Katonasors: elhunyt az Afganisztánban életveszélyesen megsebesült zászlós
Kolozsvári György zászlóst a világszínvonalú orvosi ellátás sem menthette meg.
2010. szeptember 7. 09:38

Kolozsvári György zászlós augusztus 23-án sebesült meg életveszélyesen, amikor a Magyar Honvédség Tartományi Újjáépítési Csoportjának 8. váltásából haza indulók első konvoját orvtámadás érte. Ekkor esett el Pappné Ábrahám Judit, posztumusz hadnagy, a Magyar Honvédség hősi halottja. Két bajtársa pedig nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett.

A közvetlen életveszélyben lévő, öntudatát vesztett zászlóst – a Mazar-e Sharif-i német tábori kórházban látták el, és állapotának stabilizálása után – 2010. augusztus 25-én hoztuk haza Magyarországra. A Honvédkórház intenzív osztályának orvosai a legkorszerűbb terápiás kezelésekkel és eszközökkel, huszonnégy órás folyamatos ügyeletben küzdöttek a kritikus állapotban lévő sérült életéért.

Mindezek ellenére Kolozsvári György állapota az utóbbi napokban rohamosan romlott. Életfunkcióit csak gépi támogatással lehetett fenntartani. Aztán már ez sem segíthetett.

Benkő Tibor altábornagy, a HM Honvéd Vezérkar főnöke, aki a hazahozatal óta folyamatosan látogatta kórházban fekvő katonáját – a halálhírt követően – a részvétnyilvánítás után, azonnal összehívta a Központi Kegyeleti Bizottságot. Ez a testület javasolhatja a honvédelmi miniszternek az elesett katona hőssé nyilvánítását.

A zászlós halálával négyre emelkedett a Magyar Honvédség afganisztáni kötelezettségvállalása közben elesett katonáink száma. Kolozsvári György temetéséről később intézkednek.

***

Kolozsvári György1973. december 22-én született, Pápán. Katonai szolgálatát1996. Július 20-án őrmesterként kezdte. Három évvel később törzsőrmester, majd főtörzsőrmester lett. 2007-ben léptették elő zászlóssá. A tatai dandár lövész zászlóaljában, a 3. lövész századnál szolgált, majd az alakulat vezénylő zászlósa lett.

Kolozsvári György zászlós a Magyar Honvédség 25. Klapka György Lövészdandár lövészzászlóaljának egyik alapembere volt. Munkáját az alaposság, a pontosság jellemezte. Személyes példamutatása, fegyelmezett magatartása mintául szolgál a beosztott tiszthelyettesi és legénységi állománynak. Kiváló fizikai képességekkel, nagy gyakorlati tapasztalattal rendelkező, fogékony, nyitott embernek tartják bajtársai. A fizikai és az idegi megterhelést is kiválóan tűrő tiszthelyettes tanácsaival, megalapozott észrevételeivel, megkerülhetetlen segítője volt mindenkori parancsnokának. Életpályáját hivatásnak tekintette. Nagy hangsúlyt fektetett a fiatal, pályakezdő tiszthelyettesek képzésére, a katonaéletre való nevelésükre. Alárendeltjei mindig bizalommal fordulhattak hozzá. Munkáját megbecsülés övezte.

Rátermettségét külszolgálatban is több alkalommal bizonyította. Járt Koszovóban és Bosznia-Hercegovinában. Augusztus 23-án hajnalban – második hathónapos afganisztáni kiküldetésének teljesítését követően – éppen haza tartott bajtársaival, amikor páncélozott járművüket támadás érte. A repeszek okozta sérülései végzetesnek bizonyultak.

Afganisztánban 2007-ben, a Tartományi Újjáépítési Csoport (PRT) 2. váltásával járt először. Három alkalommal is kitüntették a Békefenntartásért szolgálati jellel. Megkapta a Szolgálati Érdemjel Bronz fokozatát.

HM
  • Orbán Viktor: Mi, magyarok, kultúrnemzet vagyunk
    – A Magyar Zene Házához hasonló intézményeket máshol a járványra hivatkozva inkább bezárják vagy leépítik, ám Magyarországon kulturális expanzió figyelhető meg – közölte Orbán Viktor miniszterelnök a Liget projekt részeként megépült létesítmény ünnepélyes megnyitóján. A kormányfő arról is beszélt, hogy Magyarországon jelentős a kultúra támogatása, majd emlékeztetett, hogy a baloldal folyamatosan támadta a beruházást, ám a magyar kultúra napja helyett inkább április 3-án kell rajtuk revansot venni.
  • A magyar kultúra napja – 199 éve fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnuszt
    1989 óta január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt. E naphoz kapcsolódva adják át a magyar kultúrával kapcsolatos szakmai elismeréseket is – írja a Híradó.hu.
  • Olaf Scholz titokzatos pénzügyei (2. rész)
    Az ügy, amelybe a német kancellár belegabalyodott, vaskos adócsalás vagy inkább adólopás.
MTI Hírfelhasználó