Mladicstól függ Szerbia EU-tagsága
Továbbra is egy embertől függ Szerbia uniós jövője: a háborús bűnökkel vádolt Ratko Mladicstól, aki immár több mint tíz éve sikeresen rejtőzködik, így nem tudják kiszolgáltatni a hágai bíróságnak. Serge Brammertz, a hágai bíróság főügyésze hétfőn Belgrádban úgy nyilatkozott, hogy a volt tábornok valószínűleg Szerbiában bujkál, és ki kell vizsgálni, hogy miért nem találják meg.
2010. november 16. 15:51

A hágai Nemzetközi Törvényszék főügyésze hétfői belgrádi látogatása során elhangzott az a megállapítás is, hogy a háborús bűnökkel vádolt Ratko Mladicsot valószínűleg csak néhányan rejtegetik. Bújtatóit kell tehát leleplezni, mert azok vezethetnek el a volt boszniai szerb tábornokhoz.

A hágai főügyész szerint Mladics Szerbia területén rejtőzködik, és kisebb létszámú testőrség segíti. Serge Brammertz hangsúlyozta: azt is vizsgálni kellene, miért nem találják immár több mint egy évtizede a volt katonai vezetőt, akit állítólag tízezer ember keres folyamatosan.

Brammertz december 6-án tesz jelentést az ENSZ Biztonsági Tanácsának arról, hogy Szerbia valóban maradéktalanul együttműködik-e a nemzetközi bírósággal, tényleg és hajlandó elfogni, illetve kiszolgáltatni a népirtással vádolt Mladicot.

Ezzel kapcsolatban a főügyész elmondta: "Nehéz egyetlen kifejezésbe sűríteni az együttműködés fejlődését és minőségét. Elégedettek vagyunk a (Belgrád és a hágai törvényszék közötti) mindennapi együttműködéssel, ugyanakkor (Radovan) Karadzsics (volt boszniai szerb elnök) elfogása óta nem volt új letartóztatás."

Megfigyelők szerint ugyanakkor azután, hogy a múlt hónapban az EU-tagállamok nem gördítettek akadályt a szerb EU-integráció továbbvitele elé - továbbították a szerb EU-csatlakozási kérelmet az Európai Bizottsághoz - nincs túl nagy jelentősége Brammertz mostani értékelésének.

Annál nagyobb súlya lesz viszont a jövő évi két főügyészi jelentésnek; több EU-tagállam is fogadkozott, hogy most már a szerb csatlakozási folyamat minden további lépéséhez meg fogja követelni a hágai törvényszékkel való maradéktalan együttműködést, vagyis Mladics elfogását.

A közhangulat fokozatosan változik Szerbiában: már néhány jobboldali és ellenzéki párt is szükségesnek tartja a volt tábornok kiszolgáltatását az uniós csatlakozás érdekében. Csak a nacionalista Szerb Radikális Párt véli úgy, hogy Mladic hős, és nem kell kiadni Hágának.

InfoRádió nyomán
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
  • Kártérítést a hungarocídiumért
    Vétkesek közt cinkos, aki néma – idézhetnénk Babitsot, de Brüsszelben ez is kárörvendő röhögést váltanak ki az ottani rasszista hungarofóbokból. Ezért is kell kártérítést követelnünk, tehát követelnünk kell a kártérítést a hungarocídiumért.
MTI Hírfelhasználó