"Ezek a magyarok - állati népség"
A Neue Zürcher Zeitung szerzője, Oplatka András szerint a német baloldali sajtó már a kormányalakításkor ellenségesen fogadta a jobboldali győzelmet. A nyugati sajtó a bukott SZDSZ-esek frusztrációját visszhangozza.
2011. február 12. 12:57

Egy rövid politikai helyzetrajzzal kezdődik a Neue Zürcher Zeitung (NZZ) Magyarország, a közép és a mérték című cikke. Az írás a 89-90-es politikai fordulattól mutatja be az SZDSZ, az MSZP és a Fidesz szerepét. A szerző kitér a legélesebben antikommunista szabad demokraták politika hanyatlására, mikor is 1994-től az utódpárt állandó koalíciós partnerének bizonyultak. A konzervatív lap a 2002-2010 közötti baloldali vezetést az elmúlt 20 év gazdaságilag legeredménytelenebb időszakának aposztrofálja, és külön kitér a hihetetlen mértékű eladósodottságra és az államháztartási hiányra.

A szerző felhívja rá a figyelmet, hogy a kétharmados Fidesz-győzelem után a nyugati, főképp a német baloldali sajtó már a kormányalakításkor ellenségesen fogadta a jobboldali hatalomátvételt. A lap felhívja rá a figyelmet, hogy a baloldali sajtótermékek tudatosan összemosták a Fideszt a „rasszista" Jobbikkal. A szerző külön kitér arra a cikkre, mely hazánk bemutatását a Magyar Gárdával illusztrálta. A vészharangokat hangosan kongatták a diktatúra állítólagos hajnala miatt a bukott szabad demokraták, akiknek félelmeivel és frusztrációjával volt tele a nyugati sajtó - írja az NZZ. Az, hogy a Fidesz visszaszorította a Magyar Gárdát, csak futólag volt megemlítve - teszi hozzá.

A kritikusok újabb és újabb fogást kerestek az Orbán-kormányon - írja a lap, és kitér a banki különadó fogadtatására, melyet a brüsszeli nyomásra kialakított hiánycél elérésének érdekében volt kénytelen bevezetni a kormány, ám nem akart további terheket róni a lakosságra.

A tényleges botrányt a médiatörvény fogadtatása okozta, melyeket rasszista hangok is kísértek, így lett hazánkból Führer-állam. A lap kiemeli, hogy a mai Magyarországon a sajtószabadság pártpolitikailag motivált cenzúrája elképzelhetetlen. Az NZZ cikke külön kitér egy osztrák lap karikatúrájára, mely Magyarországot - nem a Fideszt, nem Orbánt, jegyzi meg a szerző - egy ősemberként ábrázolja. Mindezt a jószomszédi viszony jegyében - teszi hozzá. (A bécsi Standard karikatúráján - lásd a cikkindító képet - Magyarországot egy ősember jelképezi, aki mint egy leterített állatot, tartja hajánál fogva magát a „sajtószabadságot". Az elegáns brüsszeli recepcióstól aziránt érdeklődik, hogy merre kell mennie az elnökséghez, míg az értetlenkedve kérdez vissza: „Hova?")

A lejáratókampány során megjelentek olyan kijelentések, melyek tényként közölték, hogy hazánkban cenzúra van. Mindeközben az ellenzéki lapok nap mint nap háborítatlanul szidják a kormányt - hívta fel a figyelmet a konzervatív lap.

Az NZZ újságírója a józanság nevében felhívja rá a figyelmet, hogy volt már korábban egy Orbán-kormány, melyről egy dolog biztos: nem vezette be a diktatúrát. Azonban a Fidesznek első kormányzása idején azt a tapasztalatot kellett levonnia, hogy annak ellenére, hogy meg tudta szerezni a politikai hatalmat, a közigazgatás, a tudomány, a művészetek és a média világában posztkommunista hálózatokba és a mögöttük álló pénzügyi érdekekbe ütközött. Orbán nyilvánvalóan elhatározta, hogy ezeket a struktúrákat most széttöri - véli a lap.

hetivalasz.hu
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • Itália is a konzervatív erőkre számít
    A jövendő olasz kormány összes pártjával régi és jó kapcsolatot ápol a magyar kormány, ezért nem lesz nehéz együttműködni olyan kérdésekben, mint az illegális bevándorlás elleni fellépés vagy a családpolitika - hangoztatta Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója az MTI-nek az Olasz Konzervatívok. Európa, identitás, szabadság című konferencián, amelyen felszólalt Rómában pénteken.
  • Gazdasági válság radikális szélsőségekkel
    Az emberek félnek a közelgő téltől. Úgy, ahogy békeidőben még soha. A legnagyobb problémájuk nem a magyar és lengyel jogállamiság állítólagos hiányossága. Ezzel csak az Európai Parlament balliberális képviselőinek mindenre elszánt elitegységei vannak elfoglalva. Irigyeljük a problémáikat – írja Horváth József.
  • Orbán: hazudtak Brüsszelben az európai embereknek
    Hazudtak Brüsszelben az európai embereknek, amikor azt mondták, hogy a szankciókat nem terjesztik ki az energiára és azok az ukrajnai háború gyors lezárását eredményezik majd - mondta a miniszterelnök pénteken, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
MTI Hírfelhasználó