Itt a "civil" egyesület vezetősége, élén Bajnaival
Bajnai Gordon volt kormányfő a Haza és Haladás Egyesület elnöke, a szervezet ügyvezető alelnöke Szigetvári Viktor, az elnökség tagja Oszkó Péter.
2012. október 26. 21:40

Az egyesület pénteken tájékoztatta az MTI-t a még október 18-án tartott alakuló közgyűlés döntéseiről, a háromtagú elnökség akkori megválasztásáról, s egyúttal közzétette a szervezet alapítóinak névsorát.

A közlemény szerint a jelenleg bejegyzés alatt álló Haza és Haladás Egyesületet tizenöten alapították. Köztük van Szigetvári Viktor, aki a Bajnai-kormány idején államtitkárként a miniszterelnöki kabinetirodát vezette, később az MSZP kampányát irányította.

Az egyesület alapítója a Bajnai-kormány két tagja, Oszkó Péter egykori pénzügyminiszter és Balázs Péter volt külügyminiszter, valamint Bárándy Péter, a Medgyessy-kormány igazságügy-minisztere, Felcsuti Péter, a Bankszövetség korábbi elnöke, Falus Ferenc korábbi országos tiszti főorvos, Simó György, a Magyar Telekom Nyrt. korábbi vezérigazgató-helyettese és Vörös T. Károly, a Népszabadság egykori főszerkesztője.

MTI
  • Az erdő üzem, tanterem – és örökkévalóság
    Ugron Ákos Gábor: Az erdő fenntartása, kezelése, művelése nem érthető meg rövid távú gondolkodással, ahhoz száz években, vagy éppen az örökké fennmaradó végtelenben kell gondolkodni, mert az erdőre mint örökké változó, de örökre fennmaradó életközösségként kell tekintenünk.
  • A kettős mércés EP-szélsőség
    Győri Enikő nem emlékszik parlamenti vitára és felháborodásra azzal kapcsolatban, amikor a szocialista-liberális Gyurcsány-kormány idején, 2006 októberében, a rendőrség szétverte a 1956-os forradalomra emlékező békés tüntetőket. „A rendőrterror erői ma a legeurópaibb pártnak hazudják magukat, és az EP meg őket támogatja" - emelte ki a Fidesz képviselője
  • Református óvodát adtak át Sárospatakon
    Református óvodát adtak át Sárospatakon szerdán, a létesítmény a kormány anyagi támogatásával a Magyarországi Református Egyház Országos Óvoda Programja keretében épült fel.
MTI Hírfelhasználó