Levél egy Amerikába szakadt osztálytárshoz
Én így próbálom feldolgozni. Van, aki sehogy. Van, aki úgy, hogy bosszúra fenekedik. De akkor miben különb? És akkor sosincs vége.
2011. október 12. 16:13

Kedves barátom!

Növekvő sajnálatomra, leveleid rendre azt sejtetik, hogy itthoni életed során – amíg közvetlenül lehetett volna –, nem kerested túlzottan a magyar mivolt értékeit, szépségeit, pozitívumait (kultúra/ történelem/hagyomány), amik miatt jó, érdemes és büszke dolog magyarnak lenni, mert feltehetően nem érdekelt. Ezért aztán nem is lehettél büszke magyar. Az ember mindig sajnálhatja azt, amit nem tud. A kötődés felszínessége mindenesetre könnyebbséget jelenthetett a disszidáláshoz, amit én nem mondhatnék el magamról.

Leveleidben azt sem titkolod, hogy a magyarság és a hazai helyzet most még annyira sem érdekel, mint régen. A hangvétel alapján, mintha már-már öngyűlölő magyarrá váltál volna, mert 1) magyar vagy, ugye, ehhez ragaszkodsz, de 2) a magyarságról eddig még csak rosszat írtál, a jót nem is keresed. E tényleg minimálisra sorvasztott érdeklődéshez honnan meríthetsz odaát információt? A sajtóból vagy hallomásból. Tehát már csak közvetve. A sajtó manipulált, nem titok: hogy megvegyék, azt írja, amit az olvasói köre olvasni szeretne. A hallomás pedig minimum second hand, vagyis szubjektív. Amit az ember nem ismer, azt se nem szeretheti, se nem utálhatja. Legfeljebb kívülről befolyásolhatják ebbe vagy abba az irányba. Ehhez képest imponáló bátorsággal ítélkezel a távolból. De vigyázz: a negativisztikus hozzáállás káros! Aki sokat mondogatja a rosszat, a végén odavonzza – amitől félsz, az bekövetkezik! (negative brain control). Ami rosszat magyar létedre a magyarokról mondasz, így vagy úgy, téged személyesen is utolérhet.

Régebben azt írtad, hogy ma már jobban meggondolnád az emigrálást, amibe fiatalos kalandvággyal anno beleugrottál. Utóbb meg egyre gyakrabban azt írod, hogy mennyivel jobb ott, mint itt. Szinte önigazolásként sorolod az indokokat. Ehhez persze minél több pozitívum kell, hogy szóljon Amerika mellett, és minél több negatívum Magyarország ellen, hogy láthasd, hihesd: jól döntöttél. Belefeledkezett érvelésedbe már (elfogult) feltételezések és (súlyos) tévedések, sőt a megbukott kommunista diktatúra rögzült, „örökségként” magaddal vitt, (sematikus) torzításai is belecsúsznak – amelyeket bámulatos elszántsággal, zárványként őrzöl. Hogyan is lehetne másként értelmezni utolsó leveled ezen sorait?: „Magyarország továbbra is feudális lelkületű ország. És ehhez még hozzájárul egy fasiszta felhang, ami nyílt rasszizmusban is megnyilvánul, méghozzá minden szinten. Ez utóbbi az elmúlt 20 év alatt még fokozódott is. Elégedetlenkedők akkor is voltak, amikor eljöttem, de Magyarországon már régóta nem elégedetlenkedés folyik, hanem gyűlölködés, gyűlölni a zsidókat, a cigányokat, a liberálisokat, a kommunistákat, a pénztőkét, a Nyugatot, a Gyurcsányékat, meg mindenkit, aki két lábon jár, és nem ugyanazt a dalt énekli. Vagy mit tudom én.”

Hát, ha ez az ára annak, hogy odakint jól érezd magad, akkor neked megéri. Nem mondhatok mást: jól tetted, hogy elmentél. De lassan az a kép alakul ki bennem, hogy idehaza akkor sem éreznéd jól magad, ha Magyarország maga lenne a földi Paradicsom. Lehet, hogy meglep, de leveleid tartalma ellenére, mégsem zárom ki a jövőt illetően, hogy még vissza fogsz települni. Néhány dolgot azért addig is elárulok neked, amik föltehetően kívül esnek egyébként széleskörű ismereteid körén:

A II. világháborút Magyarországon élte túl a legtöbb zsidó egész Európában. Talán nem véletlen, hogy jelenleg is már itt él a kontinentális Európa legnagyobb zsidó közössége. Ennek nagyságára abból következtethetsz, hogy eddig Franciaország vezetett (700.000), ahol ugye először vert sátrat az AIU. Ehhez képest azért nem piskóta a hír. (Ennek megfelelően moszlim mindössze 8.000 van, szemben Nyugat-Európa gondjával.) A beáramlás jelenleg is folyamatos a Trianonban elcsatolt magyar területekről (főleg Szlovákiából és Romániából), Lengyelországból, Ukrajnából, Oroszországból, Izraelből, de sokan települnek vissza, főleg nyugdíjasok – ill. „kettős életet” élnek –, Ny-Európából és Amerikából is. Azt kell mondanom, hogy főleg egy közép-alsó (talajt vesztett, szegény, kiskereskedő) réteg jön, és kevesebb intelligens, gazdag (tanult levita). Magyarországon jelenleg 1600 magyar-izraeli ingatlanközvetítő iroda működik.

Az ember nem is érti, hogy ennyi tapasztalt túlélő, körültekintő leszármazott hogy tülekedhet ennyire egy „feudális lelkületű, minden szinten fasiszta” országba! – hogy leveled szavait idézzem. Látszik, hogy egyik sem kérdezett meg senkit nálatok. Feldmájernek, a Mazsihisz ex-elnökének dőltek be, aki sajtótájékoztatón volt kénytelen megnyugtatni a nemzetközi kedélyeket, cáfolva a külföldi magyarellenes rágalomhadjáratot, amit nagyrészt itthonról gerjesztenek szintén neofiták (a vörös csillagos munkásőr-usankát cserélve kipára). Elmondta, hogy „itt a zsidóság abszolút biztonságban és jól él, lehetőségei szinte korlátlanok”. Úgy látszik, még az amerikai-izraeli tőke is felült neki, mert a legnagyobb beruházó (80%) Magyarországon. Azt is bejelentették, hogy megtörtént a zsidóság teljes körű kárpótlása. A nem-zsidó lakosságé viszont nem, ami valóban nem szült rokonszenvet: a többségi lakosság negatív diszkriminációként értékeli a háborús veszteségek népcsoportok szerinti megkülönböztetését. Mindebből a felszínen csak a figyelmes szemlélő vesz észre ezt-azt. A turista semmit. Még aki itt él, se tudja mind, és akik tudnak is valamit, legfeljebb az ilyen-olyan szubjektív commentjeiket adják tovább.

Itthon van külön zsidó bölcsi, óvoda, általános és középiskola, egyetem, kórház, szeretetház és lakónegyed, több is (mind cigánymentes). Azt látod, hogy – a politikai vezetés egyetértésével, sőt részvételével –, a Nagyzsinagóga ének- és zenekarok hangversenyeinek színhelye, a chanukka idején, Pest fő terein naponta gyújtják meg a menóra gyertyáit, a szokásos nyári nemzetközi klezmerfesztivált nemrég rendezték meg Pesten, az egyik moziban pedig hónapok óta zsidó filmhét van (félig héber reklámokkal). Végül ne felejtsük el, hogy Budapesten működik Európa egyetlen Országos Rabbiképző Intézete is, és ez így volt már a háború előtt is. Ezeket nem „csak úgy” írom, ezek tények. Miközben itt körülöttem virágzik a zsidó közélet, te 8000 km-re szaladtál, hogy „zavartalanul” ápolhasd magadban a „feudális, minden szinten fasiszta Magyarország” virtuális sablonját? Leveleidben egyre-másra sorjáznak a rémlátomások – a fenti konkrétumokkal szemben, nálad példák nélkül – egy elképzelt, démonizált helyről – ami azonban nem Magyarország. Bár sokan próbálják kitartó provokálással azzá tenni, hogy elmondhassák: „na, ugye?”. Aztán – wishful thinking –, hátha el lehet tüntetni a föld színéről. Hogy lehet az, hogy ennyire eltér az itteni valóságtól a te ottani véleményed? Kérlek, bogozd ki – most már érdekel.

