Továbbra is változatlan a Fidesz előnye
A biztos pártszavazók körében továbbra is kétszeres a Fidesz előnye az MSZP-vel szemben - olvasható az Ipsos felmérésének összefoglalójában.
2011. szeptember 9. 10:35

A nyár végén megálltak a korábbi hónapok tendenciái, a Fidesz támogatottsága az összes választókorú körében nem csökkent tovább, az MSZP-é pedig nem emelkedett - áll a közleményben.

A felmérés szerint a Fidesz és az MSZP támogatóinak aránya 24, illetve 13 százalék, s ez 1,9 millió és 1 millió szimpatizánst jelent. A Jobbik 7 százaléka közel hatszázezer, az LMP 3 százaléka nagyjából negyedmillió támogatót jelent.

A "pártok világát maguktól távolinak érzők" vannak ugyanakkor a legtöbben, s tartósan a választásra jogosultak fele, mintegy négymillió ember sorolható már ide - írták.

Mint olvasható, a biztos pártválasztók körében lényegében változatlanok voltak a nyári eredmények, most is szűken kétszeres a Fidesz-többlete az MSZP-vel szemben (50-27 százalék). A Jobbik is hozza a megelőző hónapok átlagát (5 százalék, az LMP megközelíti azt (5 százalék).

A felmérés szerint a kormánypárt előnye a társadalom csaknem minden csoportjában megfigyelhető. A legnagyobb eltérés négyszeres, a fiatalok körében 28 százalékuk támogatja a Fideszt, míg az MSZP-re 7 százalék voksolna.

A szakmunkások csoportjában 20-14-re áll a két párt, a 60 év felettiek és a nyugdíjasok körében pedig a szocialisták befogták, majd megelőzték a Fideszt. A hatvanévesek és a náluk idősebbek csoportjában az MSZP mögé 24 százaléknyian sorolják be magukat, míg a Fidesz itt 20 százalékot ér el.

A felmérés szerint a közhangulat csak a Fidesz hívei körében pozitív: kétharmaduk szerint jó, egynegyedük szerint rossz irányban halad az ország. A lakosság egészén belül éppen fordított az arány: 65 százalék negatívan, 25 százalék pozitívan értékeli hazánk történéseit.

Az Ipsos augusztus 21-e és 28-a között végezte közvélemény-kutatását, amelynek során ezerötszáz felnőttet kérdezett meg.

Az Ipsos július közepén végzett közvélemény-kutatása azt mutatta: a kormánypárt mögött a választókorú népesség 22 százaléka, az MSZP mögött pedig 14 százaléka, 1,8 millió, illetve 1,1 millió szavazópolgár áll. A felnőtt népesség alig egyharmada volt biztos pártválasztó a kutatás szerint. Ebben az eltökélt szavazói körben a Fidesz 49, az MSZP 27, a Jobbik 17 és az LMP 6 százalék támogatottságot élvez - írták akkor.

MTI
  • Demokráciaexport után iszlámexport várható világszerte
    Dinamikus Egyesült Államokra lenne szükség. Ehhez képest a jelenlegi elnök csupán egy videóüzenetben emlékezett meg a húsz évvel ezelőtti tragédiáról. Mert így nem veszítette el a beszéd fonalát. Nem tévesztette össze az országokat. Vagy ne adj Isten, nem aludt el.
  • Átadták az újjáépült Lovardát a budai Várban
    Ünnepélyes keretek között átadták az újjáépült Lovardát a Budavári Palotanegyedben pénteken, a kulturális örökség napjai rendezvénysorozat országos megnyitóján, amelyen bejelentették a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékének új elemeit is.
  • Tehetséggel, akarattal és hittel sikeres lesz az újrakezdés
    Ésszel, tehetséggel, akarattal és hittel "nemcsak a járványt győzzük le, de az újrakezdés sikere sem marad el" - hangoztatta a köztársasági elnök pénteken Budapesten, amikor a Sándor-palotában fogadta a Magyarország Barátai Alapítvány tagjait.
MTI Hírfelhasználó