Orvosoknak tilos a dohányzás
Orvosoknak a Fülöp-szigeteken tilos a dohányzás - közölte a helyi orvosi kamara, amely azért döntött a korlátozás mellett, mert szerinte az egészségügyi dolgozóknak ezen a téren is jó példával kell szolgálniuk.
2010. szeptember 27. 15:21

A tiltással egyebek mellett azt kívánják elérni, hogy az orvosok káros szenvedélyükkel betegeiket ne tegyék ki a passzív dohányzásnak - magyarázta Oscar Tinio kamarai elnök. "A gyógyítókat minden társadalmi osztályban megkülönböztetett tisztelet és figyelem övezi, ezért sem helyénvaló a dohányzó orvos látványa" - tette hozzá Tinio. Arról azonban még nem született döntés, hogy a szakmai szervezet rendelkezése ellenére füstölgők milyen büntetésre számíthatnak.

Hivatalos statisztikák szerint a délkelet-ázsiai országban 17,3 millióra tehető a dohányzók száma, azaz a 15 év feletti lakosság 28 százaléka él ennek a káros szenvedélynek. Benigno Aquino köztársasági elnök elismerte, hogy maga is a nikotinfüggők táborába tartozik, káros szenvedélyét pedig azzal magyarázza, hogy a cigaretta a munkájával járó stressz elviselésében segíti.

MTI nyomán
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • Felkapcsolták a Szent Péter téri karácsonyfa fényeit
    A fénygyújtás pillanatára elállt az eső, és a tér megtelt elsősorban római családokkal és külföldiekkel.
  • Hazánk kormánya elhivatott a családtámogatás ügyében
    Magyarország kormánya elhivatott a családok támogatása ügyében, minden intézkedést úgy hoznak meg, hogy szem előtt tartják a családok érdekeit; legyen szó kisebb vagy nagyobb családokról, vagy olyanokról, akik gyermekeiket egyedül nevelik - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) fiatalokért felelős helyettes államtitkára szombaton Budapesten.
  • Katolikus ifjúsági házat avattak Székelyföldön
    Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára az avatóünnepségen elmondta: a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye ifjúsági rendezvényeinek központjává váló létesítmény megszentelt helyen, a fogyatékkal élőket táboroztató Szent Gellért Alapítvány Rehabilitációs és Rekreációs Háza szomszédságában épült.
MTI Hírfelhasználó