Mit mondhatok soraidra így közbevetve? Antiszemitizmus a világon mindenhol van, elemzők szerint viszont Magyarországon kisebb, mint az USA-ban. Te mégis Amerikát szereted. Ne hagyd, hogy bármilyen címen rád ragasszák a manifeszt magyargyűlöletet, mert nem jó tanácsadó. A gyűlölet gyűlöletet szül; így nehéz az antiszemitizmus ellen tenni. Azt javasolnám, hogy helyette próbálkozz a körültekintő szeretettel, s meg fogja hozni a gyümölcsét. Mindenkinek jobb. Aki magyarként helytáll, befogadtatik, aki pedig gyalázza a magyarságot, mire számít? Nem így van ez bárhol, helyi vonatkozásban? – Nekem alapvetően meghatározó lételem a magyarság, a sajátomat intenzíven és öntudattal élem meg, jogtalan támadását adekvát módon szoktam hárítani. István és Mátyás királlyal, Rákóczival, Berzsenyivel, Széchenyivel, Petőfivel, Bolyaival, Jókaival, Erkellel, Munkácsyval, Radnótival (stb.) minden intellektus boldogan vállal szellemi közösséget, a Kertész-félék (Ákos, Imre, Péter) „moslékban röfögő” fasizmusával viszont nem. Most azért vállalkozom barátilag (= kivételesen) az inszinuációk tételes megválaszolására, mert egyrészt nekem a te magyarságod is fontos, másrészt egyre inkább az a benyomásom, hogy indulatosságodat ama kinti szubkultúra struccpolitikaszerű, belterjes „tájékozottsága” táplálja, amelyhez jobb híján besoroztad magad. – Te magad írod: mindenhol van jó is, rossz is. Nekünk, magyaroknak viszont ez a hazánk, és „Szívet cseréljen, aki hazát cserél”! A kommunista-internacionalista éra néptiprása után, egyre többeket tölt el jogos büszkeség az új világ szabadabb légkörében: történészek sok dolgot tesznek a helyére, lehántva a tényekről a vörös történetírás sztereotip hazugságait. Horthy szerepe pl. teljesen átértékelődött: számos adat került napfényre – ezekből néhány e szövegbe ágyazva –, amelyeket a kommunizmus azért titkolt, mert a magyarság javára szóltak, és nem illettek bele a rágalmakba, amelyek sulykolása volt létezésének ideológiai alapja.

De folytatom. Az új egyháztörvény 14 vallást ismer el történelminek. Ezek között három zsidó felekezet van (Magyar Zsidó Hitközségek Szövetsége, Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség, Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség. De súlypontozásai miatt negyedikként ide sorolható a Hit Gyülekezete nevű, valláspolitikai ötvözet is.) Kb. 40 különböző zsidó civil és vallási szervezet funkcionál, köztük szélsőséges formációk. Csak Budapesten 24 imaház van, és vidéken sorra adják át az állami pénzen renovált, régi zsinagógákat (legutóbb pl. Makón), ill. hozzák rendbe a temetőket. A régi orthodox, de szegényebb zsidó negyed (Dohány, Síp, Dob, Rumbach, Király, Wesselényi u.) ingatlanait egymás után vásárolja föl a zömmel külföldi zsidó tőke; a házakat szanálják, ill. renoválják. Sajnos fekete pontok begyűjtése is megtörtént: a VI. és VII. ker.-i (teréz- és erzsébetvárosi) önkormányzatok szinte minden ingatlanügyletéhez panama és korrupciós botrány tapad. Jelenleg már több bírósági per folyik, külföldre nyúló szálakkal. Tagadhatatlan, hogy ez a tény nem kedvez az antiszemitizmus elleni küzdelemnek: legfeljebb annyit vethetsz ellen, hogy ne általánosítsanak, de az esetszám növekedésével ez az érv gyengül. – A Dohány u.-i Nagyzsinagóga viszont Európa legnagyobb zsinagógája, a világon pedig a második legnagyobb (meglepő, de a legnagyobb nem Izraelben van). A 150 éves műemlék a költségvetés több milliárd Ft-jából felújítva ragyog. Tudtad ezeket? Ha igen: ez a tény azt bizonyítja, hogy már régen is Magyarország volt a zsidóság legkedveltebb központja Európában; egy pici, üldözött hitközség nem építhette volna meg Európa legnagyobb zsinagógáját, ez világos. – Más kérdés, hogy ugyanakkor az esztergomi székesegyház renoválására „nem volt pénz”. A Mazsihisz erre egy kekk megjegyzést tett: „arra kalapozzanak össze a híveiktől”. Ezzel nem vívott ki rokonszenvet, mert ez azeszkedés volt a milliárdok után, valljuk be.

A fenti virágzást természetesen megalapozta az emancipációs törvény is (báró Eötvös minisztersége alatt, 1868), amelyik a világon az első volt a maga nemében, és egyedülálló a maga idején.Ez kimondta, hogy a zsidóság mindenben egyenlő jogú a magyarsággal. Megerősítette ezt az 1895-ös egyházügyi törvény is. Mindez akkor válik érthetővé, ha az előzményt is tudod: ha itt egyáltalán üldöztek valakit, akkor magyarokat az idegen betolakodók: tatár, török, német, orosz és az kit érdekelt? Legalább 15-féle etnikum befogadása annál inkább megtörtént (kívánságra fölsorolom), akikkel a magyarság egy évezredig optimális közösségben élt a Történelmi Magyarországon. Az országos főrabbié már az Aranybulla korában (1222) privilegizált (aranykulcsos) tisztség volt, bármikor (= éjjel-nappal) szabad bejárással a királyhoz. Az Aranybulla mellesleg Európa második alkotmánya (az első a Magna Charta, 1215). Magyarországon már a feudális középkorban biztosított volt a zsidóság szabad költözködése, kereskedelme és vallásgyakorlása, amikor Európa több országában a városokba se mehettek be. Rémes ez a feudális magyar lelkület, Eötvös báróval az élen, nem?! Sokan szeretik „elfelejteni”: a magyar zsidóság története nem 1944-ben kezdődött! Én világéletemben igyekeztem elkerülni, hogy nemtörődömségből eredő tudatlanság vagy zsigeri indulatkitörés igaztalanná tegyen. Ehhez elsőrangú segítség az ok-okozati összefüggések megismerése, elemzése és rendszerezése. Tudom ajánlani.

Vajon mikor döbben rá Európa és a világ, hogy az 1920-as trianoni diktátummal egyben egy olyan ideális, multikulturális közösséget zúzott szét, amilyent csak nemrég tűzött zászlajára az EU elérendő ábrándként? Az ember tényleg nem is érti, hogy ez a „feudális lelkületű, fasiszta” magyarság hogy volt képes minderre!? Milyen kár, hogy téged nem érdekel a magyar történelem és kultúra, mert „a múltban való vájkálásnak” tartod. Pedig vájkálás közben aranyat is lelhetnél, ami kissé oldaná egyoldalú szkepszisedet. Szerintem neked lenne jobb. Ha megpróbálunk egy picit tárgyilagosak lenni – nehéz, tudom, nem kell mondanod –, úgy látszik, természetes, hogy minden nép „vájkál a saját múltjában”. A Spectrum és a National Geographic Channel gyakran mutatja, hogy milyen intenzív ásatások folynak Izraelben, már minden homokszemcsét átszitáltak 2000 évnél régebbi nyomok után. Mivel a történelemben vannak rá példák, nem lenne meglepő, ha a bagdadi Nemzeti Múzeumból 2003-ban eltűnt, évezredes asszír-babiloni kincsek is fönnakadnának itt-ott a rostán. Elvégre ahol a legendáriumon túl kultúra és írásbeliség is volt, ott annak nyomai is kell, hogy legyenek. Nem?

