Tarlós a demonstráció elhalasztását kéri a szmog miatt
Tarlós István főpolgármester arra kéri a főváros 12 pontjára félpályás útlezáró-demonstrációt szervezőket, hogy akciójukat halasszák el, tekintettel a budapesti légszennyezettség magas értékeire - közölte a Főpolgármesteri Hivatal péntek reggel az MTI-vel.
2011. november 4. 10:12

A főpolgármester emlékeztet arra, hogy pénteken reggel 6 órától a fővárosban el kellett rendelni a szmogriadó riasztási fokozatát - írta Szűcs Somlyó Mária kommunikációs igazgató a közleményben.

A LIGA Szakszervezetek országos demonstrációja mintegy száz helyszínt érint, a félpályás útlezárások 7 órakor kezdődtek; a fővárosban tizenkét ponton tartanak útlezárást.

Pénteken kora reggel már torlódás alakult ki az M1-M7 bevezető szakaszán, a XI. kerületi Budaörsi úton, illetve a XV. kerületben, az M3-as autópálya fővárosba vezető részén - tapasztalták az MTI tudósítói.

Gaskó István, a LIGA Szakszervezetek elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: a demonstráció oka a tavasszal bejelentett követelések kielégítetlensége, azaz a Munka törvénykönyvének elfogadhatatlan átalakítása, a háromoldalú társadalmi párbeszéd megszüntetése a versenyszférában, valamint a nyugdíjrendszer olyan átalakítása, amely korábban megszerzett jogokat sért és próbál visszavenni.

MTI
  • 1956 kommunistáinak leszármazottai itt élnek közöttünk
    Soltész Miklós 1956 kommunistáinak leszármazottjairól: „Szemeket lövettek ki, békés tüntetőkre és ünneplőkre támadtak" - hangsúlyozta az államtitkár, hozzátéve: ők azok, akik rabosítottak fiatalokat, egzisztenciájukban megfenyegették őket, jogalap nélkül kutattak át autókat és otthonokat.
  • Az Elk*rtuk a múlt részévé tette 2006-ot
    Nagyon sok színész jött a toborzásra, komoly volt az érdeklődés, többen igényelték is a mélyebb beszélgetést a film tétjéről, súlyáról, hatásáról, a művészeti közegben várható utóéletről. Nem kellett kompromisszumot kötniük, nem volt olyan, aki elállt volna a feladattól, végül minden szerepet az játszott el, akit egyébként is kiválasztottak – mondta Helmeczy Dorottya.
  • Erősítik a V4-országok felsőoktatási együttműködését
    Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a tárca és a Széchenyi István Egyetem szervezésében megvalósult V4-es felsőoktatási csúcstalálkozón angol nyelvű beszédében azt mondta, a felsőoktatás terén a V4-országok között jó az együttműködés, ugyanakkor lehetne jobb is. Ennek érdekében a magyar V4-elnökség ideje alatt célkitűzés, hogy az egyetemek kapcsolatait erősítsék.
MTI Hírfelhasználó