Batta András: pezsgő zenei életet teremtünk a Liszt Ferenc téren
A Zeneakadémia Liszt Ferenc téri épületének újjáépítését szinte befejezett ténynek tekinthetjük, a fő feladatunk mostantól, hogy a gazdag infrastruktúrát méltó tartalommal töltsük meg, pezsgő zenei életet teremtsünk - mondta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora az MTI-nek.
2012. december 28. 12:28

    Batta András szerint intézménye rendkívül izgalmas évet zár. A Zeneakadémia világszerte híres Liszt Ferenc téri épületének újjáépítése során a szerkezeti munkálatok döntően 2012-ben zajlottak.


"A szerkezeti megerősítéseknél nem tudhattuk, vajon találkozunk-e valami előre nem látható problémával, ám fényesen beigazolódott, hogy az építkezés kitűnő kezekben van. Augusztusban megtarthattuk a bokrétaünnepet, és azóta a belső munkálatok is remekül haladnak" - mondta Batta András, hozzátéve, hogy a 2011 októberében átadott Wesselényi utcai, Ligeti Györgyről elnevezett házat is szépen "belakták", megérkeztek a zongorák a gyakorló szobákba. A növendékek élnek a bővebb gyakorlási lehetőséggel, működik a jól felszerelt stúdió.


"Azt mondhatom, hogy az építkezést szinte befejezett ténynek tekinthetjük, úgy tervezzük, hogy 2013 nyarának végén átköltözünk a Liszt Ferenc térre. Fő feladatunk mostantól, hogy kidolgozzuk azt, milyen méltó tartalommal töltsük meg ezt a gazdag infrastruktúrát. Fontos kiegészítő elemekhez kaptunk kormányzati segítséget, kétmilliárd forinttal egészült ki a Liszt Ferenc Zeneakadémiája, a felsőfokú zeneoktatás európai központja elnevezésű, az EU-s támogatású nagy projekt. Tehát marad pénz további hangszerbeszerzésekre, korszerű színpad- és stúdiótechnika felszerelésére. Külön 800 millió forintot juttattak a nagyterem eredeti, Voit-orgonájának helyreállítására. A hangszer visszaépítése háromévnyi munka, 2013-ban kezdődhet és 2015-re fejeződik be" - hangoztatta.


Batta András nem is tudta felidézni, hogy 138 éves története során mikor kapott ilyen kiemelt figyelmet a Zeneakadémia, volt-e ilyen stratégiai fontosságú helyzetben a zene. Kiemelte: részben külső elvárás, de belső indíttatásuk, felelősségük is, hogy pezsgő zenei életet teremtsenek a Liszt Ferenc téren, az oktatást pedig innovatív eszközökkel aktualizálják és fejlesszék.
A szélesebb feladatkört szeretnék az intézmény nevében - zeneművészeti, zenetudományi egyetem és művészeti központ - is jelezni. A működéshez jövőre többletforrást kapnak.


"A mértéke persze így sem versenyezhet, mondjuk az Operaház működési támogatásával. A többlet azonban nem fordítható csak a művészeti tevékenységre, mert az egyetemet is fejlesztenünk kell. Nem szabad elfelejteni, hogy igen mélyről indultunk 2001 tavaszán. 2013 kezdetén állunk vissza a normál helyzetre" - vélekedett.


"Az elmúlt években csökkentenünk kellett a fizetéseket az óraszámok növelése mellett. A 60 perces főtárgy órák helyett 45 perceseket vezettünk be a 2009-2010-es krízisidőszakban, ez már sértette az oktatás nívóját. 2013. február elsejével visszatérünk a 60 perces főtárgy órákhoz. Nálunk az egyéni oktatás miatt lényeges ez, hiszen nem arról van szó, hogy a tanár 15 perccel kevesebbet vagy többet beszél. A személyes foglalkozásban, a műhelymunkában, kivált a kamarazenében az egy óra is gyorsan elröpül" - magyarázta.


Szeretnék valamelyest emelni a fizetéseket is, a tanszékek önállóságát, a tanszékvezetői kompetenciát is meg kívánják erősíteni. Mert, ahogy a rektor hangsúlyozta, a tanszékek erősen kapcsolódni fognak a Liszt Ferenc téri koncertélethez, amelynek szellemi bázisaként szolgálnak majd.