Európában minden középületen, sporteseményen természetes, hogy ott leng a nemzeti zászlójuk. De hallottál te már angolkodásról, spanyolkodásról, olaszkodásról?! Ha idehaza a nemzeti ünnepeken vagy meccsen kitűzik, az viszont egyesek szerint már „magyarkodás”. Még ilyen szó sincs egy nyelvben sem. Ki a magyar? Például az, akinek természetes, ha Magyarországon magyar zászló látható bárhol, bármikor. Mi lehet az oka annak, hogy ami másnál természetes, azt a magyarságnak egy irigykedő kör lehetőleg igyekszik „felróni”? Mondjuk ki: egy magyargyűlölő kör, amelyik aztán meg van ütközve, ha gyűlölködésére ugyanaz a válasz. Persze van, aki az élő fába is beleköt. Akinek ilyen problémája van, a pszichiáterével kell tisztáznia. Én mit kezdjek vele? Engem nem zavar, ha egy országban a saját zászlója leng - ha idegen zászló, az más -, ezért nehezen tudok belehelyezkedni a gyűlölködés e minősített esetébe.

Kérded, ki a magyar? A hivatalos definíció szerint: „…az, aki a magyar kultúrkörhöz tartozónak érzi magát, a magyarság ügyének előmozdításán dolgozik, ha kell, áldozatot hoz az ország érdekében, ismeri és magáénak vallja annak történelmét, és… – egy nem hivatalos, de közkeletű toldalékkal – …akinek fáj Trianon”.

Az a helyzet, hogy Kun Béláék 1919-es proletárdiktatúrája sokat rontott az antiszemitizmus távoltartásának esélyein: a vörösterror volt az egyik fő oka Magyarország trianoni földarabolásának. Amerre Szamuely Tibor ún. „halálvonata” elhaladt, statáriálisan folyt a vér: akasztások, főbelövések, kivégzések, elevenen megnyúzások jelezték az útját. Kínos tény, hogy a Direktórium mind a 15 (helyetteseikkel együtt 30) tagja zsidónak vallotta magát, vagyis az egész magyarellenes pogrom tisztán a nevükhöz kötődik. A reakcióként természetesen fellángoló, bár sajnálatos ellenszenvnek az sem tudta elejét venni, hogy díszgójként egy Garbai Sándort neveztek ki elnöknek. Egy évvel későbbi keletű a „numerus clausus” (1920, XXV. törvénycikk), amely a történtekhez képest „aránytalanul lovagias” volt: „Egyetemi felvételnél szem előtt tartandó irányelv többek közt az is, hogy az ország területén lakó egyes népfajokhoz és nemzetiségekhez tartozó ifjak arányszáma a hallgatók közt lehetőleg elérje az illető népfaj vagy nemzetiség országos arányszámát, de legalább kitegye annak kilenctized részét” (betűhív idézet). Kötve hiszem, hogy Izraelben ennyivel meg lehetne úszni egy zsidóellenes pogromot. (Azért hivatkozom gyakran Izraelre, mert az önvédelmi gyakorlata szerintem példaadó.) Mindezeknek ma már bárki utánanézhet a fotódokumentációval együtt, amiről a Rákosi-folytatású kommunizmus persze hallgatott; Rákosi pajtás maga is tagja volt a vérengző társaságnak, és 1949-ben ott folytatta, ahol 1919-ben abbahagyta…

A kegyetlenkedésekre máig nincs magyarázat azok részéről, akiket a térségben elsőként a magyarság egyenjogúsított. Ok nélkül magyar- és kereszténygyűlölő rasszisták voltak azon a Magyarországon, amely azelőtt sem ártott soha a zsidóságnak, sőt. Szabályos háborús bűnösök mind, akik sose feleltek tetteikért,sőt márc. 21-ét ünnepeltette a kommunizmus, ha még emlékszel a „forradalmi ifjúsági napokra”. Mintha Izraelben a holokausztot ünnepeltetnék így évente… az milyen érzéseket szülne az ottaniakban? Csupán azért kérdem, mert a dolgok megértéséhez a kölcsönös empátia visz közelebb.

A magyarság nem állított föl Wiesenthal központot, hogy levadássza hóhérait, de az se várható el, hogy imádja azokat, akik terrorral fizettek az 1868-as emancipációért. (Akkor még Szálasira sem lehetett hivatkozni, akit 25 évvel később különben nem Horthy, hanem a megszállók ültettek a miniszterelnöki székbe, 56 napra.) - A Nyugat viszont annyira elborzadt anno, hogy a trianoni békekonferencia a kommunista vérengzés terjedésének megakadályozására hivatkozva, lényegében megsemmisítette Magyarországot: az ország területének 71%-át, lakosságának 62%-át erőszakkal elszakították, amit máig nem hevert ki. Kun Béláék az ezeréves koronázási ékszereket vitték magukkal, hogy eladva legyen zsebpénzük a bécsi/moszkvai emigrációban… (A kinti ékszerészek bölcs érzékkel, szerencsére elálltak a gyanús üzlettől.) Szabályos véreskezű terroristák és kisstílű handlék voltak. Döntsd el te: „magyarok”-e? Mert ha azok, kötél járt volna nekik idehaza. Ahogy Eichmannak Tel-Avivban (hiába nem volt már halálbüntetés!). Tiszta sor. Tudták jól, miért lépnek olajra. A büntetlen bűn sajnos új erőre kap és visszatér. Bizonyíték rá a jelenkor is.

Ilyen történelmi előzmények után kerültünk végül a II. világháború küszöbére. Akik tönkretették az I. világháború végéig nagyhatalom Monarchiát, elvárták volna, hogy Magyarország mégis nagyhatalmi hatékonysággal védjen meg mindenkit a II. világháborúban. Csakhogy Trianonnak „hála”, egy kivéreztetett és súlytalanná csonkított, törpe ország sodródott bele a világégésbe, morzsaként őrlődve a hitleri és a sztálini Moloch között. A bajban derült ki: akik a magyarságnak ástak vermet, maguk alatt is vágták a fát (szép képzavar). Hogy mit lehetett mégis tenni, lásd lentebb. Ehhez képest sokat! Történelmünkben szinte csak ilyenre van példa: hol vannak ma már a tatárok, törökök, hol a náci és a szovjet birodalom? Intő jel minden gonosz szándékú acsarkodónak. A magyarság – sokak bosszúságára – bibliai nép: Hunor és Magor apja Nimród volt, ennek apja Thana, ennek apja Jáfet, ennek apja viszont Noé – az Ószövetség szerint. A hívőknek atyafi, a hitetlenek számára rivális – ha eddig nem értetted volna. Barátom, szomorúan látom, hogy nem becsülöd eléggé kettős helyzetedet! Nem kéne mégis hívőnek lenned? Most valahogy ezt látnám jobbnak. Ahelyett, hogy vergődsz a magyarfóbia és az otthontalanság Scyllája és Charybdise között.

Korábban írtam, hogy a családunkban volt a fasizmusnak mártíráldozata; a megszállók végezték ki keresztény létére, mert kiállt az üldözöttekért. Egy másik családtagot az amerikai Liberatorok szőnyegbombázása ölt meg. Édesapámat viszont a „felszabadító” oroszok hurcolták el munkaszolgálatra. Egy év múltán is csak azért került haza, mert megúszta a flekktífuszt. Egy nagynéni a lakásában bújtatott valakit a saját élete kockáztatásával – később a férje lett az illető túlélő. 1948-ban viszont a Rákosi-féle „csengőfrászos” rémuralom államosította mindenét a szüleimnek. Nem emlékszem, hogy ezekre bármit reagáltál volna – nem mintha kötelező lenne. Én most mit mondjak, és kit gyűlöljek? – szoktam kérdezni magamtól. Az egyensúly ott állt be, hogy kölcsönösségi alapon én is annyira törődöm más bajával, mint más az enyémmel. Volt valaki egyáltalán, akinek „életbiztosítást” jelentett a háború? – amit nem Magyarország robbantott ki, szeretett volna kimaradni belőle (ld. Horthy levelét Sztálinhoz), belesodorva pedig ki akart ugrani (erre Horthy egyik fiát bosszúból megölték /„repülőbaleset” érte/, a másikat Mauthausenbe deportálták).

