Dutyiba is mehetnek az LMP-s politikusok?
Feljelentést tesz a cég székhelyénél demonstráló LMP-sek ellen a Közgép - jelentette be jogi képviselőjük, Futó Barnabás. Schiffer András úgy tudja, nem közérdekű üzem.
2012. július 11. 16:05

Futó Barnabás a Közgép épülete előtt újságíróknak azt mondta, hogy véleményük szerint megvalósult a közérdekű üzem működésének megzavarása, a személyi szabadság megsértése és a magánlaksértés is.

Az ügyvéd felhívta a figyelmet, hogy a közérdekű üzem működésének megzavarása, ha azt csoportosan követik el, 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Puskár Anett kommunikációs igazgató kérdésre válaszolva azt mondta, a cég előző nap már közleményt adott ki arról, hogy a korábban ellenük megfogalmazott vádak, amelyek szerint 350 milliárd forintnyi megbízást nyertek el, nem a cég megbízásainak az összege, hanem azoké a beruházásoké, amelyekben valamilyen formában részt vesznek. Hangsúlyozta, általában más társaságokkal együtt, konzorciumi formában dolgoznak.

A kommunikációs igazgató visszautasította azokat a vádakat, amelyek szerint törvénytelenül jutottak megbízásokhoz. Hangsúlyozta, Magyarországon nagyon szigorú szabályok vonatkoznak arra, hogyan lehet elindulni a közbeszerzéseken. A Közgép mindig a közbeszerzési előírásoknak megfelelően tesz ajánlatot, és így nyerte el a megbízásokat is - jelentette ki.

Egymáshoz láncolták magukat LMP-sek a Közgép központjánál

Az LMP több képviselője és körülbelül két tucat aktivistája hatolt be a Közgép Zrt. budapesti, XXIII. kerületi központjába szerda délelőtt. A demonstrálók egymáshoz láncolták magukat, és a bejárati sorompónál leültek a földre.

Jávor Benedek frakcióvezető az MTI-nek azt mondta, akciójukkal arra akarják felhívni a figyelmet, hogy "ma egy szűk oligarchacsoport irányítja az országot, Simicska Lajos tulajdonos és Nyerges Zsolt elnök pedig átvette az irányítást a gazdasági élet felett".

A párt parlamenti képviselői közül Jávor Benedek mellett Karácsony Gergely, Szabó Rebeka, Dorosz Dávid, Vágó Gábor, Szél Bernadett, Szilágyi László, Kukorelly Endre és Scheiring Gábor vesz részt a demonstrációban.

A cég bejáratánál két-két aktivista "Itt tűnik el a pénzed!" illetve "Nem leszünk Simicska-gyarmat!" feliratú transzparensekkel állt.

A sorompón belül, az út két oldalán csendben ülő LMP-sek kezében kisebb táblák voltak, többek között "Elég volt az oligarchákból”, "Fideszes pénzszivattyú" és "Magyar közgéptársaság" feliratú táblákat tartanak az ölükben.

Az LMP-sek nem zárták el a közlekedés elől a bejáratot, az autók is áthajtottak közöttük.

Eközben Palotás Gábor munka és tűzvédelmi igazgató megkérte a demonstrálókat, hogy hagyják el a területet, mert a telep területén munka zajlik és tettük balesetveszélyes.

A Közgép épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján Heltai László, a párt szóvivője azt mondta, békés demonstrációjukkal arra akarják felhívni a figyelmet, hogy "ma Magyarországot oligarchák irányítják és nem a választott kormány".

Az LMP szóvivőjét kérdezték Orbán Viktor miniszterelnök és Karácsony Gergely frakcióvezető-helyettes június 4-i parlamenti vitájáról is, amikor a kormányfő kijelentette: ha

Karácsony Gergely szabálytalanságot észlel, a hatóságokhoz kell fordulnia. Erre Heltai László azt mondta, feljelentést tesznek majd a gyanús ügyekben.

Hangsúlyozta, hogy olyan esetekben élnek a feljelentéssel, ahol megalapozott információik vannak, de ilyen ügyet nem tudott megnevezni.

Kérdésre válaszolva a politikus kijelentette, semmiféle jogszabálysértést nem követtek el azzal, hogy beléptek a cég területére. Szavai szerint tettük nem magánlaksértés, és nem is hatoltak be a területre, mert képviselőik és aktivistáik a „kapuban ülnek".

A demonstrációt addig akarják tartani, amíg a közvélemény nem értesül céljaikról - közölte zárásként.

A sajtótájékoztató után kevéssel egy kisteherautó érkezett volna a céghez, de azt az alkalmazottak a balesetveszély miatt nem engedték átgördülni a demonstrálók között.

A párt szerda reggel közleményben tudatta: "véget akarunk vetni annak, hogy miközben újabb adókat és megszorításokat vezetnek be, addig számolatlanul öntik a milliárdokat a Simicska-Nyerges cégekbe".

Hozzátették: Orbán Viktor hiába mondta azt a 2010-es választás éjszakáján, hogy a választók megdöntötték az oligarchák rendszerét, mert valójában ekkor jött csak el az ő idejük. "Ma szinte mindenki, aki közpénzek elosztásáról dönt, Simicska vagy Nyerges embere, legyen szó az állami cégek, az EU-s forrásokat elosztó fejlesztési ügynökség vagy a közbeszerzések és a gazdasági verseny tisztaságát felügyelő intézmények vezetőiről" - tették hozzá. 

