A tudás hatalom (?) - A felsőoktatás helyzete Magyarországon
A Méltányosság Politikaelemző Központ munkacsoportja a felsőoktatás helyzetének átfogó elemzésére vállalkozott.
2012. március 10. 14:22

Bevezetés

Tavaly decemberben a Méltányosság Politikaelemző Központ oktatáspolitikai kutatócsoportja bemutatta a köznevelési törvénytervezet tartalmát és a mögötte meghúzódó társadalompolitikai elveket, valamint azok szakmai és politikai kritikáját, még a törvény szövegének elfogadása előtt. Jelen elemzésünkben a felsőoktatás helyzetének átfogó elemzésére vállalkoztunk.

A Méltányosság Politikaelemző Központ korábban is írt olyan kérdésekről, mint az ösztöndíjas helyek csökkentése, azonban jelen elemzésben minden részterületre kiterjesztjük a vizsgálatunkat, és következtetéseinket komparatív érvekkel is alátámasztjuk. Terjedelmi okokból óhatatlanul is válogatnunk kellett a különböző alterületek és szempontok között, de igyekeztünk mégis egységes körképet adni a felsőoktatás helyzetéről. Ugyanakkor nem csupán a magyar helyzetre fókuszálunk, hanem a magyar problémát összevetjük a brit és a német helyzettel.

I.                   A magyar felsőoktatás helyzete 2012 előtt

Jelenleg 26 egyetem működik Magyarországon, ebből 19 állami, hat nem állami fenntartású. A kormány tervei szerint az egyetemek számát 12-re szűkítik. Ezen kívül 10 állami főiskola található az országban, valamint 23 nem állami főiskola. A hallgatói létszám a következőképpen alakult az elmúlt 22 évben: 1990-ben 50 202 hallgató vett részt egyetemi szintű képzésben, ebből 41 563 nappali tagozaton. 2009-ben 38 258 fő vett részt egyetemes képzésben, amiből nappali tagozatos volt 33 279 fő. Ugyanakkor 2010-ben nagyjából 18 ezer főről volt szó, amiből 16 ezer fő volt a nappali tagozatos.

I.1. Felvettek és jelentkezettek aránya

Megfigyelhető a tendencia, hogy a rendszerváltástól kezdve folyamatosan nőtt az egyetemi hallgatók száma. 1990-ben 46 767 fő jelentkezett felsőfokú intézménybe. Ebből 16 818 főt vettek fel, ez 36%-os arányt jelent. 2000-ben 82 957 fő jelentkezett felsőfokú intézménybe. Ebből 45 546 főt vettek fel, tehát 54%-os az arány. 2010-ben pedig 100 777 fő jelentkezett, amiből 65 503 főt vettek fel, azaz 65%-os arány figyelhető meg. A hallgatók száma a 2005-2006-os tanévben tetőzött: 138 994 hallgató vett részt ekkor az egyetemi szintű képzésben, és ekkor volt a legnagyobb a nappali tagozatos hallgatók száma is (109 935 fő). Ez a szám azonban folyamatosan csökken.

I.2. Oktatók

1990-ben 17 302 oktató volt Magyarországon, ami 1994-ig meghaladta a 19 ezer főt. Azonban a Bokros-csomag idején ez a szám megcsappant: ekkor 18 ezer fő körül alakult az oktatók száma. Becslések szerint az összes oktatóra 200 ezer hallgató jutott. 2010-ben 21 495 fő oktató volt az országban, erre a számra 361 347 fő hallgató jutott (nappali és levelező egyaránt).

II.                A nemzeti felsőoktatásról szóló törvényben lefektetett felsőoktatási rendszer

Az Országgyűlés 2011. december 23-án fogadta el a felsőoktatásról szóló2005. évi CXXXIX. törvényt felváltó, nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvényt. A jogszabály, a képzések hallgatói finanszírozásának kérdését leszámítva, nem jelent drasztikus, rendszerszintű változásokat a magyar felsőoktatásban. Az alábbiakban röviden felvázoljuk a rendszer változatlanul hagyott alapvonalait, majd részletesen bemutatjuk a legfontosabb újdonságokat.