A pszichológiában van egy kitétel, miszerint „mindenkinek a saját baja a legnagyobb”. Szubjektíve igen. De ez az együttérzés kiölését is jelenti magunkból. Létezik a bajokban objektív belátás? Igen: a másik ember baja is van akkora neki, mint nekem az enyém. Aki erre nem képes, ugyanúgy nem számíthat megértésre, ahogy őbenne sincs más iránt. Hasonló belátással: Nyilván jobb, ha egy katasztrófában nem 50, hanem „csak” 10 ember hal meg. Kollektív tárgyilagossággal ezt még az áldozatok hozzátartozói is be szokták látni, ha egyéni fájdalmukon nem is segít. Tárgyilagos vélemény: hála Istennek, ha egy államfő vagy főparancsnok a kisebbik rosszat választhatja kényszerhelyzetben – ugyanaz szubjektív beszűkültséggel: utálom, mert mégiscsak „bajt csinált”. Családom örök szubjektív fájdalma mellett, tárgyilagosan örülök, hogy nem volt még nagyobb a háborús tragédiánk, mert lehetett volna… Elég, ami volt. Én így próbálom feldolgozni. Van, aki sehogy. Van, aki úgy, hogy bosszúra fenekedik. De akkor miben különb? És akkor sosincs vége. Mint a 2000 év óta tartó közel-keleti válságnak (ld. a római kori író, Josephus Flavius első művét).

Mit lehetett mégis tenni? Hitler 1941-től követelte Magyarországtól a deportálást. Ezt az összes magyar kormányok elszabotálták; csűrés-csavarással, „Kállay-kettős” hintapolitikával. Magyarország tehát nemhogy önként, de még nyomás hatására sem deportált, amíg független volt: minden állampolgárát a végsőkig védte. Éppen ezzel vonta magára Hitler haragját és a megszállást 3 évvel később. Visszatetsző lenne, ha a megszállás utáni helyzetért bűnbakként a magyarságot okolnák azok, akiknek a védelme miatt következett az be, és ami úgy kellett a magyarságnak, mint hátára a púp. Ki a fene akar (bármilyen) megszállást?! – Féktelenség helyett bölcsebb gondolkodni: Ha Magyarország „szövetségesként” már 1941-től szépen engedelmeskedik, akkor nem kerül sor az ország megszállására. Ha pedig nincsenek itt a németek, az orosz déli hadseregcsoport se jön ide „átkarolni”. Vagyis alighanem megúsztuk volna, hogy háborús csatatér legyünk, majd romhalmaz. De a magyar vezetésnek - szó szerint: minden áron - fontosabb volt az állampolgárai élete védelme (a deportálás megtagadása), ezért inkább vállalta a kockázatát, hogy szétlövik a hazánkat. Izrael vállalná-e, hogy szétlőjék a kisebbségi (mondjuk az arab vagy keresztény) állampolgárai védelme miatt? Magadnak válaszolj, nekem nem is kell, hogy megírd. Én tudom a választ. Amikor nagyon gyűlölöd a magyarokat, ez gyorsan jusson az eszedbe. Segíteni fog.

Mi célból hallgatná el valaki ezeket az életbevágó tényeket? Némi bátorság kellett egy morzsányi ország részéről, hogy ujjat húzzon a náci Németországgal (a deportálások megtagadásáról beszélek). Ám az a csúnya, „feudális, minden szinten fasiszta” Magyarország ráadásul még 130.000 üldözöttet is befogadott az 1939-ben lerohant Lengyelországból, Galíciából, Ukrajnából - ezzel tovább növelve a saját lerohanásának veszélyét. Ők csak tudták, hova kell jönni! : Miközben Európa nagy részét a náci gépezet már 1940 táján maga alá gyűrte, így öt éve volt arra, hogy bárkit elhurcoljon az ottani lakosságból, akit csak akart – addig egészen páratlan módon, Budapestről, 1944 februárjában még ezt jelentette a Reuters tudósítója Londonba: „Magyarország még mindig a béke szigete a lángtengerben!”. Először 20, aztán 6 százalékban (~ a népességbeli arányában) lett átmenetileg maximálva a zsidók részaránya egyes szaktestületekben, tiltott volt a vegyes házasság (amit mellesleg maga a zsidó orthodoxia ír elő) – ezek voltak az ún. „zsidótörvények” -, voltak csillagos házak, igen, ez volt – Hitler szájának befogására. Mert így nem mondhatta, hogy „nem történt semmi”. Holott a lényeget tekintve, tényleg nem történt helyrehozhatatlan baj: emberéletben addig nem esett kár! Mondhatjuk, hogy a „zsidótörvények” emberileg megalázóak voltak (akkor viszont maga az orthodox előírás is megalázó), de hogy emberéletet mentettek, az biztos. Mi a fontosabb? Halálos komolyan kérdem: Mi volt akkor a fontosabb?!

Tudtad ezeket? Ha igen, akkor nem egészen értelek. Ha nem, akkor itt az idő az utálat gyökeres át-értékelésére. Ha pedig szelektíve nem akarsz tájékozott lenni a valósághű pozitívumok terén, amelyek a magyarság mellett szólnak, ahova te is tartozónak mondod magad, és csak a negatívumokat szűröd ki, amelyek minden népnél találhatók, hogy ezeket magadban féltve ápolgasd – akkor magyarként szándékosan az öngyűlöleted táplálod, ami elől nem tudsz elbújni, bárhova is szaladsz a világban! Ám az öngyűlölet nehezen viselhető hosszú távon, ezért tudat alatt mások ellen szokták irányítani azok, akik ettől szenvednek. És máris ott vagyunk legutóbbi levelednél, amely nem is akar tudni a hétezer éves magyar írásbeliségről (rovásírásról, amiből etruszk közvetítéssel pl. a római számok is eredtek), Európa második legrégibb alkotmányáról (Aranybulláról), Zrínyiről, Rákócziról, Jedlikről, Irinyiről, Aranyról, Adyról, a Puskás fivérekről, Lisztről, Yblről, Bartókról, Kandóról, Bláthyról, Szent-Györgyiről, Tellerről (stb. stb.), a felfedezések, találmányok és értékek hosszú soráról, amiket a magyarság tett le az emberiség közös asztalára, mert ez megsemmisítő csapást mérne az egyoldalú utálkozásra. Ezért inkább „ne vájkáljunk a múltban” (a pozitívumok terén), hogy szabad tere legyen a negatív vájkálásnak, és ez a rég lejáratott, sőt elítélt kollektív bűnösségnek és megbélyegzésnek adhasson helyet: „a magyarság feudális lelkületű, minden szinten fasiszta nép” – akit egy következő mondatban talán már ki is kellene irtani… Így, sommásan, kivétel nélkül, en bloc. – Ugye, nem kell elhinnem, hogy téged nem emlékeztet semmire ez a lejárt szavatosságú, fajelmélettel fűszerezett übermensch-konzerv? Nem a magyarság vájkál a múltban, hanem azok, méghozzá veszélyesen, akik a sátánt élesztgetik új színekben. Vedd idejében észre!

Akkor nyilván Esterházy János gróf is mehet a süllyesztőbe, aki felvidéki kisebbségi magyarként, egyedül nem szavazta meg a deportálást a fasiszta szlovák parlamentben Tiso alatt – később ezért kivégezték. Milyen gyűlöletesek ezek a feudális lelkületű magyar grófok, nem?! Hogy tűnne el a föld színéről az egész „genetikusan(?) alattvaló magyarság”! Ez lenne az Endlösung magyarság-verziójának lényege? – A fasizmus tüzével való játszadozás helyett azt javasolnám, hogy egymásban próbáljuk meglátni az embert és becsülni a magyarságot, melynek állampolgárságáról nem mondtál le. Ehhez akar hozzájárulni ez a levél. Próbálj felülemelkedni önmagadon, mert nem vezet semmi jóra, ha átadod magad annak, hogy elvakult szélsőségesség emésszen. Akár belülről jön, akár kívülről korbácsolták föl. Barátilag írom. (Mivel szereted a filmeket, próbáld megkeresni a neten a László Károly bázeli műkereskedővel készült kétrészes képriportot.)

