Századvég: Elvesztegetett évek
Elemzés a magyar gazdaság állapotáról
A magyar válság nem a világgazdasági válság következményeként keletkezett, hanem attól függetlenül, azt megelőzve bontakozott ki.
2010. május 14. 16:42

A magyar gazdaság mélyrepülése az elmúlt években önmagában is igen szembetűnő, de még nyilvánvalóbban jelenik meg, ha nemzetközi összehasonlításban vizsgáljuk eredményeinket. Teljesen egyértelmű, hogy a magyar válság nem a világgazdasági válság következményeként keletkezett, hanem attól függetlenül, azt megelőzve bontakozott ki. Az időközben kitört világgazdasági válság csak „jótékony” módon elfedte a válságunkat, s ezzel késleltette a szembenézést a valósággal.

A lemaradásunk szinte minden területen jól kitapintható és statisztikai adatokkal dokumentálható. A legfájóbb talán a visegrádi társországoktól való lemaradásunk. Míg 2001-ben a davosi Világgazdasági Fórum (WEF) versenyképességi rangsora szerint a visegrádi régió legversenyképesebb állama Magyarország volt a maga 26. helyével, addig 2007-re valamennyi térségbeli állam megelőzte hazánkat, s mi visszacsúsztunk a 62. helyre. Ha a magyar gazdaság is a visegrádi országok növekedési ütemével tudta volna bővíteni a GDP-jét 2005 és 2009 között, akkor ma a GDP-nk 20 százalékkal volna magasabb. Ez az egyötödnyi bruttó nemzeti termék azonban egyszer és mindenkorra elveszett.

Az elhibázott modernizáció és gazdaságpolitika következtében hazánkban egy duális gazdasági szerkezet alakult ki: a tőkeerős, viszonylag modern és versenyképes külföldi tulajdontöbbségű vállalkozások és a tőkeszegény, alacsony versenyképességű hazai tulajdontöbbségű vállalkozások egymás mellett élésével. A külföldi vállalkozások állítják elő a GDP több mint egynegyedét, a GDP növekményének felét, és az export háromnegyedét, miközben a foglalkoztatottaknak alig 15 százalékát alkalmazzák. Ennek megfelelően egyre szélesebbre nyílott az olló a GDP (a megtermelt) és a GNI (a felhasználható jövedelem) között. 2007-ben a rés már 7,1 százalék volt, kumuláltan az 1995–2007-es időszakra pedig 65 százalék, vagyis mintegy kétharmadnyi éves (átlagos) GDP-nk veszett el a belföldi felhasználás számára.

A foglalkoztatás kétharmadát biztosító hazai gazdaság növekedési potenciálja gyenge, technikai fejlesztésekre önerőből képtelen, humántőke-ellátottsága alacsony szintű. A két szektor közötti kapcsolat gyenge és esetleges, a külföldi vállalkozások szigetekként léteznek, a hazai beszállítók helyett az importra támaszkodnak. Emiatt a technológiai transzfer, a technikai fejlesztések tovagyűrűző hatása egyáltalán nem jellemző hazai körülményeink között.

A rendszerváltás utáni gazdaságpolitika alapvető tulajdonságává vált a ciklikus fiskális élénkítés, a választási évekre fókuszálva. 2002 után a fiskális lazítás állandósult, ami óhatatlanul vezetett el az egyensúly felborulásához, az állam és a magánszféra súlyos eladósodásához. 2006-ra a kibocsátási rés (a tényleges és a potenciális GDP közötti különbség) megközelítette a 4 százalékot, ami jelentős keresleti nyomásról tanúskodik. A komoly egyensúlyhiány felszámolására bevezetett Gyurcsány-, majd Bajnai-csomag számottevően és tartósan nem tudta enyhíteni az egyensúlyi feszültségeket, mert a korlátozó intézkedések alapvetően fűnyírójellegűek voltak. A strukturális reformok hiánya miatt a felhasználási feszültségek óhatatlanul újra jelentkeznek. Ugyanakkor viszont a megszorítások következtében nulla közeli szintre csökkent a potenciális növekedési ütem, amely kedvező körülmények mellett sem emelhető 2 százalék fölé a következő két-három évben.

A laza fiskális politika eredményeként az államadósság gyorsan és óriási mértékben emelkedett, míg 2001-ben az adósság/GDP hányados csak 53 százalék volt, addig 2010 elejére már elérte a 80 százalékot. A visszafogó intézkedések következtében a lakosság is jelentős mértékben eladósodott, ma minden harmadik háztartásnak van devizaalapú adóssága. Az ország teljes (állami és magán) külföldi adóssága eléri a GDP 120 százalékát.

A monetáris politika mozgásterét alapvetően szűkítette a többletkeresletet generáló fiskális politika. Az inflációs célkövetést folytató MNB politikája nem bizonyult konzisztensnek, a pénzügyi stabilitás megőrzésére hivatkozva gyakran az árfolyamcélt követte. A költségvetés eladósodása és a szigorú monetáris politika eredményeként a hazai kamatláb rendre 200–400 bázisponttal az európai kamatlábak fölött volt, ami a devizában való eladósodásra ösztönözte a gazdasági szereplőket. A nagy devizaadósság kikényszerítette az árfolyam védelmét. S így a monetáris politika kényszerpályára került, állandóan reaktív volt, ahelyett hogy proaktívvá vált volna.

