Vihar - Vasárnap országszerte lehetnek heves zivatarok
Vasárnap még országszerte várhatók heves zivatarok, a jövő héten már kevesebb csapadékra és több napsütésre, de nagyjából 5 fokkal hűvösebb időre lehet számítani - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa az MTI-vel.
2012. július 29. 10:29

    Török László elmondta: a főváros térségét már elhagyta a zivatarzóna. Jelenleg az ország egyes északi területein vannak heves zivatarok.
    A meteorológus hozzátette: a délelőtt folyamán a legtöbb helyen kisüt majd a nap, a déli óráktól viszont újra megjelennek a gomolyfelhők, és először a Dunántúlon és északon, majd estétől a délkeleti országrészben várhatók záporok, illetve zivatarok.


    A Balaton nyugati medencéjénél, a Velencei-tónál és a Tisza-tónál is elsőfokú viharjelzés van érvényben, ami azt jelenti, hogy magas, illetve tornyosuló hullámokra kell felkészülni, emiatt csónakok a parttól csak kétszáz, vitorlások pedig ötszáz méteres távolságon belül közlekedhetnek. A Balaton Siófoknál 24, a Velencei-tó Agárdnál 25 fokos.

    Az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap éjfélig szóló veszélyjelzésében az ország valamennyi megyéjére másodfokú figyelmeztetést adott ki a várható heves zivatarok miatt. Néhol jégesőre, illetve az óránkénti 90 kilométeres erősséget is meghaladó széllökésekre is számítani kell. Emellett - Tolna, Vas és Veszprém megye kivételével - a várható felhőszakadás miatt elsőfokú figyelmeztetés van érvényben, mivel helyenként rövid idő alatt 20-40 milliméter csapadék is hullhat.


    Ugyanakkor Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Vas és Nógrád megye kivételével az összes megyében a várható hőség miatt is elsőfokú figyelmeztetés van érvényben, mivel a napi középhőmérsékletek - az említett megyék kivételével - országszerte 25 Celsius-fok felett alakulhatnak. Az UV-B sugárzás maximuma is elérheti a nagyon erős szintet.


    Török László azt mondta: még az éjszakai órákban is több felé lehetnek heves zivatarok, hétfőn már inkább csak keleten várható csapadék, és a jövő hét folyamán már kevésbé lesz jellemző a zivataros idő. Többször kisüt majd a nap, de elszórtan lehetnek záporok. Váltogatják egymást a felhős és napos időszakok. Ezzel együtt némi lehűlés várható, a vasárnapra előre jelzett 34 Celsius-fokos legmagasabb hőmérséklethez képest a jövő hét első napjaiban nagyjából 5 fokkal enyhébb időre számíthatunk - tette hozzá a meteorológus.

mti
  • Kártérítést a hungarocídiumért
    Vétkesek közt cinkos, aki néma – idézhetnénk Babitsot, de Brüsszelben ez is kárörvendő röhögést váltanak ki az ottani rasszista hungarofóbokból. Ezért is kell kártérítést követelnünk, tehát követelnünk kell a kártérítést a hungarocídiumért.
  • „Késelés történt, agyonlőtték a gyanúsítottat”
    A „politikai korrektség” pszichoterrorja hatott. Egy újságíró agya áldozatul esett: meghibbant attól a megfeleléskényszertől, amelyet környezete kialakított benne. Nem merte leírni azt, hogy a tettes, a bűnöző, a terrorista.
  • Semjén: Mindszenty József életpéldája erkölcsi iránytű
    Mindszenty József hercegprímás, szent életű és vértanúsorsú bíboros életpéldája erkölcsi iránytű volt életében és napjainkban is az - hangoztatta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes csütörtökön Zalaegerszegen, a Göcseji Múzeum új épületszárnyának alapkőletételi ünnepségén.
  • Áder: jól kezeltük a járványt
    Magyarország és Szlovénia a lakosságszámához viszonyítva a legjobban teljesítők közé tartozik az Európai Unióban a koronavírus-járvány kezelésében, mind a megbetegedések, mind az elhalálozások alacsony száma alapján - mondta Áder János köztársasági elnök csütörtökön Budapesten.
  • A demokraták nagy novemberi szocialista forradalmat álmodnak
    Szocialista forradalomra készül a Demokrata Párt, írja új könyvében a jobboldali Breitbart szerkesztője. Joel Pollak szerint az utcai zavargások csak az első lépései annak a folyamatnak, amivel Trump ellenzéke magához ragadná a hatalmat.
MTI Hírfelhasználó