Alternatív büntetési mód: jóvátételi munka
Miközben a kormány elkötelezett a szigorú büntetőpolitika mellett, a kisebb bűncselekmények elkövetői esetében támogatja az alternatív büntetési módokat, így a közérdekű munkát – mondta Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazságügyért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten.
2012. május 31. 15:22

A bűnmegelőzés és az áldozatsegítő szolgáltatások fejlesztésének kétéves programját értékelő konferencia sajtótájékoztatóján Répássy Róbert elmondta, a szabadságvesztésnek nagyon fontos alternatívája a közérdekű munka büntetés. Ezt „a lehetőséget” kívánják bővíteni azzal, hogy az új büntető törvénykönyvvel bevezetnék a jóvátételi munkát.

A kormány – miközben a szigorú büntetőpolitika híve – lehetővé kívánja tenni, hogy az igazságszolgáltatás élhessen ezzel a lehetőséggel – mondta.

Répássy Róbert szerint a kétéves program kiváló eredményeket mutatott fel a közérdekű munka büntetés végrehajtásának fejlesztésében. A program során a büntetés csoportos letöltésének módját tesztelték.

Az államtitkár fontosnak nevezte a programban szereplő áldozatvédelmi szolgáltatások fejlesztését is.

Csóti András, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka beszámolt arról, hogy a Tett elnevezésű program három régióban 12 büntetés-végrehajtási intézetben indult, és a fogvatartottak eredményes visszailleszkedését kívánták segíteni a társadalomba. A fogvatartottak közül 2400 embert vontak be a programba, több mint 800-an vettek részt készségfejlesztő tréningen, szakképzésébe mintegy 400 embert vontak be, közülük 186-an eredményes vizsgát tettek – mondta el.

Kunfalvi Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálatának (KIMISZ) főigazgatója szólt arról, hogy Magyarországon jelenleg csak Budapesten és Miskolcon van „Jóvá-Tett-Hely” közösségi foglalkoztató, amelyeknek kiemelt jelentőségük van, hiszen – mint mondta – szabadidő-eltöltési programok szervezésével, magatartási szabályok alkalmazásával újfajta módon segíthetik a visszailleszkedést a társadalomba.

A közérdekű munka csoportos letöltési módjáról szólva Kunfalvi Zoltán elmondta, a közérdekű munka ügyszáma az elmúlt időszakban csaknem 50 százalékkal emelkedett, s ez jelentős terhet jelent a pártfogóknak. A büntetés csoportos letöltése lehetővé teszi, hogy egy felügyelő több elítélt tevékenységét ellenőrizhesse.

Szatmáry-Antal Tamás, a KIMISZ áldozatsegítő alprojekt koordinátora az áldozatsegítő szolgáltatások fejlesztésével kapcsolatban arról beszélt, hogy az elmúlt két évben pszichológiai segítségnyújtás keretében az észak-magyarországi régióban 124 áldozattal vették fel a kapcsolatot pszichológusok.

A 24 órás telefonos áldozatsegítő diszpécserszolgálathoz több mint 6000 érdemi hívás érkezett – közölte.

Szatmáry-Antal Tamás elmondta azt is, hogy 200 önkéntes az áldozatsegítő szolgálat keretében mintegy félezer esetben nyújtott segítséget.

MTI nyomán
  • Javaslat a Korrupcióellenes Munkacsoportnak
    A baloldali politikus ugyanis 2015. szeptember 29-én egy online újságnak az ügyre utalva a következőket mondta: „Amúgy nem azt mondtam, hogy az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel. Hanem azt, hogy az SZDSZ is tele van korrupciós ügyekkel. Fontos az az is.” Egészen különleges üzenet ez a veterán politikustól.
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • Dokumentumfilm Batthyány-Strattmann László életéről
    Kiss-Rigó László Szeged-csanádi püspök, az esemény másik fővédnöke arról beszélt, hogy "ezekben a nehéz időkben" külön köszönetet érdemelnek azok, akik egy olyan embernek, mint Batthyány-Strattmann László, nemcsak az emlékét őrzik, hanem az életét és példáját is hozzáférhetővé teszik a mai társadalom számára.
  • Hazánk első szuperszonikus kutatórakétája
    Sikeresen startolt a BME (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) Aerospace Team által megépített megépített, 3 méter hosszú, szilárd hajtóanyagú, oktatási célú kutatórakéta csütörtökön - közölte az MTI-vel pénteken a projekt főtámogatója, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).
  • Nekünk Magyarország biztonsága az első
    Nekünk Magyarország biztonsága az első, ezért Magyarország nem áll háborúban senkivel - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című pénteki műsorában.
MTI Hírfelhasználó