Tézisek

  1. A magyar gazdaság az elmúlt nyolc évben jelentős pozícióromlást szenvedett el nemzetközi összehasonlításban, mind az EU27-hez, mind a visegrádi országokhoz képest. Ha a magyar gazdaság is a visegrádi országok növekedési ütemével tudta volna bővíteni a GDP-jét 2005 és 2009 között, akkor ma a GDP-nk 20 százalékkal volna magasabb.
  2. Magyarország gazdasági válságát az teszi különösen súlyossá, hogy a modernizációs modell kifulladása, a választásokkal összefüggő „húzd meg – ereszd meg!” politika ellehetetlenülése és a világgazdasági válság negatív következményei időben egybeestek és egymásra rakódva, felerősödve jelentkeztek.
  3. A válságok elhárítására életbe léptetett kiigazítási csomagok (Gyurcsány- és Bajnai-csomagok) ugyan átmenetileg enyhítették az egyensúlyzavart és elhárították a pénzügyi összeomlást, azonban strukturális reformok híján nem tudták a magyar gazdaságot a fenntartható, tartós egyensúlyi pályára állítani.
  4. A magyar modernizáció elhibázott koncepció alapján ment végbe: (1.) a piaci liberalizáció túl gyors volt, nem adott lehetőséget a hazai vállalkozások megerősödésének; (2.) a privatizáció nem járult hozzá az egészséges piaci szerkezet kialakulásához, konzerválta a monopol-oligopol pozíciókat; (3.) a feltétel nélkül támogatott külföldi tőke pozitív tovagyűrűző hatásai nem érvényesültek: sem a hazai technikai színvonal, sem a versenyképesség nem emelkedett számottevően.
  5. A rendszerváltás utáni 1,5 milliós foglalkoztatáscsökkenést a magyar gazdaság máig nem tudta kiheverni. A hazai aktivitási és foglalkoztatási ráta az egyik legalacsonyabb az EU-ban. Az elmúlt években tovább csökkent az amúgy is alacsony foglalkoztatási szint, s így nem tudott hozzájárulni a gazdasági növekedéshez.
  6. A tőkeállomány bővülése és a technikai színvonal emelkedése sem volt képes meghatározó és tartós szerepet játszani a gazdasági növekedésben. Ennek következményeként az elmúlt években folyamatosan csökkent a potenciális kibocsátás növekedési üteme, ma ez alig éri el az 1,5–2 százalékos szintet.
  7. 2002-től 2006-ig a tényleges gazdasági növekedés lényegesen és egyre növekvő mértékben haladta meg a potenciális növekedési ütemet az állami keresletgenerálás következtében, aminek következtében krónikussá vált az egyensúlyzavar és az eladósodottság. 2006 után enyhült a keresleti nyomás (ekkortól elsődlegesen már csak a lakossági vásárlások gerjesztették), de csak 2009-re szűnt meg a pozitív kibocsátási rés.
  8. A GDP előállításában egyre nagyobb szerepet játszik a külföldi tulajdonosi szektor, részesedése jelentősen emelkedett az elmúlt 15 évben. A GDP növekményének évi átlagban több mint felét a külföldi tőke állította elő. Ebből következően egyre nagyobbra nyílt a GDP és a GNI közötti rés, vagyis a megtermelt és a felhasználható jövedelem közötti különbség, ez utóbbi rovására.
  9. Az inflációs folyamat az elmúlt években jelentősen mérséklődött, de még mindig igen messze állunk az EU-s átlag elérésétől. A dezinflációs folyamatot rendre megakasztották a központi ár- és adóintézkedések.
  10. A jegybank kezdetben a laza fiskális politikára monetáris szigorral reagált, de 2005 utáni lépései már nem nevezhetők konzisztensnek. A monetáris politikai eszköztárból szinte csak a kamatpolitika lett használva, ami főleg a válság idején súlyos hibának tekinthető.
  11. A folyamatosan javuló külkereskedelmi mérleg ellenére 2009-ig a folyó fizetési mérleg alig javult az egyre negatívabb jövedelemegyenlegek következtében. A negatív jövedelemegyenleg a növekvő adósság és a duális gazdaság következménye. A 2009-es egyenlegjavulás inkább ciklikus, mint szekuláris okokra vezethető vissza.
  12. Míg az időszak elején elsősorban az állam eladósodása volt a jellemző, 2006 után a magánszektor külső eladósodása ugrott meg az elhibázott fiskális kiigazítás és a hibás pénzügyirányítás eredményeképpen. Mára a külső adósságpozíció szinte kezelhetetlen kezd lenni, és nagysága azonnali gazdaságpolitikai fordulatot tesz szükségessé.
  13. Számos gazdasági ágazatban van erős piaci koncentráció, vagyis az erőfölényes helyzet miatt nem érvényesül a piaci verseny. A legtöbb piacon megfigyelhető magánmonopóliumok a privatizáció következtében állami monopóliumokból jöttek létre.
  14. A vállalkozások jelentős részénél érdemi különbség van az effektív adókulcs és a normatív adókötelezettség között. A kiterjedt adókedvezmények elsődlegesen a külföldi tulajdontöbbségű vállalkozásokra jellemzőek. Az adókedvezmények mértéke 2007-ben meghaladta a 800 milliárd forintot.
  15. A külföldi tulajdontöbbségű vállalkozások a hazaiakkal szemben viszonylag alacsony létszámmal működnek, ezért lényegesen magasabb a tőke/munka arányuk és a termelékenységük. Továbbá a külföldi vállalkozások jövedelmezősége is lényegesen meghaladja a hazaiakét, és az export részesedése magasabb az árbevételből, mint hazai társaiknak.
szazadveg-eco.hu
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
  • Kártérítést a hungarocídiumért
    Vétkesek közt cinkos, aki néma – idézhetnénk Babitsot, de Brüsszelben ez is kárörvendő röhögést váltanak ki az ottani rasszista hungarofóbokból. Ezért is kell kártérítést követelnünk, tehát követelnünk kell a kártérítést a hungarocídiumért.
MTI Hírfelhasználó