II.1. A rendszer alapstruktúrája

A törvény meghatározása szerint a felsőoktatási intézmény az oktatás, a tudományos kutatás, a művészeti alkotótevékenység mint alaptevékenység folytatására létesített szervezet. A felsőoktatás rendszerének működtetése az állam, a felsőoktatási intézmény működtetése a fenntartó feladata. A felsőoktatási intézmény oktatási alaptevékenysége magában foglalja a felsőoktatási szakképzést, az alapképzést, a mesterképzést, a doktori képzést és a szakirányú továbbképzést. Ezek közül a felsőoktatási szakképzés és a szakirányú továbbképzés nem biztosít felsőfokú végzettséget. Az alap- és mesterképzést egymásra épülő ciklusokban, osztott képzésként vagy jogszabályban meghatározott esetben osztatlan képzésként lehet megszervezni. A felsőoktatási intézmények az alapító okiratukban foglaltak alapján részt vehetnek a felnőttképzésben.

Felsőoktatási intézményt önállóan vagy más jogosulttal együttesen a magyar állam, országos kisebbségi önkormányzat, a Magyarországon nyilvántartásba vett egyházi jogi személy, a Magyarország területén székhellyel rendelkező gazdálkodó szervezet, a Magyarországon nyilvántartásba vett alapítvány vagy közalapítvány alapíthat (a 2005-ös törvény ezt a helyi önkormányzatok számára is lehetővé tette). A felsőoktatási intézmény állami elismeréssel jön létre: az Oktatási Hivatal működési engedélyt bocsát ki a részére, nyilvántartásba veszi, majd végső soron az Országgyűlés dönt az elismerésről. Új elem, hogy az intézmény a működési engedélyét a hivatal ötévente köteles felülvizsgálni.
Az állam által elismert egyetemek és főiskolák száma – nem tekintve a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemnek és a Rendőrtiszti Főiskolának a Nemzeti Közszolgálati Egyetemben történő, már októberben eldöntött összeolvadását – nem változott.

II.2. A legfontosabb változások

II.2. 1. Állami elismerés, egyetemi és főiskolai cím

Állami elismerést az a felsőoktatási intézmény kaphat, amelyik rendelkezik a feladatai ellátásához szükséges személyi, szervezeti, tárgyi, pénzügyi és dokumentációs feltételekkel, és legalább két (korábban legalább egy) képzési, illetve tudományterületen legalább négy (korábban legalább kettő) szakon alapképzést, alap- és mesterképzést, alap-, valamint mester- és doktori képzést, mester- és doktori képzést jogosult folytatni. Egyetem az a felsőoktatási intézmény, amelyik legalább két képzési területen jogosult mesterképzésre, valamint legalább két tudományterületen (korábban legalább egy tudományterületen, két tudományágban vagy egy művészeti ágban) doktori képzésre és doktori fokozat odaítélésére, oktatóinak, kutatóinak legalább ötven százaléka (korábban egyharmada) tudományos fokozattal rendelkezik, továbbá az intézmény legalább három egyetemi karral rendelkezik, tudományos diákköröket működtet, és az általa indított szakok egy részén képzéseit képes idegen nyelven folytatni.

Új elemként jelenik meg, hogy a főiskola oktatói, kutatói legalább harmadának tudományos fokozattal kell rendelkeznie. Az egyetem valamennyi képzési ciklusban folytathat képzést. A főiskola alapképzést, valamint felsőfokú végzettségi szintet nem biztosító képzést folytathat (korábban a főiskola is folytathatott képzést valamennyi képzési ciklusban).

II.2.2. A felsőoktatási intézmények minősítése

A kormány nemzetstratégiai célok megvalósítása érdekében állami fenntartású felsőoktatási intézményt kiemelt felsőoktatási intézménnyé minősíthet.
A kiemelkedő színvonalú képzést nyújtó, a tudományos életben elismert egyetem vagy egyetemi kar „kutató” minősítést kaphat. A korábbi jogszabály szerint csak az Európai Kutatási Térség kutatási tevékenységéhez kapcsolódó egyetem kaphatta meg ezt a minősítést. A több képzési területen képzést folytató, alkalmazott kutatási területen nemzetközileg elismert főiskola „alkalmazott kutatások főiskolája” minősítést kaphat.

