Tovább éleződnek a konfliktusok az MSZP-ben
Az országos választmány jövő héten dönt a pártszavazásról, az egyik tagja nyílt levélben írt arról, hogy elválnak az MSZP és Gyurcsány Ferenc útjai. Szekeres Imre szerint a belső vitákat nem lehet megspórolni.
2011. május 21. 12:51

Várhatóan jövő szombaton dönt az MSZP országos választmánya arról, hogy mikor és milyen kérdésekben írják ki a pártszavazást. Az eredetileg Gyurcsány Ferenc által kezdeményezett voksoláson  várhatóan nemcsak azt a hat kérdést teszik majd fel a párt tagjainak, amelyeket eredetileg a Demokratikus Koalíció javasolt.

A május 28-ra összehívott választmánynak minősített többséggel kell döntenie a kezdeményezésről, azaz a teljes választmány kétharmadának kell melléállnia. A pártvezetés úgy döntött, hogy ha lesz pártszavazás, akkor minél gyorsabban le kell zavarni.

Az alapszabály szerint a helyi pártirodákban öt napon át járulhatnak majd az urnákhoz az MSZP-sek. A pártreferendum érvényességéhez a teljes párttagság fele, plusz egy fő részvétele szükséges. A szavazás egyetlen bizonytalan tényezője azonban éppen az, hogy hányan is vannak a pártban.

Vezérelvű vagy csapatjátékos?

Gyurcsány pénteken a Facebookon a pártszavazással kapcsolatban azt írta, ők is egységet akarnak, de "nem sokat érne az egység, ha az az üresség, a középszer, a perspektíva hiányának egysége lenne", ezért ismét változást sürgetett. Az új egység alapjául egy szélesebb demokratikus balközép politikai platformot ajánlott. Gyurcsány minél hamarabb a szocialista pártba hívná azokat a mérsékelt konzervatív és liberális gondolkodókat, aki elutasítják Orbán politikáját.

Szekeres: Az MSZP belső vitái megspórolhatatlanok

Az MSZP-ben politikai vita zajlik - jelentette ki az InfoRádió Aréna című műsorában Szekeres Imre, aki kiemelte: az egyik kérdés a párton belül az, hogy az MSZP egy karakteres balközép, modern szociáldemokrata pártként politizáljon szabad vegyértékekkel, hogy más politikai erőkkel szövetséget tudjon kötni, vagy a szövetséget ne a pártok vagy a politikai mozgalmak között kössék meg, hanem a szocialista párton belül.

Utóbbinak a lényege, hogy belépnek az MSZP-be azok, akik nem szociáldemokraták, hanem például liberálisak vagy konzervatívak. Ezt az álláspontot képviseli Gyurcsány Ferenc - mondta a szocialista képviselő, aki kiemelte: ez a legfontosabb vitakérdés jelenleg, de van másik vitapont is.

Az MSZP vezérelvű, vagy inkább csapatjátékosokból álló párt legyen? Előbbit nem tartja hatékonynak és eredményesnek, mert szerinte a vezérelvűség nem következik a magyar baloldali politikai kultúrából.

A politikában természetes dolognak tartja, ha az ilyen viták egy-egy emberben testesülnek meg. Politikai kérdéseket kell eldöntenünk, és aki kisebbségbe kerül, annak ezt tudomásul kell vennie és tovább kell politizálnia elfogadva a többség által képviselt álláspontot - hangsúlyozta Szekeres Imre.

Beszélt arról is, hogy számos, ehhez hasonló konfliktust élt már át az MSZP-ben. Eddigi tapasztalata szerint a pártban létrejött egy politikai többség, és annak az elképzelése érvényesült. Ezt a legtöbben elfogadták, de mindig voltak olyanok, akik nem - ők egy másik politikai erőtérben próbáltak újrakezdeni.

Ilyenkor az MSZP egy új minőséggel, egy lépcsőfokkal lép előre - fogalmazott a politikus, aki szerint most is ez fog történni, és "ezek a viták ellenzékben megspórolhatatlanok".

A sarkalatos törvények vitája kapcsán Szekeres Imre elmondta: nem vonulnak ki, és reméli, hogy ezen törvények megalkotásának körülményei mások lesznek, mint az alaptörvény esetében.

