás? Attól tartok, hogy se élve, se halva már nem látjuk őket viszont” – mondja az egyik hozzátartozó.

A mentés és romeltakarítás mellett megkezdődött a vizsgálat a felelősség megállapítására is. A hatóságok bemutattak egy videofelvételt, amelyen látható, hogy az épületen kevesebb, mint 24 órával a tragédia előtt súlyos repedések jelentek meg. Mielőtt kiérkezett volna a rendőrség, a sérüléseket megpróbálták friss vakolatbevonattal elfedni. Az épület alsó szintjén működő üzletek többsége a figyelmeztetések nyomán bezárt, a felsőbb szinteken lévő nagy varrodák tulajdonosai azonban utasították a dolgozóikat, hogy szerda reggel is vegyék fel a munkát az életveszélyessé vált épületben. Az áldozatok és eltűntek túlnyomó többsége ezekből a varrodai alkalmazottakból kerültek ki.

A bangladesi rendőrség az őrizetbe vett három személyt, akik közül kettő a műhelyeket üzemeltető cégek tulajdonosa, a harmadik pedig az egyik vállalat igazgatója. Valamennyiüket gondatlanságból elkövetett emberöléssel gyanúsítják. Megalapították azt is, hogy épületet hatósági engedélyek nélkül építették meg, ezért vizsgálják a tervezőmérnökök felelősségét is a tragédiában.

atv.hu
  • Vakcinaügyben lassú az EU, új beszerzés is szükséges
    A magyar oltókapacitás jóval nagyobb, mint amennyi koronavírus elleni vakcina van - mondta Orbán Viktor pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A miniszterelnök bejelentette azt is: legkésőbb 2022-től jövedelemadó-mentességet kapnak a 25 év alattiak.
  • A jég hátán (boldogan) élni
    Kupát szervezett az egykori műkorcsolya Európa-bajnok Gór-Sebestyén Júlia, miután szinte az összes nemzetközi versenyt törölték.
  • Erkölcsileg is elfogadhatatlan az EB álláspontja
    Az EP szövegében nagyon cinikus és arcátlan megállapítások vannak. Például azzal akarják kiszúrni a szemünket, hogy az Európai Unió már romastratégiát és más intézkedéseket fogadott el, amelyek bizonyos kisebbségeket védtek, és ezzel nekünk meg kellene elégednünk.
MTI Hírfelhasználó