II.2.3. A felsőoktatási intézmény felépítése

Az felsőoktatási intézmény vezető testülete, a szenátus a fenntartó által meghatározott keretek között fogadja el az intézmény költségvetését. A fenntartó egyetértésével dönt fejlesztés indításáról, az intézmény vagyongazdálkodási tervéről, valamint gazdálkodó szervezet alapításáról, ilyenben való részesedés szerzéséről, vagy ilyennel való együttműködésről. A 2005-ös törvény nem adott szerepet a fenntartónak a fenti kérdésekben. Kikerült a törvényből, hogy a szenátus esélyegyenlőségi bizottságot hoz létre.

A hallgatói képviselet súlya a szenátusban 25-33 százalékról 20-25 százalékra csökken. A szenátus üléséről az ülés időpontjának és napirendjének megküldésével a fenntartó képviselőjét előzetesen tájékoztatni kell, a képviselő az ülésen tanácskozási joggal vesz részt.

II.2.4. A felsőoktatási szakképzettség

Felsőoktatási szakképzésben felsőfokú szakképzettség szerezhető, amelyet oklevél tanúsít. A kiállított oklevél önálló végzettségi szintet nem tanúsít. A korábban létező felsőfokú szakképzés intézménye, amelyik az Országos Képzési Jegyzékben nevesített végzettséget adott, megszűnt. A képzési idő legfeljebb öt félév. A megszerzett kreditek beszámíthatóak az azonos képzési területhez tartozó alapképzésbe.

II.2.5. A felsőoktatási intézmények átalakulása

Míg a 2005-ös törvény az érintett szenátusokra bízta az egyetemek egyesüléséről szóló döntést, addig a 2011-es csak véleményük figyelembevételére kötelezi a fenntartót az egyesülésről szóló döntés meghozatalakor.

II.2.6. A hallgató

A felvételre jelentkező személy részéről egy felvételi eljárásban legfeljebb öt jelentkezés nyújtható be. A korábbi törvényben nem szerepelt ilyen korlát.
Az alapképzésre és osztatlan képzésre történő felvétel feltétele lehet a sikeres érettségi vizsgán túlmenően a meghatározott szintű nyelvtudás megléte. Ezt a kitételt először a 2016 szeptemberében induló képzések esetében kell alkalmazni.

A felvételi eljárást megelőzően legalább két évvel a kormány rendeletben határozza meg a felsőoktatási intézménybe történő felvételhez, egyes alapszakok esetében az érettségi vizsga teljesítéséhez kapcsolódó követelményeket. Korábban az egyetemek döntöttek arról, hogy emelt vagy középszintű érettségit követelnek-e meg. Az azonos szakon képzést folytató felsőoktatási intézmények szakonként egységes szóbeli felvételi vizsgakövetelményeket határozhatnak meg. Az első szóbeli vizsgákra a 2014/15-ös tanévben kerülhet majd sor. A mesterképzésre történő felvétel feltételévé vált az államilag elismert, C típusú, középfokú általános nyelvvizsga megléte. Korábban a nyelvvizsga elfogadásáról az egyetemek dönthettek.

Míg a korábbi törvény „előnyben részesítésről” szólt egyes csoportokkal kapcsolatban (hátrányos helyzetűek, édesanyák, fogyatékossággal élők), addig az új törvény az „esélyegyenlőség biztosítását” követeli meg ugyanazoknak a csoportoknak az esetében, kiegészítve ezt a kört az egyes nemzetiségekhez tartozók csoportjával. A beiratkozást megelőzően a hallgatóval – kormányrendeletben meghatározott feltételek szerint – hallgatói szerződést kell kötni. A költségviselés formája szerint a felsőoktatási képzésben résztvevő lehet magyar állami ösztöndíjjal támogatott, magyar állami részösztöndíjjal támogatott és önköltséges hallgató. Az állami ösztöndíjas hallgatótól költségeinek egészét, a részösztöndíjas hallgatótól költségeinek felét vállalja át a magyar állam, az önköltségesek pedig nem részesülnek állami finanszírozásban.