Stern Samu főrabbi, a Zsidó Tanács elnöke, maga is azt kérte a kormányzótól, hogy az emberélet mentésében segítsen, és Magyarország ne ellenkezzék az „zsidótörvények” terén Hitlerrel, különben azonnal lerohanják az országot, és akkor mindennek vége! Horthy a megbeszéléseik szerint járt el - amíg őt magát és családját is el nem hurcolták Bajorországba (Weilheim, Hirschberg). Ugyanis megtagadta Szálasi kinevezését, akit aztán a megszállók tettek miniszterelnökké (’44.okt.15-től, 56 napig). Mindenki remélte, hogy a háború egyszer befejeződik, addig kellett kibírni valahogy élve. Miközben pl. Hollandiában már 1940-től deportáltak a megszállók, addig Magyarországon 1944 elején még kávéházakba jártak az emberek (persze volt, aki rejtve, vagy inkább sehogy) - és „csupán” a légiriadók és zavaróbombázások tudatták a magyarokkal, hogy másutt Európában már ötödik éve dúl a háború. Mint említettem, egyik rokonomat éppen egy ilyen gangster-bombatámadás ölte meg, „objektíve” mégis azt kell mondanom: A fent leírt helyzet összességében, az adott körülmények között a legnagyobb teljesítmény volt egy tollpihe ország részéről, a háborús zóna kellős közepén! Aki időt nyer, életet nyer. Tudtál volna jobbat abban a helyzetben? Bárkivel beszéltem eddig, erre nem tudott mit felelni. Ha te tudsz, akkor légy szíves, most mondd! Különben örökre annál az őskövület (sztálinista) nézetnél fogsz elakadni, amit leveledben sajnos magad is gondolkodás nélkül átengedtél. Döbbenetes – egyben tanulságos –, hogy a te réveden tudhatom: féltve őrzött magyargyűlöletével együtt a tengeren túlra rebbent át egy rákosista kolónia; néha mintha a Гoвoрит Мoсква kiabálna „фaшиcты!”-t … Amerikából. Pikáns fordulat, ha visszaemlékezünk: USA-beli pénzmogulok (Cyrus Eaton stb.) számos esetben támogatták a Szovjetuniót.

Hitlernél betelt a pohár; megsokallta a „zsidóbarát magyar vonakodást” (ld. Montgomery USA-nagykövet könyvét: „The Unwilling Satellite”.) Horthyt a vezérkarral együtt kicsalta Klessheimbe, és 1944. márc. 19-e éjjelén orvul lerohanta Magyarországot. A megszállás egyik fő oka az volt, hogy Magyarország 3 évig megtagadta az állampolgárai deportálását, amíg független volt. Hitler ezért küldte ide Veesenmayer főmegbízottját és a kollaboráns Eichmannt a stábjával, akik vidéken kezdték összefogdosni az embereket. (Eichmann perfekt héber és jiddis volt, ezért már a háború előtt felhasználta őt a tárgyalásoknál.) Stábjának nagy bosszúságot okozott (remélem, mind pokolra kerültek!), hogy Magyarország vasúthálózatát a szövetségesek ’44 nyarára jócskán szétbombázták. Magyarország arra hivatkozott, hogy a megmaradt vasúti kocsik alig elegendőek a hadiszállításokhoz, amelyek háború lévén, prioritást élveztek. Ez meghiúsítani nem, de csökkenteni tudta a vidékiek elhurcolását.

Hadműveleti területté váltunk, az országban háborús káosz uralkodott. A Dohány utcai gettó védelmére azonban Horthy tűzparancsot adott ki Koszorús ezredes 1. páncélos hadosztálya számára, a sokszoros túlerőben lévő megszállókkal szemben. (Ezt a Dohány utcai emléktábláján is olvashatod.) Némi bátorság ehhez is kellett. Így menekült meg lényegében a budapesti zsidóság elhurcolás nélkül: az International Red Cross és a Jewish Joint Distribution Committee 1945-ös adatai szerint: 230 ezer ember! Egész Európában Magyarországon élte túl legnagyobb számban a zsidóság a háborút! Az ész megáll, hogy ez a „feudális, fasiszta magyarság” mikre nem képes! Szerencsére a táborokból is hazatértek 90 ezren. Tízezrek viszont a háborút megelőző és követő években kivándoroltak Palesztinába – à propos: hova lett Palesztina? –, az USA-ba és Ausztráliába. A bújtatottak száma is több 10 ezerre tehető. Ha ehhez még a svéd és vatikáni schutzpassokat is hozzávesszük, a háborút sajnos akkor sem sikerült veszteség nélkül megúszni. De kinek, mikor, melyik háborút sikerült? Magyarországnak összesen 1,5 millió emberáldozata volt. Mit tanácsolsz; a nem-zsidó 1,2 millió kit gyűlöljön? – véresen komolyan kérdem.

Végül egy adat, amire nemrég derült fényt. Azt tudtuk, hogy a megszállt országban Hitler közölte Horthyval: »A vidékről elvitt munkaszolgálatosokat hadiipari munkára „kéri kölcsön” Magyarországtól, a háború végéig«. De nehéz az embernek türtőztetnie magát annak hallatán, hogy a hihetőség kedvéért még pénzt is kért a munkaszolgálatosok ellátására: élelmezésére és ruházatára, és Magyarország több millió pengőt fizetett a polgárai után, hogy majd a háború végén mindenki hazatér! Nem volt elég az erőszakos megszállás, gyilkolás, állampolgáraink katonai kényszerrel való elhurcolása – még pénzt is kizsaroltak! Egyébként Sztálinra szó szerint ugyanez vonatkozik! Hogy a túlvilágon se legyen egy perc nyugta egyetlen volt és leendő diktátornak se! – Az ellátmány jóhiszemű folyósítása is bizonyítja: ahogy egész Európa, úgy Horthy sem tudta, hogy mi zajlik a náci „gulágokon”. Amikor 1944 nyarán, a híressé vált jegyzőkönyvből megtudta, már másnap intézkedett a transzportok leállítása érdekében. Akkor Eichmann már két hónapja a megszállók akaratát érvényesítette Magyarországon; a Wehrmacht árnyékában milyen esélyei lehettek a távolabbi vidéken a kormányzói irodának? Szerencsére, a gettó védelmére kiadott tűzparancs a reméltnél hatékonyabbnak bizonyult; Budapest szűk körzete akkor még ellenőrizhetőbb volt.

¤

A ’30-as években senki nem látta előre, hogy mit hoz a jövő. Vagy kétkedve ugyanúgy nem adtak hitelt baljós jeleknek, ahogyan ma sem teszi a világ. Elgondolkodtató, hogy maguk a zsidó világszervezetek se mozdultak érdemben. 1944 márciusa után viszont, amikor Magyarországon a katasztrófa bekövetkezett, már nem volt fenntartható rend az országban, hanem elszabadult a pokol. A németek mindenre elszántan hátráltak nyugat felé, vonaluk mögött Eichmannék bűnöztek, maroknyi kollaboránst a cinkosukká kényszerítve; ezeknek szerencsére az utolsó hónapoknál nem jutott több idő a háború közel hat évéből, a vonakodó magyar politikának hála. Az oroszok keletről lőttek szét mindent, az égből a szövetségesek bombazápora hullt, a magyar haderő teljesen szétesett, aki tudott, menekült, amerre látott (az én családomból is). Kinek a felelőssége ez a nemzetközi vérfürdő, amit mégiscsak németek, oroszok, amerikaiak és angolok rendeztek elsősorban, hívatlan vendégként – és amelynek a magyarság az elszenvedője volt saját, földig rombolt hazájában?! Ki merné ezt tagadni a hibbantság gyanúja nélkül? Jutott eszébe egy szájhősnek is valaha, hogy Magyarországot valamikor valamiért már kárpótolni illene? Azok emelnek rá szót, akik miatt tönkrement? Egyszer valaki azt mondta: „Jobb lett volna, ha a feltétlen befogadás helyett a magyarság is riválisnak tekintett volna mindenkit ezer évig, ahogy mások tették; ma kevesebb lenne az ellensége. A hála nem politikai kategória”. Ez is egy vélemény. A jóságot nehezen szokták megbocsátani, az biztos.

