Halálos foci – vitáztak, lelőtte!
2010. július 7. 17:43

A német szurkoló fejbe lőtt két olasz fiatalembert egy kocsmában, mert nem tudtak megegyezni, hányszor nyert Olaszország világbajnokságot!

Az egyik olasz fiatalember meghalt, a másik életveszélyes állapotban fekszik a kórházban, miután Hannover piroslámpás negyedének egyik kocsmájában összevesztek egy német szurkolóval azon, hogy Olaszország hányszor nyert eddig foci VB-t. Az eset hétfőn, a hajnali órákban történt, amikor is a bár egyik törzsvendége és a szomszéd olasz étterem két alkalmazottja együtt iszogatott. A hannoveri rendőrség eddigi adatai szerint az egyik olasz fiatalember az olasz nemzeti mezt viselve kérkedett azzal, hogy Olaszországnak négy vb-győzelme van már, vagyis eggyel több, mint a német csapatnak.

NapiászOnline
  • Kártérítést a hungarocídiumért
    Vétkesek közt cinkos, aki néma – idézhetnénk Babitsot, de Brüsszelben ez is kárörvendő röhögést váltanak ki az ottani rasszista hungarofóbokból. Ezért is kell kártérítést követelnünk, tehát követelnünk kell a kártérítést a hungarocídiumért.
  • „Késelés történt, agyonlőtték a gyanúsítottat”
    A „politikai korrektség” pszichoterrorja hatott. Egy újságíró agya áldozatul esett: meghibbant attól a megfeleléskényszertől, amelyet környezete kialakított benne. Nem merte leírni azt, hogy a tettes, a bűnöző, a terrorista.
  • Semjén: Mindszenty József életpéldája erkölcsi iránytű
    Mindszenty József hercegprímás, szent életű és vértanúsorsú bíboros életpéldája erkölcsi iránytű volt életében és napjainkban is az - hangoztatta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes csütörtökön Zalaegerszegen, a Göcseji Múzeum új épületszárnyának alapkőletételi ünnepségén.
  • Áder: jól kezeltük a járványt
    Magyarország és Szlovénia a lakosságszámához viszonyítva a legjobban teljesítők közé tartozik az Európai Unióban a koronavírus-járvány kezelésében, mind a megbetegedések, mind az elhalálozások alacsony száma alapján - mondta Áder János köztársasági elnök csütörtökön Budapesten.
  • A demokraták nagy novemberi szocialista forradalmat álmodnak
    Szocialista forradalomra készül a Demokrata Párt, írja új könyvében a jobboldali Breitbart szerkesztője. Joel Pollak szerint az utcai zavargások csak az első lépései annak a folyamatnak, amivel Trump ellenzéke magához ragadná a hatalmat.
MTI Hírfelhasználó