Ezek a kategóriák minden képzési ciklusban, valamint a felsőfokú szakképzésben és a szakirányú továbbképzésben is megjelennek. Korábban két kategória volt: államilag finanszírozott és költségtérítéses képzés. Ezeket nevezi a törvény állami ösztöndíjasnak, illetve önköltségesnek. Tehát a törvény újdonsága a kettő között elhelyezkedő részösztöndíjas hallgató kategóriájának megjelenése. Továbbra is lehetőség van teljesítményük figyelembevételével a hallgatók finanszírozási formák közötti átsorolására az intézmény döntése alapján. Az állam minden hallgató számára biztosítja a hallgatói hitel felvételének lehetőségét. A kormány a felvétel időpontját megelőző évben határozattal állapítja meg a felvehető magyar állami (rész)ösztöndíjjal támogatott hallgatói létszámkeretet, és dönt ennek képzési szintek, képzési területek és képzési munkarendek közötti megosztásáról.

A miniszter – a Felsőoktatási Tudományos Tanács megszűnésével párhuzamosan létrejövő, kormányrendeletben szabályozandó – Felsőoktatási Tervezési Testület véleményének kikérése után határozatban dönt a hallgatói létszámkeretnek a felsőoktatási intézmények közötti megosztásáról.
A kormánynak és a miniszternek a fenti döntések meghozatalakor figyelembe kell vennie a nemzetstratégiai és vidékfejlesztési stratégiai célokat, a közép- és hosszú távú munkaerő-piaci előrejelzéseket, a végzett hallgatók pályakövetési adatait, valamint a képzési területen alap- és osztatlan képzésben indított szakok arányát. A korábbi törvény a munkaerő-piaci előrejelzéseknek, a pályakövetési rendszer tapasztalatainak, a diplomás munkanélküliség helyzetének figyelembe vételére kötelezte a kormányt.

II.2.7. A hallgatói szerződés

A hallgatók körében a jogász- és közgazdászképzésben lévő államilag finanszírozott férőhelyek szűkítésén kívül a legnagyobb felháborodást a hallgatói szerződés váltotta ki. A hallgatói szerződések az állami ösztöndíjjal vagy részösztöndíjjal tanuló diákokat – jelenleg ötvenezer főt – arra kötelezné, hogy a diploma megszerzését követő 20 évben a képzési idő kétszereséig, 6-12 évig Magyarországon dolgozzanak. Az intézkedés nyilvánvalóan nem a bölcsészek, jogászok és a közgazdászok, hanem az orvosok és mérnökök itthon tartására irányul. Az orvosmigráció nem csak Magyarországon probléma, hanem a fejlődő országokban, de még Svájcban is, vagyis ez egyáltalán nem csak a szegény államok problémája.

További problémát vet fel, hogy jelenleg a magyar oktatáspolitikai kormányzat által tervezett hallgatói szerződéshez hasonló szisztéma nem működik más uniós tagállamban. Brüsszel fog dönteni arról, hogy a hallgatói szerződés ellenkezik-e az uniós alapjoggal és normákkal. Amennyiben azonban a hallgatói szerződést jogszerűtlennek ítélik, Budapestnek még mindig van alternatívája. Ebben az esetben a Nagy-Britanniáéhoz vagy Hollandiáéhoz hasonlatos rendszert vezethetnek be az államilag finanszírozott magyar képzések esetében.

Nagy-Britanniában ugyanis tandíjat szedhetnek az egyetemek, de emellett egy általános hitelrendszer is él. Ennek a lényege, hogy a tandíjra felvett hitelt csak akkor kell elkezdeniük törleszteni a hallgatóknak, ha diplomájuk megszerzése után munkába állnak, és éves jövedelmük meghaladja a 15 ezer fontot. Az állami támogatás hitellé alakulhatna át, vagy egy összegben visszafizethető lenne, ha a hallgató a végzést követően külföldre távozna. Hollandiában az államilag finanszírozott hallgatók utólagos hitelt fizetnek, amennyiben túlfutnak. A szakjukat későn befejező hallgatók ösztöndíjai, illetve az általuk felvett támogatások konvertálódnak hitellé.

