Rogán: Új eljárás lesz a médiatörvény módosítása ügyében
Rogán Antal, a Fidesz új frakcióvezetője szerint az Országgyűlés az államfő kérésének megfelelően lefolytatja az új eljárást, és változatlan tartalommal fogadja el a médiatörvény módosítását - a politikus erről a MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában beszélt csütörtökön.
2012. május 31. 10:05

Áder János csütörtökön levélben tájékoztatta az Országgyűlést arról, hogy alkotmányos szempontból kifogástalannak találta a médiatörvény módosítását, de egy eljárási hiba miatt arra kéri a parlamentet, hogy foglalkozzék ismét a jogszabállyal.

Rogán Antal erről azt mondta: nagyon fontos a számukra a köztársasági elnök véleménye, és mivel tartalmilag rendben találta a jogszabályt, ezért a kérésének megfelelően lefolytatják az új eljárást, és változatlan tartalommal el fogják fogadni a médiatörvény-módosítást.

A Fidesz-frakció új vezetője - aki június 2-án veszi át a képviselőcsoport vezetését Lázár Jánostól - hozzátette: erre minél hamarabb szükség van, mert az Alkotmánybíróság korábbi döntése miatt a jogszabálynak elvileg május 31-ig hatályba kellett volna lépnie.  

Felhívta a figyelmet arra, hogy a köztársasági elnök által visszaküldött jogszabályok esetén van egy egyszerűsített, gyorsított eljárási lehetőség, és - tette hozzá - mivel itt tartalmi változás nem várható, ezért szerinte ezt fogják választani. A politikus azt ígérte, hogy a végleges döntést "ma estéig bezárólag" hozzák meg az ügyben.

Arra a kérdésre, hogy a jövőben hogyan tudják megakadályozni az ehhez hasonló formai hibákat, Rogán Antal azt mondta: bár nem ismeri, hogy pontosan milyen formai-eljárási hibára hivatkozott az államfő, de szerinte arra kell ügyelni, hogy ilyet a jövőben ne kövessenek el. Megjegyezte: sok jogszabályt fogadtak el az elmúlt két évben, amiből az következik, hogy "aki sok munkát végez, oda néha hiba is belecsúszik".     

Altorjai Anita, a köztársasági elnök sajtófőnöke csütörtökön juttatta el az MTI-nek a köztársasági elnök levelét, amelyben Áder János közölte: megvizsgálta az Országgyűlés által idén május 24-én elfogadott, a médiaszolgáltatásokkal és a sajtótermékekkel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvény tartalmi alkotmányosságát, és azt minden tekintetben kifogástalannak találta. "Megállapítottam, hogy a törvény ebből a szempontból maradéktalanul alkalmas arra, hogy aláírjam és kihirdessem" - fogalmazott levelében az államfő.

A köztársasági elnök ugyanakkor hozzátette: megvizsgálta azt is, hogy a törvény elfogadása minden tekintetben házszabályszerűen történt-e, és e tekintetben meg kellett állapítania, hogy a törvény elfogadása során az Országgyűlés - egyetlen esetben ugyan, de - eljárási hibát vétett, mely hiba következtében felvetődik a törvény közjogi érvényességének kérdése.

Emiatt az elnök úgy döntött, lehetőséget biztosít az Országgyűlésnek arra, hogy a hibát mielőbb orvosolja. "Ezt kívánja a jogbiztonság és az alkotmányosság elve. Őszintén hiszem, hogy Magyarország alapvető érdeke, hogy se most, se a jövőben se tartalmi, se formai, se eljárási okkal vagy indokkal soha, senki, semmilyen formában se kérdőjelezhesse meg eme sarkalatos törvényünk érvényességét" - írta az államfő. Áder János leszögezte: amennyiben az Országgyűlés a hibát orvosolja, készen áll a törvény haladéktalan aláírására és kihirdetésére.

Az Országgyűlés május 24-én fogadta el a médiaszabályozás módosításait. A változtatásokat az tette szükségessé, hogy az Alkotmánybíróság tavaly decemberben hatályon kívül helyezte a szabályozás egyes passzusait.

MTI nyomán
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
MTI Hírfelhasználó