Nem fikció többé a láthatatlanná tévő "köpeny"
Először demonstrálták sikeresen amerikai kutatók egy tárgy tökéletes elrejtését újonnan kifejlesztett eszközükkel, amely láthatatlanná tett a mikrohullámok számára egy centiméteres nagyságrendű hengert.
2012. november 12. 10:11

A Duke Egyetem elektromérnökei 2006-ban jelentkeztek először hasonló láthatatlanná tévő eszközzel, az azonban még tökéletlenül fedte a tárgyakat.

A Nature Materials című szakfolyóiratban közzétett mostani eredmény jelentőségét az adja, hogy többet tudhatnak meg a kutatók a fény és más hullámok természetéről. Ahogyan a hagyományos vezetékek utat nyitottak a száloptika előtt, úgy forradalmasíthatja az új anyag a fény és más hullámok továbbítását.

Nathan Landy és David R. Smith kiterjedt kísérleteikben "metaanyagokat" hoztak létre, amelyek különböző anyagok kombinálásával állnak elő, és olyan tulajdonságokkal is rendelkeznek, amelyek a természetben megtalálható dolgokban nincsenek meg. A láthatatlanná tévő metaanyagok struktúráját úgy tervezik meg, hogy egy tárgy körül elterelje az elektromágneses hullámokat, azok csak a tárgy túlsó oldalán bukkanjanak fel újra, mintha üres téren haladtak volna keresztül: így válik "láthatatlanná" a tárgy.

A korábbi kísérletekben az eszköz szélén visszaverődések jelentkeztek, ami rontotta a fedést, a tárgy elrejtése tökéletlen volt. Az eltelt években az eszköz szerkezetének megváltoztatásával sikerült elérniük a kutatóknak, hogy a reflexió csökkenjen. A láthatatlanná tévő "köpeny" valójában egy körülbelül hatvan centiméter élhosszúságú négyzet. Ezen helyezkednek el a csiszolt gyémánt formáját utánzó, rézzel gravírozott üvegszálcsíkok, a négyzet közepe pedig üresen marad - számolt be róla a Science Daily című online tudományos magazin.(http://www.sciencedaily.com/releases/2012/11/121111153931.htm)

MTI nyomán
  • Tudatgyilkosok, lélekmérgezők támadják a kultúrát
    A 777 Közösségi Egyesület és Márffy Bence magyar nyelv, irodalom és történelemtanár részesült idén a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjban, az elismeréseket pénteken adták át Budapesten.
  • Orbán Viktor találkozója Marine Le Pennel
    Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke pénteken Párizsban tárgyalást folyatott Marine Le Pennel, a francia Nemzeti Tömörülés elnökével - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
  • A Barátság kőolajvezetéket fenyegeti a szélsőség
    Ha valami történne a Barátság kőolajvezetékkel, annak nagyon súlyos következményei lennének, nemcsak a magyarországi, hanem az egész régió olajellátására, és Ukrajnára is - mondta Hortay Olivér, a Századvég energetikai üzletágának vezetője pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
MTI Hírfelhasználó