II.2. 8. A felsőoktatással kapcsolatos állami hatáskörök

Az oktatásért felelős miniszter legfontosabb újonnan nevesített hatásköre a pedagógusképzés irányainak meghatározása. A miniszter immár nem a rektor javaslatára, hanem saját hatáskörben bízza meg az intézmény gazdasági vezetőjét. Állami felsőoktatási intézmény esetében e pont vonatkozásában a fenntartói döntést – a miniszter előzetes tájékoztatását követően – az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter hozza meg.

II.2.9. Pedagógusképzés

A pedagóguspályára jelentkezőknek a felvételi eljárás keretében alkalmassági vizsgán kell részt venniük. Az általános iskolai tanárképzés osztatlan képzésben szervezhető, a képzés időtartama nyolc félév, ezt követően két félév iskolai gyakorlatot kell teljesíteni. A középiskolai tanárképzés osztatlan képzésben – a kormány által meghatározott esetben osztott képzésként – szervezhető, a képzés időtartama tíz félév, amelyet követően két félév iskolai gyakorlatot kell teljesíteni. Korábban a tanárképzés alap- és mesterképzési szakaszokra tagolódott.
Az e képzésekben résztvevőket a kormány az állami (rész)ösztöndíj mellett pályázati eljárásban odaítélt pedagógus ösztöndíjjal támogatja.

III.             Külföldi felsőoktatási modellek

III.1. A brit modell

egközelítőleg 1,8 millió fiatal vesz részt a brit felsőoktatási rendszerben. Évente 500 ezren adják be a jelentkezésüket valamilyen felsőoktatási képzésre. Maximum öt kurzusra lehet beadni a jelentkezést (a kontinensen is megfigyelhető a tendencia a megpályázható kurzusok számának korlátozására). A bachelor diploma megszerzésének ideje Angliában, Walesben és Észak-Írországban három, Skóciában négy év, a master diploma megszerzésének ideje pedig három év. Nagy-Britanniában a felsőoktatási képzés az alábbi intézményi formákban történik: egyetemeken, főiskolákon, művészeti és zenei főiskolákon. Az 1992-es Further and Higher Education Act rendelkezett a politechnikum intézményének megszüntetéséről, és azokra is kiterjesztette az egyetemi státuszt. A felsőoktatási intézmények nagyfokú autonómiával rendelkeznek.

A brit modellnek van néhány, a kontinentális modellektől, különösen a német modelltől eltérő jellegzetessége. Nagy-Britanniában hagyományosan nagyobb az elkülönülés az elit- és a tömegképzés között, mint a kontinensen, ahol az egalitárius szempont, a társadalmi mobilitás előmozdítása hangsúlyosabb. A kontinentális modellekben minden társadalmi rétegből érkező fiatal számára egy sztenderd tudást kívánnak átadni intézményes keretek között, egy meghatározott tudáskánon alapján. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a brit oktatási rendszerben, így a felsőoktatásban az oktatási rendszer kvalifikációs funkciója (a megszerzett tudásnak a felnőttkori élethivatás szolgálatába való állítása) és gazdasági funkciója (a munkaerő képzése) jelentősebb szerepet kap, mint a társadalmi integrációs funkció, amelyik viszont a kontinensen – elsősorban a jóléti államok kiépülésével párhuzamosan, azok igényeit szolgálva – alapvető prioritást élvez. Nagy-Britanniában ennek megfelelően a továbbtanulásra felkészítés és a tömegoktatás már a középfokú oktatásban elválik egymástól.

A brit hallgatók is zúgolódnak az emelkedő tandíjak miatt, különösen azok után, hogy az elitegyetemek rektorainak fizetése napvilágra került. Andrew Hamilton, az Oxfordi Egyetem alelnöke például 42 ezer font fizetést vehetett fel. Ugyanakkor a tandíjak csaknem a háromszorosára emelkedhetnek (3375 font helyett 9000 fontot, vagyis több mint 2 millió forintot is fizethetnek a diákok a képzésért, az egyetemek döntésétől függően). Sok brit egyetemista a külföldi, főleg az európai egyetemeken tanulást választhatja a tandíjak felemelése esetén.

