Egy felmérés szerint hátrányban vannak a nők a munkaerőpiacon
Kevés nő dolgozik felsővezetőként Magyarországon, azonos munkakörökben a nők átlagosan kevesebbet keresnek, bónuszuk pedig csupán a 83,5 százaléka a férfiakénak - állapította meg a Hay Group nemzetközi menedzsment tanácsadó cég a női munkavállalókra vonatkozó felmérése alapján.
2013. március 8. 11:44

    A 492 cégre kiterjedő, 2013-as kutatáson alapuló felméréshez használt adatbázis 300 ezer hazai munkavállaló adatait tartalmazza.


    Az e cégeknél foglalkoztatott munkavállalók alig 42 százaléka nő, míg ez a szám két évvel ezelőtt még 48 százalék volt. A tanácsadó szerint a válság és az elbocsátások jóval erőteljesebben érintették a nőket, mint a férfiakat.


    A közlemény szerint a felsővezetők között jelentős mértékben csökkent a nők aránya: míg 2011-ben a vezetők 19,1 százaléka volt nő, idén már csak 18,3 százalékuk az.


    A két évvel korábbiakhoz képest minden munkaköri kategóriában alacsonyabb a nők aránya, még abban a szakértői körben is, ahol korábban több nő dolgozott, mint férfi.


    A felmérésből kiderült az is, hogy hiába dolgoznak azonos munkakörben, a nők átlagosan a férfiak bérének csupán 94,4 százalékát keresik. A nők átlagosan csupán a férfiak bónuszának, teljesítmény alapú kifizetésének a 83,5 százalékát kapják kézhez. Még rosszabb a helyzet a felsővezetők körében, ahol ez az arány csupán 78,5 százalék - állapította meg a Hay Group.


    Hozzáteszik, a bónusszal kapcsolatos idei értékek mindezzel együtt radikális javulást mutatnak a két évvel ezelőtti adatokhoz képest, hiszen akkor volt olyan csoport, ahol a nők a férfiak bónuszának csak a felét kapták.
    A közleményben kiemelik, hogy a legtöbb munkavállalói kategóriában - leszámítva a felsővezetőket - a nők célprémium-aránya szinte mindenütt mintegy 10 százalékkal magasabb, mint a ténylegesen kifizetett bónusz esetében.


    A Hay Group szerint nem jobb a helyzetük a nőknek a leglátványosabb juttatás, a vállalati gépkocsi terén sem. A szakértői pozíciókban szinte kétszer akkora az esélye egy férfinak arra, hogy céges autót kapjon, mint egy nőnek, és még középvezetői szinten is jelentős, 10 százaléknyi különbség figyelhető meg.

mti
  • Orbán: háborús veszélyhelyzetet hirdet a kormány
    "Látjuk, a háború és a brüsszeli szankciók hatalmas gazdasági felforduláshoz és drasztikus áremelkedésekhez vezettek. A világ egy gazdasági válság küszöbén áll. Magyarországnak ebből a háborúból ki kell maradnia és meg kell védenie a családok anyagi biztonságát" - jelentette ki a miniszterelnök.
  • Megalakult az ötödik Orbán-kormány
    Megalakult az ötödik Orbán-kormány - Novák Katalin köztársasági elnök átiratát a miniszterek kinevezéséről az Országgyűlés keddi ülésén ismertették.
  • Ne kerüljön napirendre a szankciós javaslat az ET ülésén
    Orbán Viktor miniszterelnök azt javasolja az Európai Tanács elnökének, Charles Michelnek, hogy ne kerüljön napirendre a testület következő, május végi ülésén az Európai Bizottság 6. szankciócsomagra vonatkozó, Oroszországgal szembeni javaslata.
MTI Hírfelhasználó