De ahhoz is sekélyes értelmi szint és érzelemvilág kellene, hogy valaki a magyarsággal azonosítsa azt a maroknyi kollaboránst, amilyen a náci megszállás alatt minden országban volt, és géppisztollyal a hátában megfélemlítve - vagy önként, örömmel - szörnyűségekre kényszeríthették. Eichmannék „katonai eszközökkel” néhány csendőrszázadot vontak be, hogy csicskásként működjön közre az elhurcolás előkészítésében, egyrészt a felelősség megosztására, másrészt mert ők tudtak magyarul. Miközben a megszállók a helyszínen géppisztolyosan felügyelték a végrehajtást. Egy-két kényszerített század azonban nem azonos a tízezreket bújtató tízmilliós magyarsággal. Nehogy azt higgye már valaki, hogy a magyarság egyik fele önkéntes SS-csendőr volt, a másik fele meg a háború alatt végig a Riviérán korzózott! Saját mártírjai gyászolása közben a füle mellett süvítettek a golyók, az értékei helyén bombatölcsér tátongott, miközben másokat mentett. Az én családomnak mindegyikből kijutott, úgyhogy teljes joggal mondhatom. Ha pedig 1944-et külső fegyveres erőszak eredményezte, az lényeges szempont; a magyarság helyett más bűnbakot kell keresni!

Egyszer, egy pártatlanul tiszta pillanatban ezt írtad: az is nagy baj volt, amikor cionisták voltak uralmon Magyarországon, az is, amikor a szélsőjobb. De van egy különbség. A tényeket tekintve Kun Béláék Szálasinál rosszabbak voltak; míg az előbbiek (Rákosit is odaértve) elég simán megúszták, hogy a magyarok között s. k. vérengzést folytattak, addig a ténylegesen egyetlen zsidóellenes intézkedést sem hozó Szálasit fölakasztották. Tudsz-e róla, hogy ez utóbbi, 56 napja alatt egy rendeletet vagy utasítást sem adott ki zsidók üldözésére, deportálására, kivégzésére, és s. k. nem vérengzett? Ami nem azt jelenti, hogy csőcseléke által ilyenek nem történtek tömegesen, de nem a báb Szálasi volt az úr az országban, hanem a megszállók. Karszalagos csőcselékének nagy része pedig kedvvel sorolt be később Rákosi szolgálatára, vállvetve Kun Béláék bosszúra éhes hazatérő szolganépével. Minden szónak utánanézhetsz. Az elhallgatott valóságból így lett az „emberi haladást” fémjelző proletárforradalom (soha el nem múló szeretet és hála Kun Béláéknak), a propagált hiedelmekből pedig örökzöld gyűlölet (a pokolba minden genetikailag alattvaló, moslékban röfögő magyarral!). Kétségtelenül igazad van: ebben az ellene fordítható, féloldalas PR-ban a többségi magyarság is hibás – mert keresztényi megbocsátással mindig minden sanda gonoszság-magot öles fává hagy terebélyesedni, ami aztán a fejére nő. Kettőn áll a vásár. Örülnék, ha az üres simpfelés helyett, egyszer már valaki megválaszolná a kérdést: ha ő lett volna akkor az államfő, mit tett volna? Aki kritizál, sőt elítél, nyilván tudja a helyes megoldást is. Egy kis ország mit tehetett volna többet annál, mint amit tett az adott helyzetben, vagyis két totalitárius diktatúra között, ráadásul a végén megszállva? Tényleg érdekel, szerinted hogyan lehetett volna teljesen elkerülni a bajt! Utálni csak azt van jogunk, aki megtehettevolna, hogy elhárítja, de nem tette. Mi ne essünk az utólag, felelőtlenül kritizálók hibájába, akik szeretik azt visszavetíteni a múltba, amit ma tudni vélnek, hogy így szabadon vádaskodhassanak. Ez primitívség vagy rosszindulat a részükről, amire ugyanolyan választ fognak kapni. Emlékszel Newton harmadik törvényére: „A hatással (akcióval) mindig ellentétes és egyenlő nagyságú az ellenhatás (reakció)”. Úgy látszik, fizikaórán hiányoztak. Félek, ez sokaknak még sokba fog kerülni; létezik társadalmi hatás-ellenhatás is.

Kedves barátom! Te mit tennél, ha mögötted állna egy géppisztolyos, és arra kényszerítene, hogy engem fizikailag bármire kényszeríts?! Nagyon komolyan kérdezem, és őszintén válaszolj! Még azt is megérteném, ha félnél a parancsot megtagadni, mert különben téged lőnének főbe azonnal. Voltál katona, tudnod kell. Ez nagyon súlyos erkölcsi probléma szerintem, és nem tudom, adható-e jó válasz! (Ez a ma háborúskodók felelőssége is!)

A fentiek objektív tények, ellenőrizhetők, bármit fűzünk hozzá szubjektíve, akár te, akár én vagy más. A háborút nem Magyarország kezdte, és nem deportált, amíg legalább névleg független volt. Ezzel három év időt nyert – és százezreknek a túlélést! E vonakodásnak is köszönhettük végül a náci megszállást, amely alatt az elhurcolás kezdődött, fegyveres kényszer hatására. A veszteségek minimalizálására a lehetséges erőfeszítések kezdettől fogva megtörténtek: deportálás megtagadása, kiugrási kísérlet, tűzparancs a megszállók ellen, üldözöttek bújtatása stb. Aki mást állít, történelmet hamisít politikai-üzleti hátsó szándékkal. Azt írod: „nem leszek óvatoskodó”. Akkor hadd kérdezzek vissza: Ha szerinted ezek „egy feudális lelkületű, minden szinten fasiszta” nép ismérvei, akkor milyen egy „nem-fasiszta”? Milyen eredményeket értek el nemzetközi zsidó szervezetek az üldözöttek mentésében? Erről még soha nem hallottunk. Pedig ebben mindenki mást meg kellett volna hogy előzzenek. Például éppen Amerikából. De csak a nürnbergi perre aktivizálódtak. Eső után… Miért?

A leírtak hosszú tallózás eredményei. Az áldozatokat nem támasztják föl. De magyarként emeltebb fővel járhatunk, mint más: amilyen játékszer-ország voltunk az emberevő gépezetek között, annyira egyedülálló Európában, hogy – erőfölény híján – kihívó bátorsággal és taktikázással elértük: a háború hat évéből öt évig távol tartottuk Magyarországot a fronttól, és egyetlen állampolgárunkat sem szolgáltattuk ki! Mutass még egy országot, amelyiknek sikerült az utolsó 12 hónapra redukálni, hogy hadszíntérré váljék! A megszállás egy éve aztán pokol volt – minden honpolgárnak –, de még sokkal nagyobb pokol lett volna hat év alatt! Jobb lett volna? Épeszű ember azt sem hiheti, hogy Európa közepén teljesen kimaradhattunk volna a világégésből. Hát akkor? Optimális kárcsökkentésre lehetett csak játszani. Minden túlélő magyar állampolgár ezért csak hálát adhat

Ez a színtiszta igazság. Ha valaki másképp gondolja, ne „gyűlölettörvénnyel” gáncsolja az igazság kiderítését a történeti kutatások diktatúrákra jellemző megfélemlítésével – hanem cáfolja meg a fenti tényeket! A háború hallatán nehéz lírázni. Én a tisztánlátás híve vagyok a szubjektív interpretációk, bizonytalan legendák és az átpolitizált történetírás helyett.

Budapest egyik zsidó negyedében, nálam mindenki rossz helyen kopogtat a zsidó- és cigánygyűlölettel, mert naprakész vagyok a témában, s lehet, hogy a kendőzetlen valóság fájdalmas, amit válaszolnom kell. A barátság nálam őszinteséget feltételez. Abban biztos lehetsz, hogy nem farizeuskodom: még közvetített hazugságokat sem hagyok helyben a „békesség” kedvéért – ha ez érték a szemedben. Cserébe én is elfogulatlanságot kérek. Az itthoni helyzet ma messze nem ideális – de hol az? ebben továbbra is egyetértünk, jól hitted –, de a magyarság szűklátókörű és egyoldalú becsmérléséhez, ami messze túlcsap a jó szándékú és megalapozott kritika keretein, mert irracionális indulatok motiválják – nem vagyok partner. Ugyanazt várom el viszont, amihez én is tartom magam mások vonatkozásában. – Igazság mindig egy van, de annak több oldala. Mindenfajta jelenség az okozatok halmaza, amelynek kiváltó okai vannak. „Csak úgy”, l’art pour l’art nem történik semmi. Önbecsapás nélkül pedig semmilyen tény nem hamisítható meg, tetszik vagy sem.