III.2. A német modell

A német felsőoktatási rendszeren belül az alapító, illetve fenntartó szerint megkülönböztethetünk szövetségi, tartományi, magán és katonai felsőoktatási intézményeket. A felsőoktatási intézmények többsége azonban a tartományok hatáskörébe tartozik. Azonban a tartományok és a szövetségi állam közösen finanszírozzák a tartományi intézményeket. Jelenleg az egyetemi tanulmányok – két tartomány, Bajorország és Alsó-Szászország kivételével – ingyenesek, ugyanúgy, ahogyan Ausztriában és a skandináv országokban is. Bajorországban és Alsó-Szászországban 2008 óta szemeszterenként 500 eurós tandíjat kell fizetni.

A tartományi és szövetségi finanszírozás ellenére az intézmények nagyfokú autonómiával rendelkeznek mind a tartomány, mind a szövetségi állam kormányzatától. Ez megnyilvánul a rektorválasztás jogában és a hallgatói szervezetek kiemelt szerepében. Németországban a hallgatói önkormányzatok hagyományosan erős jogosítványokkal rendelkeznek.

Magyarországhoz hasonlóan Németországban is problémát okoz a felsőoktatás expanziója, de ennek káros hatásaival a legtöbb egyetem csak a 2011-es év őszi szemeszterében szembesült, amikor félmillió elsőéves kezdhette meg tanulmányait a német felsőoktatási intézményekben, megterhelést okozva az intézményi infrastruktúrának. A felvételizők létszámának megduzzadásában szerepet játszott a sorkötelezettség 2011. júliusi megszüntetése. Míg korábban a Bundeswehr sok fiatalt felszívott, 2011 őszén ez a lehetőség kiesett. Az egyetemi túljelentkezés hatására több német egyetemen korlátozták a karokra felvehető hallgatók számát. A zsúfoltság és a korlátozások miatt a német hallgatók érdeklődése növekszik az osztrák egyetemek iránt.

IV.              Ajánlások

Az alábbiakban – korántsem a teljesség igényével – néhány ajánlást fogalmazunk meg a felsőoktatás reformjával kapcsolatban.

A sokszínűség biztosítása európai és magyar szinten

A Bologna-rendszer bevezetésének egyik célja az európai egyetemek standardizálása, az egyes felsőoktatási rendszerek átláthatóvá és összehasonlíthatóvá tétele volt. A cél azonban a sokszínűség biztosítása lenne: az elit- és tömegegyetemekre másfajta standardokat, más mérőszámokat kellene alkalmazni. Nyilvánvaló, hogy más célja van az elitegyetemnek, amelyben a tudományos és a kutatói tevékenységnek kell prioritást élveznie, és más célja van a tömegegyetemnek, amelyik elsősorban az általános műveltség biztosítását végzi el. Szükséges e kettő elválasztása. Legyen a nyilvánosság számára világos a diplomák értéke aszerint, hogy melyik egyetem állítja ki. A tömegegyetemeknek és az elitegyetemeknek éppúgy van szerepük a társadalomban, de ne váljon minden egyetem tömegintézménnyé – a legjobbak, a legszínvonalasabbak legyenek a szó legjobb értelmében elitintézmények.

A kutatás és az oktatás, a tudományos munka és az általános műveltség közötti egyensúly visszaállítása

A magyar rendszerben, hasonlóan a kontinens egészéhez, az oktatás és az ehhez társuló adminisztráció csaknem visszaszorította az egyetemek másik eredendő funkcióját, a kutató tevékenységet. A tömegegyetem egyik fogyatékossága, hogy alig vagy egyáltalán nem tud megfelelő időt nyújtani a tudományos kutatómunka számára. A kutatásra és az oktatásra fordított idő felborult, a kutatás rovására. Megoldást jelenthetne, ha különválna az elit- és a tömegoktatás, és az általános műveltség és a tudományos specializáció nyújtása szervezetileg külön formában oldódna meg.

Méltányos tandíjat!

