Letartóztatások a pécsi egyetemi vesztegetési ügyben
Kezdeményezte a Pécsi Tudományegyetem (PTE) gazdálkodásával összefüggő vesztegetési ügy gyanúsítottjainak előzetes letartóztatását a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) - közölte az NNI a police.hu oldalon kedden.
2010. június 1. 12:26

"A Nemzeti Nyomozó Iroda előterjesztést tett az illetékes ügyészségen mind a nyolc gyanúsított előzetes letartóztatására" - olvasható a közleményben. Az NNI az érintetteket a múlt hétvégén fogta el és vette őrizetbe bűnszövetségben elkövetett vesztegetés gyanúja miatt. A gyanúsítottak között négy egyetemi dolgozó van, köztük az intézmény gazdasági főigazgatója és informatikai igazgatója.

A nyomozó iroda munkatársai az eljárás során mintegy húsz helyen tartottak házkutatást, több tárgyi bizonyítási eszközt lefoglaltak.

Hajdu István, a Pécsi Városi Bíróság elnöke az MTI-nek azt mondta: a bíróság szerdán kora délután dönt az előzetes letartóztatásokról.

Gábriel Róbert, a PTE rektora hétfőn az MTI-nek azt mondta, hogy "az egyetem vezetése megdöbbenve értesült a hírről, de egyelőre kevés információja van, nem tudja, milyen ügy áll a letartóztatások hátterében". Hozzátette, minden segítséget megadnak a hatóságok munkájához.

Rámutatott: az eljárás nem függ össze a PTE felnőttképzési karát érintő, hűtlen kezelés gyanújával a közelmúltban indult nyomozással.

A rektor közölte, most "az egyetem belső életének megszervezésén" dolgoznak azért, hogy a napi munkamenet fenntartható legyen. "Arra az esetre is fel kell készülniük, ha munkatársaik előzetes letartóztatásba kerülnek" - jegyezte meg.

MTI nyomán
MTI Hírfelhasználó