Kiadják Orbán diplomamunkáját
A Miniszterelnökség a sajtóból értesült arról, hogy nem adták ki az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának könyvtárában Orbán Viktor kormányfő diplomamunkáját.
2012. április 4. 15:12

Az ügyben Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője intézkedik, és még szerdán felveszi a kapcsolatot a jogi kar dékánjával, hogy bocsássa rendelkezésére a dolgozatot - közölte az MTI érdeklődésére a miniszterelnök sajtóstábjának vezetője.

Havasi Bertalan hozzátette, "ezt követően az önök számára is hozzáférhetővé fogjuk tenni" a diplomamunkát.

Politikusok szakdolgozatainak felkutatásáról cikkeztek a szerdai napilapok: a Magyar Nemzet szerint lavinát indított el a hétfőn lemondott államfő, Schmitt Pál kisdoktorija, a Magyar Hírlap szerint Gyurcsány Ferenc volt szocialista kormányfő szakdolgozata is érdekes lehet, a Népszabadság pedig Orbán Viktor szakdolgozatát próbálta sikertelenül fellelni az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar könyvtárában.

A Népszabadság utóbbival kapcsolatban azt írta: a könyvtári dolgozók tájékoztatása szerint a szöveg dékáni utasításra nem adható ki.

A lap információi szerint az egyetem megkereste Péterfalvi Attilát, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság vezetőjét, ő pedig levelében megerősítette: az egyetemnek joga van a dolgozat nyilvánosságának korlátozásához.

MTI
  • A nyugat-európai liberálisok vallása a hungarofóbia
    Annyira nem bigottak, hogy ezért a vallásért Husz Jánosként a máglyára menjenek. Nem akarnak mártírok lenni, noha a mártír legyőzhetetlen ellenfél. Az ő vallásuk másról szól. Vallásuk másik fontos rítusa ugyanis: sorakozás a kasszánál.
  • Horror bohózat a párizsi ügyészségen
    Noha maguk a rendőrök sem mernek behatolni a város jó néhány területére, az ügyészség egy sokkal súlyosabb bűncselekménnyel foglalkozik: a német WDR köztelevízió 37 éves munkatársa szerint Giscard d'Estaing a párizsi irodájában rögzített interjú során háromszor is megérintette a fenekét.
MTI Hírfelhasználó