A külföldi példák arra utalnak, hogy működőképes felsőoktatás nem működik a hallgatói részfinanszírozás nélkül. Mivel a diplomások könnyebben elhelyezkednek a munkaerőpiacon – igaz, nem feltétlenül a tanult szakmájukban –, és így hosszú távon az anyagi kilátásaik jobbak, mint diploma nélküli társaiké, ezért méltányos és szolidáris a közösséggel szemben, hogy a hallgatók maguk is hozzájáruljanak tanulmányaik finanszírozásához. Ezt indokolja az is, hogy Magyarországon a felsőfokú végzettséggel rendelkezőknek a középfokú végzettségűekkel szembeni relatív kereseti előnye magasabbaz OECD országok átlagánál (194%-os!), életesélyeik és egészségügyi kilátásaik is jobbak, mint a közösség kevésbé iskolázott tagjaié. Antiszociális, és nem tartható fenn, hogy a közösség minden tagja – közöttük a felsőfokú végzettséggel nem rendelkező, rosszabb életesélyekre számítható szegények is – fizessék a felsőoktatásban részt vevők tanulmányait.

Itt jegyezzük meg, hogy eddig is létezett „tandíj”, csak éppen álságos módon „költségtérítésnek” nevezték, de bárhogyan is hívták, egyfajta tandíjnak minősült. Ráadásul ezt a sajátos tandíjat a hallgatók részben azért fizették, mert tanulni akartak: a párhuzamos képzésekben részt vevő hallgatók költségtérítést fizettek a második szakjuk után, bármilyen jól is teljesítettek mindkét szakon.

Egyetlen kritérium vethető fel a tandíjjal szemben: hogy a magyar jövedelmi szinthez igazodjon, vagyis minél több család számára megfizethető, tehát méltányos legyen, ne ösztönözzön sem túlzott, erőn felüli hitelfelvételre (és így ne verje az egyén magát adósságba), sem pedig a „hallgatói turizmusra”, amelyik jelenleg a brit rendszert fenyegeti. A tandíj összegének megállapítása természetesen közgazdasági és gazdaságpolitikai elemzéseket, hatástanulmányokat igényel. Az államilag finanszírozott helyeket két csoport számára kell biztosítani: a legrosszabb szociális hátterű fiatalok számára, és azok számára, akik kiemelkedően jól teljesítenek.

A tandíj – bármilyen furcsán hangozzék is – jótétemény lenne a hallgatói érdekérvényesítés szempontjából is. Hiszen az emberek könnyebben megelégednek gyenge minőségű szolgáltatással, ha azt ingyen kapják. De ha anyagi ellenszolgáltatást nyújtanak egy szolgáltatásért, akkor már elvárják, hogy a lehető legjobb minőséget nyújtsák számukra: a hallgatók ebben az esetben megharcolnának azért, hogy az intézmények jó oktatókat, hatékonyan működő adminisztrációt biztosítsanak. Vagyis a tandíj válhat a felsőoktatási intézmények fölött gyakorolt minőség-ellenőrzés eszközévé. A tandíj áramlását a rendszerben természetesen átláthatóvá kell tenni, és legnagyobb részét az infrastruktúra-fejlesztésekre, az oktatási tevékenység és a tudományos kutatómunka feltételeinek biztosítására kell fordítani.

Emellett a tandíj megoldaná azt a problémát, hogy az állam az adófizetők pénzén valakit kiképez, aki a diploma átvétele után külföldön áll munkába. Még akkor is, ha ez bekövetkezik, a tandíj (hangsúlyozzuk: megfizethető, méltányos összegű tandíj) kifizetése lehetővé teszi, hogy az adott szakterület és a közösség ne érezze meg az egyén külföldre költözését és ottani munkába állását. Aki viszont tandíjat fizet – tehát e rendszerben csaknem mindenki –, az elvárja, hogy ne akadályozzák mozgását a diploma kézhezvétele után.

