Afrikai állapotok a magyar egészségügyben?
Mikola szerint nem lehet gyors javulásra számítani az egészségügyben, egy hosszú távú, alapos programra van szükség.
2010. május 10. 08:40

Annak ellenére, hogy nem kapott vezetői pozíciót az egészségügy irányításában, Mikola István szeretne részt venni a törvényhozói döntések előkészítésében, és reméli, hogy számítanak majd tapasztalatára. Az első Fidesz-kormány egészségügyi minisztere – aki ezúttal is bejutott az Országgyűlésbe – a Fejér Megyei Hírlapnak adott interjújában többek között arról beszélt, hogy az egészségügyi világszervezet drámai felhívást tett közzé: ebben Magyarország a világ egyik legrosszabb megbetegedési, halálozási adataival rendelkezik.

„Kiemelték hazánkat, ami fájdalmas, változtatni kell ezen. Semmiféle gazdasági és fenntartható fejlődés nem képzelhető el testében, lelkében és szellemében ép, kiművelt emberfők nélkül. A következő évek egészségügyi politikájának arra az ismeretre kell alapozódnia, hogy az országban milyenek a népegészségügyi folyamatok, a megbetegedési, halálozási viszonyok. Térségi adatokra épített kapacitásokra, kórházi ágyakra, szolgáltatásokra lesz szükség. Ez egy tízéves, roppant bonyolult program, amelynek tervezésekor figyelembe kell venni, hogy több részre szakadt az ország” – fogalmazott a honatya.

Hozzátette: Észak-Kelet Magyarország bizonyos térségeiben rossz, közép-afrikai megbetegedési és halálozási viszonyokat találunk, miközben a budai belső kerületekben, vagy az ország nyugati részein svájci, német, francia trendeket tapasztalunk. Márpedig a lakosságnak esélyegyenlőséget kell biztosítani az egészségügyi ellátásban.

Mikola megjegyezte: az elvárás óriási az új kormánnyal szemben. „Mindenki, aki szenved a jelenlegi problémáktól, azt szeretné, hogy az új kormány már holnap beterjessze azokat a törvényjavaslatokat, amelyek gyógyírt jelentenek a bajokra. De ez nem így lesz, ehelyett fel kell készülni arra, hogy Magyarországon egy több éves, évtizedes építkezés kezdődik” – fogalmazott.

A szakpolitikus azt is elárulta, hogy nem csak az egészségüggyel szeretne foglalkozni a parlamentben. „Orvos vagyok, az orvoslás pedig nem kettő meg kettő az négy, hanem van spirituális tartalma. Ép testben ép a lélek, de mondhatom azt is, csak ép lélekkel létezhet ép test. A magyarság lelki megújulásával sürgősen foglalkozni kell, s ebben a munkában szeretnék közreműködni” – mondta.
 

Fejér Megyei Hírlap, atv.hu
  • A nyugat-európai liberálisok vallása a hungarofóbia
    Annyira nem bigottak, hogy ezért a vallásért Husz Jánosként a máglyára menjenek. Nem akarnak mártírok lenni, noha a mártír legyőzhetetlen ellenfél. Az ő vallásuk másról szól. Vallásuk másik fontos rítusa ugyanis: sorakozás a kasszánál.
  • Horror bohózat a párizsi ügyészségen
    Noha maguk a rendőrök sem mernek behatolni a város jó néhány területére, az ügyészség egy sokkal súlyosabb bűncselekménnyel foglalkozik: a német WDR köztelevízió 37 éves munkatársa szerint Giscard d'Estaing a párizsi irodájában rögzített interjú során háromszor is megérintette a fenekét.
  • Pünkösd - Egység a sokféleségben
    A mai néppártban már elfelejtett régi kereszténydemokrata jelszó szerint az európai közösség: egység a sokféleségben.
  • Donald Tusknak még nincs elege Magyarország bírálásából
    Ezúttal nem vont párhuzamot Magyarország és a náci Németország között, de Donald Tusk immár sokadik alkalommal tett negatív megjegyzéseket Orbán Viktor miniszterelnökről a Respekt című cseh hetilapnak nyilatkozva. Az Európai Néppárt elnöke szerint kizárólag politikai értelemben van mondanivalója a magyar kormányfőnek, baráti módon már aligha. Tusk beszélt arról is: a Fidesz néppárti felfüggesztése, a párt „karanténja” akár hosszasan is elnyúlhat.
  • Ha lejönnek a havasokból
    Bizalmi kérdés, szavahihetőnek tartjuk-e a történészt, amikor azt állítja: igyekszik sokoldalúan bemutatni a különféle élethelyzeteket. Ablonczy Balázst különösen foglalkoztatja, mi mindent fed el Trianon. Traumákról, tévhitekről, illúziókról is olvashatunk a napokban megjelent Ismeretlen Trianon című könyvében.
MTI Hírfelhasználó