Megígérte – levágatta
2010. május 29. 15:56

Kövér László 2006-ban, a Fidesz második választási veresége után úgy határozott, hogy addig nem vágatja le a haját, míg pártja ismét kormányra nem kerül. Ígéretét megtartotta, és a Fidesz alapító politikusa, az 1-es számú tagkönyv tulajdonosa Orbán Viktor miniszterelnöki eskütétele napjára, a második Orbán-kormány megalakulására megvált hosszú hajától, és kifejezetten rövid frizurával jelent meg a Kossuth téren.

gondola
  • Orbán Viktor Madridban majd Párizsban tárgyal
    Az európai konzervatív pártvezetők találkozóját megelőzően került sor Orbán Viktor és Santiago Abascal, a VOX elnökének megbeszélésére, a téma az európai keresztény és konzervatív értékek védelme, a családok és a gyermekvállalás támogatása valamint az illegális bevándorlás elleni fellépés volt.
  • A csíkszeredai Szent Ágoston plébániatemplom felújítása
    A magyar kormány 26 millió forintos támogatásával cserélték ki a csíkszeredai Szent Ágoston plébániatemplom nyílászáróit és óriási méretű üvegfelületeit.
  • A V4-ek védelmi vezetői: egységes NATO, egységes EU
    A visegrádi országok (V4) - Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia - parlamentjeinek honvédelmi és rendészeti bizottságai kiállnak az egységes NATO és az egységes Európai Unió mellett - közölte a magyar országgyűlési bizottság elnöke a pénteki debreceni tanácskozás utáni sajtótájékoztatón
MTI Hírfelhasználó