Hoffmann: Magyarságunk erősítésével válhatunk egyenrangúvá
Magyarságunk, történelmi tudatunk erősítése folytán válhatunk az Európai Unió és a nemzetközi közösség méltó, egyenrangú tagjává - mondta Hoffmann Rózsa.
2013. április 6. 13:15

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára a Szakmai Középiskolásokért Kulturális Egyesület által szervezett közismereti vetélkedők országos döntőit megnyitó beszédében azt mondta: a százakat, ezreket megmozgató verseny rendkívül fontos a köznevelésügy egészében.

Az egyik verseny, a Magyarország az én hazám elnevezésű komplex honismereti vetélkedő kapcsán azt mondta: "magyarságunk (...) olyan érték, amely közös kincsünk, s ez az ami összeköt bennünket". A magyar nyelv, a történelem és a haza. Hozzátette, hisz abban, hogy a verseny győzteseiben erősödik az a hazafiasság, amely - mint fogalmazott - "az utóbbi időben egy kicsit megkopott".

Hoffmann Rózsa a ruháján is látható kokárda viselésével kapcsolatban kifejtette: "magyarságunk nem mások ellen, hanem az egész világ gazdagítására, saját magunk identitásának erősítésére szolgál".

Az Örökségünk ’48 - történelem és állampolgári vetélkedő kapcsán elmondta: a reformkor kezdete előtt a Kárpát-medencében hozzávetőleg mindössze másfél millió ember beszélt magyarul, mostanra ez a szám 13-15 millióra változott. Ez "egy kitörölhetetlen egység Európában és a nagyvilágban" - jegyezte meg.

Az Európa - komplex állampolgári ismeretek versennyel kapcsolatban Hoffmann Rózsa arról beszélt, hogy magyarságunk, történelmi tudatunk erősítése folytán válhatunk az Európai Unió és a nemzetközi közösség méltó, egyenrangú tagjává. Erről szól a mai reformkorunk. "Némi túlzással azt mondhatnám, hogy ma is egy reformkort élünk, amikor az egész ország megújításán dolgozunk" - fogalmazott Hoffmann Rózsa.

Szólt arról is, hogy az új köznevelési rendszerben nagy hangsúlyt fektetnek azokra az értékekre, amelyek az előbb említett versenyekben is megjelennek: nevezetesen a tudatosságra, az állampolgári nevelésére és a történelem ismeretére.

A versenyeknek helyet adó Honvéd Kulturális Központban Papp Ferenc ezredes, a Honvédelmi Minisztérium társadalmi kapcsolatok főosztályának vezetője elmondta: a versenyek szorosan kapcsolódnak a honvédelmi neveléshez is. A legeredményesebb csapat tagjai különdíjként meghívást kapnak a május 17-ei Ludovika-fesztiválra - jelentette be.

Kissné Németh Éva, a Szakmai Középiskolásokért Kulturális Egyesület alelnöke elmondta: a nap folyamán csaknem háromszáz diák 93 csapatban méri össze tudását.

MTI nyomán
  • 1956 kommunistáinak leszármazottai itt élnek közöttünk
    Soltész Miklós 1956 kommunistáinak leszármazottjairól: „Szemeket lövettek ki, békés tüntetőkre és ünneplőkre támadtak" - hangsúlyozta az államtitkár, hozzátéve: ők azok, akik rabosítottak fiatalokat, egzisztenciájukban megfenyegették őket, jogalap nélkül kutattak át autókat és otthonokat.
  • Az Elk*rtuk a múlt részévé tette 2006-ot
    Nagyon sok színész jött a toborzásra, komoly volt az érdeklődés, többen igényelték is a mélyebb beszélgetést a film tétjéről, súlyáról, hatásáról, a művészeti közegben várható utóéletről. Nem kellett kompromisszumot kötniük, nem volt olyan, aki elállt volna a feladattól, végül minden szerepet az játszott el, akit egyébként is kiválasztottak – mondta Helmeczy Dorottya.
  • Erősítik a V4-országok felsőoktatási együttműködését
    Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a tárca és a Széchenyi István Egyetem szervezésében megvalósult V4-es felsőoktatási csúcstalálkozón angol nyelvű beszédében azt mondta, a felsőoktatás terén a V4-országok között jó az együttműködés, ugyanakkor lehetne jobb is. Ennek érdekében a magyar V4-elnökség ideje alatt célkitűzés, hogy az egyetemek kapcsolatait erősítsék.
MTI Hírfelhasználó