A keretszámok csökkentésének visszavonása

Az aktuális rendszerben a keretszámok csökkentését semmiképpen nem tekintjük megoldásnak. A tandíj itt is segítene: ha a hallgatók maguk állják a képzésük költségeit, akkor senki nincs, aki megmondhatná nekik, hogy milyen szakra iratkozzanak be, hiszen a saját pénzükért maguk választanak szakot. Mivel a tandíjról egyelőre csak lehetséges opcióként beszéltünk, jelenleg ez nem megoldás. Azonban az aktuális helyzetben sem látjuk értelmét az államilag finanszírozott keretszámok drasztikus csökkentésének a közgazdász- és a jogászképzésben. A jogászképzésben az államilag finanszírozott férőhelyek számát 87%-kal (800-ról 100-ra csökkentik a létszámot), a közgazdászképzésben 95%-kal (4900-ról 250-ra) vágták meg.

Mindezt sokan azzal indokolják, hogy a fenti szakok – a bölcsészképzéssel együtt – a természettudományos és mérnöki pályáktól szívják el a felveendő hallgatókat. Valójában ez egy álságos érvelés, hiszen senki nem kényszeríthető arra, hogy fizikus- vagy vegyészpályára menjen, ha a jog vagy a közgazdaságtan iránt érdeklődik. Ehelyett a középiskolai természettudományos tárgyak (fizika, kémia, biológia) képzése hatékonyságának növelésére, a természettudományoknak a középiskolás diákokkal való megkedveltetésére kellene törekedni.

A jelenlegi oktatáspolitikai kormányzat egy jogos dilemmára ad restriktív választ, amelyik valójában csak látszatmegoldást jelent: azért, mert a jogász- és közgazdászpályákon szűkülnek a lehetőségek, ettől még nem oldódik meg a mérnökhiány. Másik oldalról felmerül a probléma, hogy aki akar, az úgyis megoldja, hogy jogot vagy közgazdaságtant tanulhasson, főleg, ha nyelvet beszél: kimehet egy külföldi egyetemre. Ez a rendelkezés valójában csak a társadalmi mobilitás akadályozására alkalmas, a problémára nem nyújt valódi megoldást. A természettudományok és a mérnöki pálya iránti érdeklődés felkeltése az általános és középiskolai oktatás feladata. Ebbe a felsőoktatás már nem képes beleszólni.

A tanárképzés jelentősége

Minden sikeres oktatási rendszer kulcsa a tanárképzés és a tanári pálya megbecsültsége. Magyarországon sajnos a tanári hivatás nem élvez olyan fokú anyagi és társadalmi megbecsültséget, amelyik indokolt lenne. Márpedig alulmotivált, rosszul megfizetett tanárokkal nem lehet versenyképes oktatási rendszert teremteni, sem pedig működtetni. A tanári pálya presztízsét növelni kell. Szükséges egy olyan életpálya-modell, amelyik eleget tesz a pedagógustársadalom elvárásainak, és meg kell teremteni egy olyan minőség-ellenőrzés rendszerét, amelyet a tanárok nem tehernek éreznek. E tekintetben látjuk elhibázottnak a tárca eddigi kommunikációját, miközben a megtett lépések sokszor helyesek voltak. Mindemellett biztosítani kell a versenyt a tanárképző intézmények között.

A teljes tanulmány itt olvasható

Paár Ádám-Rácz Márk-Szép Viktor-Szirmák Erik-Laczkó Bence, Méltányosság Politikaelemző Központ
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • Uralkodók földi maradványait azonosították a kutatók
    Több magyar uralkodó, köztük Szent László király földi maradványait azonosították a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói a Székesfehérvári Középkori Romkertben talált csontleletek között - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága kedden az MTI-t.
  • Az akarat újra építi a falakat
    A Kovácsi Bazilika országos és nemzetközi jelentőségű. A konkrét tervezést meg kell előzze egy – minél teljesebb körű – régészeti kutatás és feltárás, hiszen a Bazilika és az azt körbeölelő cinterem (temető) vasúti töltés alatti része még teljesen ismeretlen. Nem kizárt, hogy a magyar történelem jelentős leletei, tárgyai kerülnek még elő – véli Rainer Péter.
  • A baloldal diktatórikus hajlamú
    A glaszékesztyűs magyar rendszerváltás és annak következményei (4. rész)
MTI Hírfelhasználó