Főrendőrök is tanúskodtak
Folytatólagos gyanúsítotti kihallgatásra szállítják csütörtökön Kalmár Tamást, a BRFK volt közrendvédelmi főosztályvezetőjét, akit a V. László nevével fémjelzett rendőrségi vesztegetési botrányban június elején helyeztek előzetes letartóztatásba – értesült a Magyar Nemzet.
2012. november 8. 10:46

A volt főtiszt védője, Arató György arról is tájékoztatott, hogy indítványára két magas beosztású rendőri vezetőt tanúként hallgatott ki az ügyet vizsgáló Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF). Az ügyvéd személyiségi jogokra és a nyomozás érdekeire hivatkozva nem kívánta megnevezni, kik voltak azok a vezetők, akiket jelenlétében a főügyészség kihallgatott.

Mint mondta, a két tanú – egyikük a Blikk információi szerint Tóth Tamás budapesti főkapitány – nyilatkozatai alátámasztották ügyfele állítását, amely szerint neki nem volt befolyása arra, hogy a rendőrség melyik fővárosi szórakozóhelyen, és mikor tartson vagy ne tartson razziákat. A tanúként kihallgatott vezetők – másikuk a Magyar Nemzet értesülései szerint Tóth rendészeti helyettese – kapcsán az ügyvéd felhívta a figyelmet arra, hogy ügyfelével együtt több mint harminc, jelenleg is aktív rendőr maghallgatását indítványozták.

A lap korábban már arról is beszámolt, hogy a V. László-ügyben több rendőrt is kizáratna a nyomozásból az egyik, bűnszervezetben való elkövetéssel gyanúsított egykori főrendőr, Kalmár Tamás védője.

Magyar Nemzet nyomán
  • A gyurcsányi „semmi”
    „A Világgazdaság korábban megírta, Gyurcsány Ferenc az elmúlt négy évben összesen kétmilliárdnyi osztalékot vett fel céges érdekeltségeiből. 2016-ban 1.179 millió forintot, 2017-ben 228 millió forintot, 2018-ban 298 millió forintot, 2019-ben pedig 238 millió forintot” – adta tudtul a média az idén februárban. És ez „csak” az osztalék.
  • Egy magyar hagyomány
    Nem csodálom, hogy ezt az országot nem érti senki. Nemcsak a nyelve miatt, hanem a lelke miatt sem. Itt évszázadok óta egy időben, egyszerre mindenki úgy érzi, hatalmon is van meg ellenzékben is
  • Most a fiatal korosztályt érinti elsősorban a járvány
    A koronavírus-járvány első hulláma elsősorban az idősebbeket érintette, most viszont a 20-29 éves korosztályból kerül ki a legtöbb pozitív eset - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szombati online sajtótájékoztatóján.
  • A magyar bábkatedra lezüllesztése
    Ami negyedszázada történik szakmai címszó alatt az egyetemen, egy haveri kör játéka.
MTI Hírfelhasználó