A szakrális művészet jelentősége nagy a magyar történelemben
Így fogalmazott Csorba László, az MNM főigazgatója az Ars Sacra Alapítvány által szervezett Szakrális Művészeti Hét előzetesén.
2010. szeptember 10. 15:18

Csorba üdvözölte a Kulturális Örökségvédelmi Napok programjához kapcsolódó, 2010. szeptember 17-26-ig tartó rendezvénysorozatot, amely "középpontba állítja a nemzeti és szakrális kultúra szoros és állandó kapcsolatát a magyar történelemmel".

A főigazgató sajtótájékoztatón mutatta be a Szakrális Művészeti Hét keretében a Magyar Nemzeti Múzeumban megtekinthető műalkotásokat, a XIX. század jellegzetes Szent István- és Széchenyi-ábrázolásokat. Hangsúlyozta, hogy mindez egyfajta előremutatás az októberben nyíló "Széchenyi világai" című kiállításhoz, amely Széchenyi István életművét mutatja be a nagyközönségnek.

 A bemutatott alkotások között Elischer Lajos 1861-ben készített Szent István-litográfiája, Barabás Miklós 1860-as Széchenyi-litográfiája (amelynek előképe Hans Gasser 1859-60-ban Döblingben mintázott Széchenyi mellszobra volt), illetve Höller György 1860-as, Pusztacsaládon felállított Szent István-szobra szerepeltek.

Pusztacsalád a Széchenyi család egyik legeldugottabb birtoka volt, maga Széchenyi István vásárolta Ödön fiának a Festetics családtól. Amikor a „legnagyobb magyar” meghalt, fia szeretett volna azonnal szobrot állíttatni édesapjának. A szabadságharc bukását követő elnyomatás időszakában az erdőkkel körülvett kis falu a szoborállítás kiváló helyszínének bizonyult. Höller György soproni kőfaragóval itt létesült ez a különleges Széchenyi arcú Szent István szobor. A kettős kötődésről sokáig csak a család és a kőfaragóművész tudott. Napjainkban a pusztacsaládiak minden év augusztus 20-án és szeptember 21-én megkoszorúzzák a szobrot: Szent István ünnepén és Széchenyi István születésnapján.

A sajtótájékoztatón Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, a Magyar Püspöki Konferencia egyházművészeti referense köszöntötte a kezdeményezést - amely eredetileg ugyan nem egyházi indíttatású -, és hangsúlyozta, hogy fontosnak tartja kiemelni a Katolikus Egyház azon törekvéseit, amelyek a művészeti értékek megőrzésére, illetve azok missziójára koncentrálnak.

Dragonits Márta, az Ars Sacra Alapítvány kuratóriumának elnöke a sajtótájékoztatón ízelítőt adott a több mint 150 programmal büszkélkedő rendezvénysorozat programjaiból, és kiemelte: ezek mind ingyenesen látogathatók.

A Szakrális Művészetek Hete rendezvénysorozatát dr. Udvardy György c. püspök nyitja meg 2010. szeptember 17-én pénteken 15 órakor a Magyar Nemzeti Múzeum Dísztermében. Az e napon nyíló, Gödölle Mátyás történész-művészettörténész-szakmúzeológus által rendezett időszaki kiállítás a Nemzeti Múzeum kupolatermében szeptember 26-ig fogadja látogatóit.

A Nemzeti Múzeum a Szakrális Héten különleges tárlatvezetésekkel várja a látogatókat: Dr. Kiss Etele „Szent István birodalma - Kelet és Nyugat határán”, Dr. Kiss Erika „Magyar szentek ereklyéi  - a császáriból a nemzeti kincstárba”, Dr. Biczó Piroska „Fehérvári királysírok egykor és napjainkban”, Sipos Enikő pedig „A Koronázási Palást restaurátor szemmel” című vezetésével ismerteti az intézmény egyházi vonatkozású műkincseit. A vezetések sorából kiemelkedik az a két rendkívüli alkalom, amikor előzetesen jelentkezett látogatóinkat személyes hangvételű kiállítási séta várja: szeptember 22-én Dr. Varga Lajos váci segédpüspök, míg szeptember 24-én Szabó Géza, esztergomi őrkanonok, papköltő vezetésével kalauzolnak majd.

A szakrális heti programkínálatáról a rendezvény központi programfüzete mellett az intézmény honlapján is tájékozódhat: www.mnm.hu

www.mnm.hu
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • Itália is a konzervatív erőkre számít
    A jövendő olasz kormány összes pártjával régi és jó kapcsolatot ápol a magyar kormány, ezért nem lesz nehéz együttműködni olyan kérdésekben, mint az illegális bevándorlás elleni fellépés vagy a családpolitika - hangoztatta Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója az MTI-nek az Olasz Konzervatívok. Európa, identitás, szabadság című konferencián, amelyen felszólalt Rómában pénteken.
  • Gazdasági válság radikális szélsőségekkel
    Az emberek félnek a közelgő téltől. Úgy, ahogy békeidőben még soha. A legnagyobb problémájuk nem a magyar és lengyel jogállamiság állítólagos hiányossága. Ezzel csak az Európai Parlament balliberális képviselőinek mindenre elszánt elitegységei vannak elfoglalva. Irigyeljük a problémáikat – írja Horváth József.
  • Orbán: hazudtak Brüsszelben az európai embereknek
    Hazudtak Brüsszelben az európai embereknek, amikor azt mondták, hogy a szankciókat nem terjesztik ki az energiára és azok az ukrajnai háború gyors lezárását eredményezik majd - mondta a miniszterelnök pénteken, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
MTI Hírfelhasználó