Rossz jelnek tartja azonban azt, hogy nincsen előkészítés és konzultáció. Jobb lenne a sarkalatos törvényeket úgy az országgyűlés elér terjeszteni, hogy előtte már többpárti konzultáció zajlott, és bemérték, van-e legkisebb közös többszörös. Egyelőre semmi ilyen nem zajlik - mondta Szekeres Imre, aki azonban megerősítette: az MSZP ott lesz a parlamenti vitánál.

Lázár András szerint elválnak útjaik

Lázár András, a választmány egyik tagja nyílt levelet írt a balegyenes.infón a volt kormányfőnek. Az Elbocsátó, szép üzenet című levélben azt írtja, hogy a pártszavazás nem szolgálja az MSZP érdekeit. "A baloldal helyzetéről és megerősítéséről folytatandó nyugodt, higgadt elemzés, amelyet platformotok vezetősége kezdeményezett, vállalható, sőt, támogatandó javaslat" - véli Lázár, aki szerint viszont a félresikerült kérdésekről folyó pártszavazás több kárt okozna, mint amennyi hasznot hozhat.

Lázár szerint, amit Gyurcsány tesz, az karakter-öngyilkosság, mert az MSZP-nek nem úgy kell megújulnia, hogy kitárja a kapuit az Orbán politikáját elutasító gondolkodók előtt, inkább szövetséget kell ajánlani a nem baloldali demokratáknak. Lázár szerint Gyurcsány megint szelet vet, "de ez már nem az új idők, frissítő, üdítő, vérpezsdítő szele", hanem vihar, amivel a politikus magának, és a szocialistáknak is kárt okoz, ezért biztos benne, hogy elválnak útjaik.

"Ma már látom: nem csak Messiása nem leszel a magyar szocialista mozgalomnak, ahogy egykoron sokan hittük, hanem már azért drukkolunk, hogy önégető tüzed ne tegyen többé kárt se magadnak, se a magyar baloldalnak, s végső soron a magyar demokratikus erőknek se. Mai akcióidban már több a bizonyítás, az önigazolás, az önmegvalósítás szándéka és indulata, mint a közös célok szolgálatának való elkötelezettség." - írja levelében Lázár András. Szerinte Gyurcsány Ferenc még az MSZP-ben van, de más küldetések felé fordul. "El kell fogadnunk a személyes értékválasztásra, a személyes politikusi pálya módosítására vonatkozó döntéseidet, még ha bizonyos szempontból veszteségként éljük is meg azt." Lázár András szerint az MSZP-se továbbra is figyelni fognak Gyurcsányra, meg fogják tapsolni beszédeit, megveszik könyveit. "De látom, hogy útjaink elválnak. Nem kívántam, nem akartam, és sajnálom, hogy így van, – de látom. Valószínűleg nem hiszel nekem, mint ahogy korábban sem, de látom végzeted beteljesedését. A Nagy Győzelem már nem lehet részed, a Bukástól mentsen meg a Sors. Törjön hát százegyszer százszor tört varázs." - zárja Elbocsátó, szép üzenetét Lázár András.

index.hu, inforadio.hu
  • 1956 kommunistáinak leszármazottai itt élnek közöttünk
    Soltész Miklós 1956 kommunistáinak leszármazottjairól: „Szemeket lövettek ki, békés tüntetőkre és ünneplőkre támadtak" - hangsúlyozta az államtitkár, hozzátéve: ők azok, akik rabosítottak fiatalokat, egzisztenciájukban megfenyegették őket, jogalap nélkül kutattak át autókat és otthonokat.
  • Az Elk*rtuk a múlt részévé tette 2006-ot
    Nagyon sok színész jött a toborzásra, komoly volt az érdeklődés, többen igényelték is a mélyebb beszélgetést a film tétjéről, súlyáról, hatásáról, a művészeti közegben várható utóéletről. Nem kellett kompromisszumot kötniük, nem volt olyan, aki elállt volna a feladattól, végül minden szerepet az játszott el, akit egyébként is kiválasztottak – mondta Helmeczy Dorottya.
  • Erősítik a V4-országok felsőoktatási együttműködését
    Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a tárca és a Széchenyi István Egyetem szervezésében megvalósult V4-es felsőoktatási csúcstalálkozón angol nyelvű beszédében azt mondta, a felsőoktatás terén a V4-országok között jó az együttműködés, ugyanakkor lehetne jobb is. Ennek érdekében a magyar V4-elnökség ideje alatt célkitűzés, hogy az egyetemek kapcsolatait erősítsék.
MTI Hírfelhasználó