"Túl az építkezés nehezén, én is még több figyelmet fordítok a mit és hogyan tanítunk, és a miként állunk a nyilvánosság elé kérdésekre. Régi vesszőparipám a karrierépítés, a tehetségeink segítése az elindulásban, amelyhez most már rendelkezésre áll az infrastrukturális háttér és a nemzetközi kapcsolatrendszer. Az oktatási és a pályakezdési időszak között minél nagyobb harmóniát akarunk teremteni. Például: rezidens zenekarban való játékkal, ösztöndíjas rendszerrel, hangversenyekkel, fiatal zenetudósokkal és zeneszerzőkkel közös projektek szervezésével. Ezek irányában már sok lépést megtettünk, és hisszük, hogy ez által a nemzetközi vonzerőnk tovább nő" - közölte.

A zenei pálya internacionális, de Batta András alig találkozott olyan érett vagy fiatal muzsikussal, aki ne jönne vissza örömmel a hazai színtérre. Boldoczki Gábort említette, akit a világ egyik legjobb trombitásának tartanak, és aki most még óraadó tanárként, jövőre már közalkalmazottként, egyetemi docensi rangban képezi a fiatal trombitásokat.

A rektor pozitívumnak nevezte, hogy van idejük felkészülni az új feladatokra. A messzire mutató eredmények közé sorolja, hogy komoly emberek szerződtek a koncertmenedzsmenthez, 2012 tavaszán Vashegyi György Haydn-projektje szinte az egész Zeneakadémiát megmozgatta. Az operavizsga visszakerült a dalszínház színpadára, és a diplomakoncerten egy nemrég végzett zeneakadémista, Bella Máté új darabját mutathatták be a növendékek.
"Szeretném, ha a lelkesedés még magasabb hőfokú lenne, kicsit szétszéledt a nyáj, tanárok és növendékek. Persze igaz, hogy nem lát mindenki olyan távlatból a szerintem kivételezett helyzetünkre, mint az intézmény vezetői" - hangoztatta.


A 2013-14-es tanév szeptemberi megnyitóját már a Liszt Ferenc téren tervezi megtartani Batta András. Attól kezdve már próbaüzemben működik a ház az október végi ünnepélyes megnyitóig.
"A tanárok alig várják, hogy beköltözhessünk, és úgy érzem, a közönség is roppant kíváncsi a megújult, megszépült és lényegesen komfortosabb Zeneakadémiára, úgyhogy talán rendezünk egy-egy órás ad hoc ismerkedő-ismertető koncertet" - mondta a rektor.
A kulturális diplomáciai tevékenységgel sem "állt le" Batta András, a Zeneakadémiák Nemzetközi Szövetségében elnökségi tagként képviseli Magyarországot és a régiót.


"Sokat meséltem ebben a körben magunkról. Nem ismerek másikat az európai állami intézmények között, amelyben ilyen nagyságú fejlesztés menne végbe. Néhány nagyon gazdag, például madridi vagy brüsszeli magánfőiskolát kivéve - amelyek azonban csak művészképzéssel foglalkoznak -, több nagy hagyományú akadémia is nehézségekkel küzd" - mondta.


Az esztendő jelentős eseményei között tartja számon a rektor Klaus von Dohnányi volt német oktatási és tudományügyi miniszter látogatását. Dohnányi Ernő unokája, Christoph von Dohnányi karmester bátyja megrendítő beszélgetésben idézte fel nagyapja emlékét, és hangsúlyozta a zene közéleti fontosságát.


Valerie Solti is elsőként az alma matert kereste fel férje, Solti György születésének 100. évfordulója alkalmából, hiszen a szülőföldet, az ifjúságot a Zeneakadémia jelentette a világhírű karmester számára. 

mti
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • Európa alatt
    Egy szélsőséges figura „nácinak" minősített egy demokratikusan megválasztott vezetőt: ezzel próbálván lezülleszteni az európai politikai életet. Párttársainak kellene megfékezni a dühöngőt, de nem teszik.
  • Géppisztolyos migránsbandák randalíroztak
    Okmányok nélküli fiatal férfiak sokadik országon átgázolva, felfegyverkezve és a fegyvereket használva, erőszakosan próbálnak meg betörni az Európai Unióba. Ez súlyos bűncselekmény – szögezi le Bakondi György.
  • Magyarország nem hagyja magát
    Európát többfajta kihívás éri egyidejűleg, az ukrajnai háború és a nyomában járó gazdasági válság, az illegális és egyre erőszakosabb migráció, valamint a nyugati neomarxista ideológia terjedése – sorolta Orbán Viktor.
MTI Hírfelhasználó