Fidesz: politikai támadás az LMP akciója

Nyilvánvaló politikai támadásnak nevezte a Fidesz szóvivője az LMP szerdai akcióját, amelynek során az ellenzéki párt több képviselője és körülbelül két tucat aktivistája behatolt a Közgép Zrt. budapesti központjába, egymáshoz láncolták magukat, és a bejárati sorompónál leültek a földre.

Elszomorító, hogy az LMP-sek a magyar érdekek védelme helyett leláncolják magukat egy magyar cég bejáratához, akadályozva a működését - mondta Selmeczi Gabriella az LMP központi irodája előtt, a XIII. kerületben tartott sajtótájékoztatóján. Mint fogalmazott, az LMP olyan gazdasági érdekcsoportok zsebében van, amelyek az utóbbi időben visszaszorultak, a szerdai akció pedig egy nyilvánvaló politikai támadás.

A Fidesz károsnak tartja és elutasítja azt a jelenséget, hogy gazdasági érdekcsoportok harca politikai köntösbe bújtatva jelenik meg - mondta az MTI-nek Selmeczi Gabriella.

A szóvivő a sajtótájékoztatón rámutatott: Magyarországon a külföldi cégek még mindig lényegesen nagyobb arányban nyerik a közbeszerzéseket, mint a magyar vállalatok, holott jogos igény, hogy ez az arány megváltozzon, és az állami megbízásokat olyan cégek nyerjék, amelyek Magyarországon foglalkoztatnak, itt adóznak, és a nyereségüket is itt használják fel. A Fidesz ezért arra kéri a kormányt, hogy olyan politikát folytasson a jövőben is, amely elősegíti ezt a célt. Arra is kérik a kabinetet, hogy folytassa a törvények betartására, a munka elvégzésére és az adó befizetésére épülő közbeszerzési politikát - közölte.

Kérdésre válaszolva Selmeczi Gabriella kijelentette: Magyarországon az európai uniós előírásoknak megfelelően működnek a közbeszerzési szabályozások.

A tájékoztató közben a helyszínen az LMP több munkatársa táblákat tartott a magasba, amelyeken egyebek mellett az állt: "Narancsköztársaság = közgéptársaság", valamint "Közgép, Strabag két jó barát, együtt foszt és üli torát".

Előállították a demonstráló LMP-seket

Rendőrök vitték el szerda kora délután a azokat az LMP-seket, aki reggel 10 óra óta a Közgép XXIII. kerületi székházánál demonstráltak. A rendőrség szerint "jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség szabálysértésének gyanújával" állították elő a demonstrálókat.

Előbb egy biztonsági őr szólította fel távozásra a demonstrálókat, majd ezt követően a rendfenntartók helyszínen lévő parancsnoka tette meg ugyanezt egymás után háromszor. Miután az LMP-sek - országgyűlési képviselők és aktivisták - nem reagáltak a felszólításokra, az őket összekötő láncot hidegvágóval átvágták. Miután a tiltakozók továbbra sem mozdultak a helyükről, a demonstrálók többségét ölben vitték ki a területről.

Miután a rendőrök az utolsó tiltakozókat, Vágó Gábor képviselőt és egy fiatal női aktivistát is kivittek a cég épületének udvaráról, az alkalmazottak bezárták a telephely kapuit. A demonstrálókat rendőrségi járművekbe ültették, és elhajtottak velük a helyszínről.

Az MTI információi szerint az LMP-seket a XX-XXIII. kerületi rendőrkapitányságra szállítják.

Azok az LMP-s akvitisták, akik a tüntetés alatt a bejárat előtt, de már a kapukon kívül álltak, önmaguktól összetekerték transzparenseiket.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivőjének tájékoztatása szerint "jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség szabálysértésének gyanújával" állítják elő a rendőrök a demonstráló LMP-seket.

Horváth Katalin Fanni szerda délután az MTI-nek azt mondta: az üggyel kapcsolatban bővebb tájékoztatást csak később tud adni, így jelenleg nem tudja hány embert állítanak elő összesen, és hogy van-e közöttük országgyűlési képviselő.

Fidesz: csak átlátható tulajdonosi szerkezetű cégek jutnak állami megrendeléshez

 A Fidesz szerint kormányzásuk alatt csak átlátható tulajdonosi szerkezetű cégek juthatnak állami megrendeléshez, így a Demokratikus Koalíció (DK) közismert információkat próbál szenzációként tálalni.

Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője szerdán közleményben reagált Molnár Csaba, a DK alelnöke által elmondottakra, miszerint a Közgép jelentőségét a kormány állításával szemben nem a cég magyarsága, hanem az adja, hogy "végső soron a tulajdonosa Simicska Lajos, a Fidesz volt pénztárnoka". Molnár Csaba, általa bizonyító erejűnek mondott adatokkal mutatta be, hogy Simicska Lajos és felesége legalább 60 százalékban tulajdonolja a Közgépet, amely tavaly 3 milliárd forintos osztalékot fizetett.

Selmeczi Gabriella közleményében az olvasható: csak Molnár Csaba és barátai számára jelenthet meglepetést, hogy egy magyar tulajdonú cég Magyarországon és nem egy offshore helyszínen fizet osztalékot.
 

MTI
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
MTI Hírfelhasználó