Sebastian Vettel ismét világbajnok!
Sebastian Vettel, a Red Bull német pilótája harmadik lett a Formula-1-es Japán Nagydíjon, így négy futammal a zárás előtt behozhatatlan előnybe került, és megvédte világbajnoki címét, amivel ő lett minden idők legfiatalabb kétszeres Formula-1-es világbajnoka.
2011. október 9. 10:17

A vasárnapi versenyt a brit Jenson Button (McLaren) nyerte, a spanyol Fernando Alonso (Ferrari) lett a második.

A 24 éves és 98 napos Vettel, aki az idén eddig kilenc futamgyőzelmet könyvelhetett el, minden idők legfiatalabb kétszeres F1-es világbajnoka lett.

A címvédő, akinek a verseny előtt csak egy pont hiányzott az újabb sikeréhez, az élről rajtolt, de Buttonnak a viadal első harmada után sikerült megelőznie, majd Alonso is elébe került. A rajtnál Vettel megtartotta első helyét, keményen leszorítva a fűre Jenson Buttont. A brit így rövid időre visszaesett a harmadik helyre és csapattársa, Lewis Hamilton is elrobogott mellette. A versenybíróság megvizsgálta az akciót, de végül szabályosnak ítélte azt.

A hatodik körben változatlan volt a helyzet az élen: Vettel vezetett, mögötte Hamilton, Button, Alonso, Massa és Webber robogott.

A kilencedik körben megkezdődtek a kerékcserék: Hamilton, majd nem sokkal később Vettel, Button és Alonso is új gumikat vételezett. A boxlátogatások után Vettel, Button, Alonso, Hamilton, Felipe Massa (brazil, Ferrari), Mark Webber (ausztrál, Red Bull) volt a sorrend az élbolyban.

A 34. körben Vettel már harmadszor cserélt kereket.

A huszadik körtől kezdve a második kerékcserék is megkezdődtek. A boxlátogatások után a kivezető körben Buttonnak sikerült Vettel elé kerülnie.

A 24. körben beküldték a biztonsági autót, mert Massa és Hamilton koccanása miatt egy Ferrari-alkatrész maradt a pályán. Az élen Button, Vettel, Alonso, Webber, Massa és Hamilton haladt a safety car mögött, amely a 28. körben hagyta el az aszfaltcsíkot.

A harmadik kerékcserét Button kifogástalanul hajtotta végre, így továbbra is vezetett, ám Alonso taktikusabb volt Vettelnél, a 38. körben megelőzte a címvédőt, és felzárkózott a brit mögé.

Öt körrel a zárás előtt változatlanul Button vezetett, majd Alonso, Vettel, Webber, Hamilton és Michael Schumacher (német, Mercedes) következett. A hajrában már nem változott a sorrend.
 

MTI
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
  • Kártérítést a hungarocídiumért
    Vétkesek közt cinkos, aki néma – idézhetnénk Babitsot, de Brüsszelben ez is kárörvendő röhögést váltanak ki az ottani rasszista hungarofóbokból. Ezért is kell kártérítést követelnünk, tehát követelnünk kell a kártérítést a hungarocídiumért.
  • Baloldali tömb formálódik Gyurcsány Ferenccel szemben
    Legutóbb a Momentum elnöke fogalmazta meg, mit gondol Gyurcsány Ferenc vezérszerepéről. Közben az MSZP már azon aggódik, hogy a belviszály a 2022-es választási esélyeket is veszélyezteti – hangzott el az M1 Híradójában.
  • Jakab Péternek arra sincs energiája, hogy a Facebookon politizálgasson
    Élesen bírálta a Siófokon kétnapos éhségsztrájkba kezdő Jobbik-alelnököt Varga-Damm Andrea. A független képviselőnek a párt elnökéről sincsen jó véleménye. Jakab Péter féléves működését magunk is mérlegre tettük. Az egykori szóvivő könnyűnek találtatott, az alpári parlamenti felszólalások mögött egy lagymatag politikus bújik meg.
  • Nagy baj van Amerikában
    A vélemények egy-egy okot neveznek meg a konfliktus forrásaként, elhanyagolva a probléma sokszínűségét.
MTI Hírfelhasználó