Tisztázzuk a jelenlegi helyzetet is: A magyarság nem gyűlöl senkit, ami eléggé egyedülálló jámborságra utal. Oka lenne bőven, úgyhogy a jövőbe nem látok. Kétségtelen, hogy bizonyos körök kitartóan próbálják provokálni, mert óriási hasznot húzhatnának „a rasszista nép” kollektíve megbélyegző imázsából. Egyik Nobel-díjasunk jó jelnek vette, amikor vehemensen támadták; a dühödt irigység feedbackje ez, hogy valaki jól csinálja a dolgait. Régen rossz, ha az ellendrukkerek/riválisok elégedettek. Igazán informatív, hogy a te réveden tudhatom: egy Amerikába átrebbent, rákosista kolónia is ilyen körhöz tartozik. A provokálás módszere a gépies szajkózás + olyan nyílt ellenségeskedés, amire csak ugyanaz lehet a válasz mindenütt a világon (Newton). És persze az állandó visszautalgatás a háborús veszteségekre. Ez „a múltban való vájkálás” viszont valóban kezd elcsépelt lenni, mert akkor mindenki visszautalhatna a történelem összes háborújára. Ám ha valaki hanyagul úgy gondolja, hogy a háborús körülmények között többet lehetett volna tenni, ő miért nem tett? Nem rólad beszélek, hanem azokról, akik nem átallnak az egészből business-t csinálni. A legmélyebb megvetésem mindazoké, akik a mártírok emlékével világszerte oly módon seftelnek, hogy a valóságtól elrugaszkodott rágalomáriák segítségével, mindenkiről minél több bőrt akarnak lenyúzni anyagilag-erkölcsileg.

Egy egészen gusztustalan példa: Chicagóban egyszer már elvesztették azt a kártérítési pert, amelyet a francia vasutak ellen indítottak azért, mert a náci megszállók annak kocsijait használták fel a deportáláshoz. Most a MÁV-val próbálják ugyanezt eljátszani. Nyilván megbolondultak. Mit tehet egy élettelen vasúti kocsi a katonai megszállók ellen? A MÁV, mint fegyvertelen intézmény se tehetett volna semmit – ha akkor még működött volna. Súlyos agykárosodásra utal, ha valaki azt hiszi, hogy egy megszállt országban, hadműveleti területen a Wehrmacht a francia SNCF/magyar MÁV engedélyét kérte volna bármihez is. Idehaza mindenki előtt világos, hogy a skizofrénia itt már az irracionalitás mezejére tévedt. Avagy további pénzek vég nélküli lenyúlása a cél. A megalapozatlan, erőszakos próbálkozás, mások hülyének nézése csak ellenszenvet kelthet. Ha lenne befolyásod Chicagóra, megkérnélek, hogy állítsd le a hülyeséget, mert ezzel tényleg naponta gerjesztik az antiszemitizmust. Nem jó, nem jó, nem jó! Ez viszont most komoly! Mindig rossz úton jár, aki elveszti a józan eszét. Minden háború sok millió áldozatot szedett, de ízléstelen porverést senki nem csinált az áldozatok körül, abszurd ürügyeket keresve, hogy úton-útfélen a markát tartsa – mondják egyre többen.

Úgy látszik, egyesek kifogyhatatlanok az idióta gonoszságok fröcsögésében, amíg a fejükre nem csap valaki. Az emberiség a saját kárán sem tanul. Nem álmodtam, hogy a Newton-axiómára máris futószalagon kapom a bizonyítékot! Most Kertész Ákos, állami, Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas szégyenünk debütált agybeteg fasisztaként: a minap a magyarságról rittyentett olyan tőről metszett, náci fajelméleti szöveget az amerikai Népszavába, hogy még Hitler is megnyalhatja utána a tíz ujját a pokol tüzében pörkölődve. Mivel ragaszkodsz a magyarságodhoz, megtudhattad, hogy Kertész szerint te is „genetikailag alattvaló, gondolkodásra-munkára alkalmatlan, sárban röfögő disznó” vagy – mely gyűlölködő, uszító, kirekesztő, übermensch-szövegből szerinte „a magyarság szeretete sugárzik” (rossz rágondolni: mi lenne, ha nem szeretne?!), ezért se bocsánatkérés, se helyreigazítás nem szükséges. Különben is véleményszabadság van… Sokan mondják, hogy „csak” egy újabb provokációról van szó, amit sajnos ennyivel már nem lehet elintézni, mert egyre gyakoribbak és fenyegetőbbek az ilyen esetek; bizonyos berkekben kezd megint vérszemet kapni az a vérszomjas gonoszság, amely 1919-et is jellemezte. Örülnék, ha cáfolni tudnád. Mondják: a történelem ismétli önmagát – egy másik szinten. Nem véletlenül írta Vörösmarty (kár, hogy téged nem érdekel a magyar kultúra): „Az emberfaj sárkányfog-vetemény,/Nincsen remény! Nincsen remény!”.

A kiprovokált reakció természetesen megérkezett: egy tv-betelefonáló Kertészt „patkánynak” nevezte (véleményszabadság, óh!), amit aztán Kertész már hiába titulált „rasszista, fasiszta, suttyó” szövegnek. Sajnos, számolni kell vele: amilyen az „adjonisten”, olyan a „fogadjisten”. Kertész mindenesetre kimerítette a „nagy közösség elleni gyűlöletkeltés” bűntettét, s ő kezdte, le se tagadható. Éppen a gyűlölettörvény alapján ítélhető el, amelynek megszavazását maga a balliberális kurzus erőltetette keresztül utolsó „haditetteként”. Kertész rosszindulatát nem korlátozza történelmi tények ismerete, sem erkölcsi megfontolás. Közkinccsé tette saját hülyeségét: „az egész holokausztért a magyarság a felelős”. Elgondolkodtató viszont, hogy a „Sorstalanság” c. filmhez miért építettek külön munkatábort a Pilisben, amikor a külföldön meglévő történelmiekben hitelesebben forgathattak volna. Még vészjóslóbb, hogy utána meg miért nem bontották le!?

Az alávaló hazugság a chicagói perhez kíván magyarellenes hangulatot teremteni: ha ez egy ilyen szemét nép, akkor verjük rá a MÁV-kocsik bűnét is! A tébolyodott bosszúvágy és kapzsiság tombolását látjuk. Mivel biztos, hogy ez nem az utolsó „dobás”, sajnos szaporodnak itt az olyan vélemények, hogy a Kertészhez hasonló, eszement lények – ha megrendelésre dolgoznak is – világkonfliktust fognak okozni. Minden etnikumnak van egy olyan része, amelyik hiába hiszi magát okosnak, nem az: vak elbizakodottságában olyan bajt kever, ami megint az ártatlanokra üt vissza. Volt már ilyen. Azok sem okosok tehát, aki erre nem figyelmeztetik. Aztán mindenki issza a levét. Nem tanul az emberiség! Most viszont a legkomolyabban jelzem: Nem jó! Nem jó! Vissza! Vissza! Mert nem lesz jó vége. Mindenki érdekében remélhető, hogy Kertész (és a többi fasizmust „játszó” pszichopata) megkapja, amit érdemel, különben csak elgennyesedik az általuk gerjesztett kelevény. Ha ő maga frusztrált személyiség és kezelésre szorul, ne a médiumokba fröcsögje bele beteg lelkületét „írói munkássága” minden alól felmentő részeként. A Mein Kampf is Hitler írói munkásságának része. Akkor most minden meg van bocsátva? Mint látod, rapid módon változhat a helyzet. Nagyon remélem, tisztábban látsz, mint eddig. Tényeket és aggodalmakat írtam, nem a véleményemet.

