Wass Albert sorai a jelenre is érvényesek
Wass Albert könyveiben az a legjobb és egyben legmegrázóbb, hogy mondanivalójuk nemcsak a múltra, hanem a jelenre is éppen úgy érvényes. Ha, megfogadnánk az olvasottakat, talán szebbé tehetnénk a jelent és a jövőt. A múlton pedig változtatni már úgysem lehet…
2012. június 30. 12:00

Wass Albert művei II. sorozat

Wass Albert (1908-1998) a magyar irodalom ellentmondásos figurája. A kilencvenes évek végéig jóformán nem is foglalkozott átfogóan a személyiségével és munkásságával sem a honi irodalomtörténet sem pedig a sajtó. A helyzet a halála után megváltozott ugyanis a boltokba kerültek a könyvei és egyre többen kezdték olvasni a műveit, valamint egyfajta kultusz alakult ki a személye körül, alakját legendák övezik. A hivatalos irodalomtörténetet mind a mai napig megosztja a Wass Albert-jelenség. De, az, hogy az irodalmárok és a történészek vitatkoznak a személyéről és a munkásságáról nincs különösebb hatással az olvasottságára. Ugyanis Wass Albert népszerűsége az erdélyi olvasók mellett a magyarországi irodalombarátok körében is lankadatlanul növekszik.

A Duna International Kiadó és a marosvásárhelyi Mentor Könyvkiadó közös projekt keretében útjára indította Wass Albert művei sorozatát. Méghozzá impozáns megjelenésű díszkiadás formájában. A projekt második sorozata a közelmúltban kezdődött el és az első sorozathoz hasonlóan ez a széria  is 30 kötetet foglal majd magában. A kötetek kéthetente kerülnek az hírlap árusító helyekre (illetve közvetlenül megrendelhetőek a Kiadónál is). A jelenleg futó sorozat aktuális kötetei az alábbiak:

31. kötet: Rézkígyó/Te és a világ – regény

A Rézkígyó Mózes könyveinek hol tragikus, hol mitikus újragondolása – a szerző 1947-ben írt müncheni kézirata alapján. A mű leginkább egy parabola regényhez áll a legközelebb. A kötetbeli „társa”, a Te és a világ pedig inkább egy esszé. Közös tulajdonság köti össze őket: mindkettőt a Teremtésbe és az emberbe vetett hit hatja át. Útkeresésről szól mindkettő. Az egyik az emberi gyarlóság útvesztőire világít rá átvitt értelemben, mégis közérthetően, a másik ember és Isten, ember és ember viszonyához próbál, tolakodás nélkül, mindenki számára érvényes tanácsokat adni. Jog, törvény és igazság, büntetés és jutalom annak jegyében, hogy Káin soha nem győzte le Ábelt, csak megölte;jóindulat, elfogultság és megértés, vágy, öröm és csalódás, gazdagság és szegénység, szorgalom és restség annak jegyében, hogy nem vagyunk egyedül a Földön, noha olykor túlságosan is egyedül vagyunk. Az élet mégis egész és teljes, mert minden mögött, amit érzékelünk, ott a nagy irányító Isten. Wass Albert minden sorát áthatja az Istennel való szoros kapcsolat. Műveiből tisztaság, egyszerűség, árad ami a kusza, sokszor zaklatott életünknek, lelkünknek jót tesz – egyfajta megnyugvást ad.

32. kötet: A költő és a macska – novellák

A kötet a szerző emigrációban írt, már életében megjelent novelláit tartalmazza. Ezekben az Amerikában írt novellákban már az élet ezer színe tükröződik vissza, noha témaválasztásában mindig megmarad az általa leginkább ismert és így könnyebben megálmodható világhoz – a kényszerből elhagyott szülőföldhöz. A valóságban ő a költő, aki megírja a romokban heverő város történetét, amelyet elhagytak az emberek, de ő a macska is, aki nem az emberekhez, hanem a házakhoz – a földhöz – tartozik, és ott marad a romok között, remélve, hogy lesz majd valaki, aki a várost romjaiból újjáépíti. Minden írásán érződik, hogy nem látomást szeretne sugallni, hanem reményt, hogy érdemes álmodni és harcolni az új magyar világért. Igazi tartalmas írások ezek érzésekről, gondolatokról, megtapasztalásokról. Sőt akár tanításként is értelmezhetjük az általa leírtakat, persze nem a legszigorúbb értelemben. Wass Albert „tanítja” az olvasót arra, hogy miként fedezze fel az élet örömeit, szépségeit, hogyan találkozzon a bensőjével, hogyan találja meg az ősforrást. A szeretetről, emberségről, barátságról, becsületről, odaadásról, őszinte érzésekről tanúskodnak  írásai.

33. kötet: Hanky tanár úr/Halálos köd Holtember partján – Elbeszélésfüzér

Wass Albert kitalálta önmaga hasonmását. Ez a személy pedig nem más, mint a Hanky tanár úr elbeszélés ciklusának a főszereplője, Hanky Barnabás kolozsvári középiskolai tanár. Az ő humoros, de életbölcsességekkel mélyen átitatott történeteiről olvashatunk a kötet lapjain. A tengerentúli emigrációban élő erdélyi író terveiben az szerepelt, hogy 1956 áprilisától havi rendszerességgel kiad egy-egy Hanky-füzetet (összességében 12 ilyen kiadványról szóltak az elképzelései). A valóságban azonban csupán három elbeszélés jutott el az olvasókhoz (Hanky tanár úr megérkezik Amerikába, Hanky tanár úr és a kísértet, Hanky tanár úr felcsap farmernek). További kettő füzet ( a Hanky tanár úr és a gengszterek, valamint a Professzor Hanky és a részeg aligátor) pedig az író hagyatékából került elő. Hajdan a harmadik füzet hátoldalán közölte a szerző az olvasóközönségével, hogy a sorozatot nem folytatja, több füzet nem is került az utcára.

A kötet Hanky tanár úr történetei mellett a Halálos köd - Holtember Partján címet viselő kalandregényt is tartalmazza.

Wass Albert könyveiben az a legjobb és egyben legmegrázóbb, hogy mondanivalójuk nemcsak a múltra, hanem a jelenre is éppen úgy érvényes. Ha, megfogadnánk az olvasottakat, talán szebbé tehetnénk a jelent és a jövőt. A múlton pedig változtatni már úgysem lehet…

Honlap: www.dunakiado.hu

Czékus Mihály
Címkék:
  • A gyurcsányi „semmi”
    „A Világgazdaság korábban megírta, Gyurcsány Ferenc az elmúlt négy évben összesen kétmilliárdnyi osztalékot vett fel céges érdekeltségeiből. 2016-ban 1.179 millió forintot, 2017-ben 228 millió forintot, 2018-ban 298 millió forintot, 2019-ben pedig 238 millió forintot” – adta tudtul a média az idén februárban. És ez „csak” az osztalék.
MTI Hírfelhasználó