Sikeres kármentés: 40 millió eurót alkudott le a főváros
Előzetes megállapodást kötött a Siemensszel a főváros a 4-es metró szerelvényeinek késedelméből fakadó kár- és kötbérigény ügyében – közölte Tarlós István.
2012. szeptember 26. 11:26

A főpolgármester elmondta, hogy a korábbi városvezetés és a BKV rendkívül előnytelen szerződést kötött a 4-es metró kapcsán a Siemensszel. Annak az a lényege, hogy a város „indokolatlanul kiszolgáltatott helyzetben, egy óriási kötbér- és kárigényt vállalt magára. Emiatt, továbbá a 4-es metró vonalára szállítandó járművek késedelme miatt a biztonsági berendezéseket és automatikát gyártó cég különböző kár- és kötbérigényeinek az összege elérte a 70 millió eurót” – magyarázta Tarlós István.

Tarlós István közlése szerint a főváros most csak egyezkedni, „kárt menteni” tudott, mert egy hatályos szerződésről van szó, amely alapján a Siemensnek tulajdonképpen jár ez a pénz. Mint mondta, a hosszú, kényes egyeztetés végeredménye az lett, hogy a 70 millió eurós követelést sikerült 30 millió euróra lealkudni, emellett megállapodtak az ütemezésben és rögzítették a szállítási véghatáridőt.

Óriási pénzekről van szó

 „Ez is egy nagyon nagy pénz még, de alig több mint 40 százaléka annak, mint amit a korábbi szerződés alapján ki kellett volna fizetni” – jegyezte meg a főpolgármester. Hozzátette: az előzetes megállapodás hatályba lépéséhez a kormány, a KIKSZ Közlekedésfejlesztési Zrt., valamint a Fővárosi Közgyűlés jóváhagyása is szükséges, tekintettel arra, hogy egyrészt óriási pénzekről van szó, másrészt a 4-es metró közös „kormány–főváros” beruházás.

Félidőben 2012

Tarlós egy hétfői interjúban azt mondta, hogy megvalósul az 1-es és 3-as villamosprojekt, a budai fonódó villamoshálózat, és „nagy nehézségek árán” befejezik a 4-es metrót.
Félidőben 2012 címmel jelentetett meg kiadványt a fővárosi városvezetés az elmúlt két év eddigi tevékenységéről és a további tervekről.
Szeptember 7-én forgalomba állt a 2-es vonalon az első Alstom-metrószerelvény, amely az Örs vezér téri végállomásról indult a Déli pályaudvar felé.

MTI nyomán
  • A nyugat-európai liberálisok vallása a hungarofóbia
    Annyira nem bigottak, hogy ezért a vallásért Husz Jánosként a máglyára menjenek. Nem akarnak mártírok lenni, noha a mártír legyőzhetetlen ellenfél. Az ő vallásuk másról szól. Vallásuk másik fontos rítusa ugyanis: sorakozás a kasszánál.
  • Horror bohózat a párizsi ügyészségen
    Noha maguk a rendőrök sem mernek behatolni a város jó néhány területére, az ügyészség egy sokkal súlyosabb bűncselekménnyel foglalkozik: a német WDR köztelevízió 37 éves munkatársa szerint Giscard d'Estaing a párizsi irodájában rögzített interjú során háromszor is megérintette a fenekét.
  • Ha lejönnek a havasokból
    Bizalmi kérdés, szavahihetőnek tartjuk-e a történészt, amikor azt állítja: igyekszik sokoldalúan bemutatni a különféle élethelyzeteket. Ablonczy Balázst különösen foglalkoztatja, mi mindent fed el Trianon. Traumákról, tévhitekről, illúziókról is olvashatunk a napokban megjelent Ismeretlen Trianon című könyvében.
  • A Magyarország elleni propagandaháború újabb fejezete
    A nyugati média szemében egyfajta kulturális eretnekségnek minősül, hogy a magyar kormány nem hajlandó alávetni magát az Európai Uniót vezető személyiségek tekintélyének, sem a hollywoodi ultraprogresszív konszenzusnak.
  • Az 1938-as Eucharisztikus Kongresszus történészi szemmel
    Mérföldkő - kiszabadították a katolikus világtalálkozó emlékezetét a tévhitek és a marxista történelemértelmezés fogságából.
MTI Hírfelhasználó