Kertész szerecsenmosdatása ellenkező hatást váltana ki – akárcsak Strauss-Kahné. Ez utóbbinak több szexuális erőszakoskodása köztudott már; ha a sofiteles szobalány szavahihetősége megkérdőjelezhető, Strauss-Kohné még inkább. A világ ezt tudja, és nem bocsátja meg, hiába a New York-i „felmentés”. Mindezt csak azért írom, nehogy az okozatokat összekeverjük a kiváltó okokkal. Kertész az elmúlt évtizedekben Magyarországon minden elismerést megkapott. Ennek az országnak tehát nem azért próbál ártani, mert lepatkányozták, hanem fordítva: azért nevezik most patkánynak, mert gyűlöletbeszédével kártékonykodik egy olyan országnak, amely megbecsülte. Mit vár? „A haza örök: nemcsak jelen valójában kötődünk hozzá, hanem amilyen a jövőben is lesz” – mondta Kossuth, akiről elnevezett díjat Kertész boldogan vette át (a 7½ millióval együtt). Az kevés, hogy szégyellje magát. Sajnálatos, de érthető, hogy a könyveit sokan máris levették a polcról, és kidobták a kukába. Mások joggal követelik: aki a magyarságot ország-világ előtt aljas szándékból pocskondiázza, azt fosszák meg összes kitüntetésétől: méltatlanná vált. Mire jó ez az egész? Megmondom: hogy veled odakint elhitessék a „patkány” alapján, hogy „a magyarság egy feudális, minden szinten fasiszta nép, mely már rég nem elégedetlenkedik, hanem gyűlölködik”! Remélem, világos. Te utálod, hogy ez „téma”. Én is. De nem a magyarok csinálják! (Ha igen, majd megírom azt is.)

¤

Valamit akkor még a hazai „cigánygyűlöletet” felrovó soraidra. Magyarország az egyetlen, amelynek a Fidesz színeiben megválasztott cigány képviselője van (Járóka Lívia) az Európa Parlamentben. Magyarország az első, amelynek javaslatára (EU-s elnöksége alatt) az Unió napirendre tűzte a cigányság összeurópai felzárkóztatását. Magyarország az egyetlen EU-s ország, amely valamennyi (13) bejegyzett kisebbsége számára külön önkormányzati képviseletet biztosít idehaza, külön választásokkal, hozzárendelt pénzeszközökkel, valamennyi kerületben, városban, megyében, így a cigányoknak is. (N. B. a zsidóság elutasította a kisebbségi státuszt, vezetői így látták jónak.) Magyarország az egyetlen a világon, amelynek parlamentjében a cigányság külön képviselőcsoportot alakíthat az Orbán-kormány kezdeményezésére (várhatóan már a köv. választásokkor), amely 2015-re százezer munkahelyet is akar biztosítani nekik (miközben közel négyszázezer nem cigánynak sincs állása). A világon Magyarország az első, ahol idéntől cigánynyelvű tankönyvek (és Biblia) is rendelkezésre állnak. Ezeken kívül, a cigányságnak egyedül Magyarországon vannak bejegyzett civil szervezetei egész Európában. Az enyémnél szókimondóbb vehemencia szerint: „akinek ez nem jó, „az menjen a p….ba”. Barátom, őszintén szólva, tényleg nem tudom, miről írsz. Mintha a Marsról jönne a leveled! Azok szoktak minderről „nem tudni” – hogy eltereljék magukról a figyelmet –, akik semmit nem tettek a maguk portáján a cigányokért.

A lakosság 1/3-a a létminimumon él (ez most havi 270 $-nak felel meg), másik 1/3-a pedig az alatt. Összesen ~6,7 millió ember, Gyurcsányék országkifosztásának hála. A cigányság létszáma viszont kb. egymillió. Ezt írod: „Tudod, hogy e tekintetben mi a különbség köztünk és köztetek? Hogy itt a szegénység nem etnikumhoz kötött.” Mint látod, Magyarországon sem; e tekintetben tehát nincs különbség köztünk. Ez részedről egy feltételezés, ami egyszerűen nem igaz. – Rád bízom ezek után, mit gondolsz arról, hogy Magyarországot MSZP-s és (volt) SZDSZ-es körök „cigányellenesség” címén mószerolják kül- és belföldön, és ehhez hergelik a cigányokat, hogy legyen „ok”. Szó szerint belebetegedtek abba, hogy megbuktak, és nem válogatnak az eszközökben. Sajtójuk – 2002-től 2010-ig – mélyen hallgatott a ballib kormányok teljes tétlenségéről cigányügyben – az uszítást kivéve. Az igaz emberekkel a primitív plebsz mindig azt teszi, amit Jézussal: gúnyolják, megalázzák, mert nem tudnak felnőni hozzá. De csak maguknak ártanak.

Ha a sajtóban cigányok elleni merényletsorozatról olvasol, nyilván az is ott áll, hogy ezeket gazdag (részben cigány) uzsorások bérencei követték el a fizetni nem tudó cigány adósok ellen. Egyfajta belháború. De ugye, attól az USA még nem „minden szinten rasszista”, ha két néger klán leszámol egymással Brooklynban – ők tudják, miért. Pikáns adalék viszont, hogy a bérencek közt idegenlégiós, volt Milosevics-partizán és nemzetbiztonsági mesterlövész is lebukott, akiket a merényletek előtt Izraelben képezett ki az Israeli Operation Security Academy (erről tv-riportok szóltak, a zubbonyuk hátán lévő feliratot másoltam ide a kedvedért). A helyszínen gyorsan megjelent egy Richard Field nevű amerikai szélhámos (Magyarországon minden vállalkozása csődöt jelentett – hogy miért pont ilyenek jönnek?!), aki az egyszerű cigányoknak kezdte bemagyarázni – mielőtt átlátnának a szitán –, hogy „természetesen” rasszista támadások áldozatai. Egyeseknek jól jönne egy magyar–cigány konfliktus. Külföldi kapcsolatokban bővelkedő filozófusunk már 3 éve jósolgatott ilyet (azóta elhunyt). Én is megjósolom, hogy este hétre kész a vacsora, ha én csinálom. Szóval, mindent azért ne varrjunk a magyarság (mint etnikum) nyakába! Más népségek körében is vannak nyalánkságok, már miért ne lennének?! És nem tétlenkednek…

Azt írod: „…kicsit nehéz volt megszoknom (Amerikában), hogy senkire nem mondhatok rossz általánosítást”. Kedves barátom, a magyarokról sem mondhatsz – csak úgy intézik, hogy mondatnak veled. Nem muszáj valakikről vagy valamikről mindenáron rosszat általánosítani! A dolgok ritkán csak fehérek vagy feketék. A sommás ítéletektől óvakodni kell. A természettudományokban alapszabály, hogy a „leg-”ekkel, a „mindig”-gel és a „sohá”-val, vagyis a szélsőséges megfogalmazásokkal, csínján kell bánni. Épp ez a mondatod inspirált, hogy belefogtam a fenti hosszadalomba, ami most magamtól nem jutott volna eszembe, és kedvem se igazán volt hozzá. Túl vagyok rajta. – Esti elmélkedésre újból ajánlok az Ószövetségből egy örök mottót a politikai és emberi témákhoz:

AMIT NEM KÍVÁNSZ MAGADNAK, NE CSELEKEDD MÁSNAK!

„Quod tibi fieri non vis, alteri ne feceris”(Tóbiás: 4, 15.)

¤

Hollandiát mindenki szuperliberális országnak ismeri; szabad a gay házasság, a soft drugs (a hard is mehet) és az eutanázia. Szabadon tódulhatnak be a moszlimok is. De én még egyetlen hollanddal sem találkoztam (pedig volt néhány), aki mindezeknek örült volna. Kiderült: a többség az egészet rossz iránynak tartja, csak a különböző liberális kormányok erőltették rájuk. A hollandok sok külföldi kritikát nyelnek a „liberálisságuk” miatt, ami tehát csak látszat. A francba kívánják a létező változatát. Nekem nagy tanulság az ő esetük. Más népnél is gondolj arra, hogy a valóság teljesen más lehet, esetleg az ellenkezője annak, amit hiszel – pl. a „feudális, fasiszta magyarokról”. „Ne ítélj, hogy ne ítéltessél!” – szól a tanács, mert hisz’ ki is hibátlan?

Légy jó - és jól!

Üdvözöl,

Ariadné Vera

*     *     *

(A választ is szívesen leközöljük. A szerk.)

Ariadné Vera
  • Budapest felett az ég
    Visszajöttek, akik annyira hiányoztak, visszajöttek, akikért megint rajongunk. Gyurcsány és az SZDSZ.
  • Újra kell tanulnunk a demokráciát
    A „létező demokrácia” részének kell tekintenünk az idegen titkosszolgálatok videókészítését és az időzített nyilvánosságra hozást. A külföldi tőzsdespekulánsok kampányfinanszírozó tevékenységét. A külföldi propagandaközpontok itthoni buzgólkodását.
MTI Hírfelhasználó