Ökomozaik
(2010. április 30.)
Műholdfelvételek tanulmányozásával megállapították, hogy világszerte egymillió négyzetkilométer területről tűntek el az erdők öt év alatt.
2010. április 30. 10:13

ÖKOPOLITIKA

A kiszivárgott tervek szerint megszűnik környezetvédelmi tárca önállósága, a feladatokat (minimum) három államtitkárság viszi tovább. A KvVM önállóságának megvédése érdekében nyílt levelet szinte az összes jelentős hazai zöldszervezet vezetője aláírta. A megújuló energiák, az energiatakarékosság és a klímaváltozás ügye a gazdasági tárcához kerülhet, Olajos Péter vezetésével. A természetvédelem gazdája az agrártárca lehet, és nem kizárt, hogy itt köt ki a vízügy is. Ugyanakkor számos, az uniós támogatások szempontjából hangsúlyos területnek még reménybeli gazdája sincs – ilyen a hulladékkezelés és a szennyvíztisztítás. Jávor Benedek félelmei szerint a legrosszabb forgatókönyv érvényesül. A fenntarthatóság szempontja az utolsó helyre szorul a csúcsminisztériumok fontossági sorrendjében. Ugyanakkor több prominens környezetvédő is elismerte, hogy a minisztérium megérett a változtatásra: működése nem átlátható, és nem jól sült el a vízügyi terület integrációja sem. (Nb 23)

Az Országos Környezetvédelmi Tanács szorgalmazza, hogy a természeti- és épített környezet erőforrásaival való gazdálkodás felügyelete legyen egységes és önálló. A környezet- és természetvédelem hosszú távon föltétlenül integrálandó a gazdaság- és társadalomfejlesztés egészébe. Ám célszerű, ha ennek eredményességét egy, a gazdálkodás eredményességétől független minisztérium felügyeli. (greenfo.hu)

A környezetvédelem és a fenntartható fejlődés szempontjából megdöbbentően rövidlátó gazdasági és társadalmi szemlélet jellemzi az állami és helyi szintű döntéseket hazánkban Fülöp Sándor szerint, aki bemutatta a hivatalba lépése óta eltelt időszakot összefoglaló beszámolóját. (MH 24) Az állam a környezethez fűződő jogokat tendenciaszerűen hátrébb sorolja a beruházók érdekeihez képest. Bizonyos tevékenységeket (mint az akadály nélküli belterületbe vonás) már nem lehet folytatni, bizonyos környezeti problémák (mint a zajszennyezés vagy az elektroszmog) túl nagyok ahhoz, hogy ne vegyünk róla tudomást, bizonyos felelősségeket (a vízkészlet, az erdők vagy az őshonos növények és állatok génállományának megőrzését) az állam nem háríthat el magától. (Nb 24)

A Reflex Egyesület vizsgálta az Aarhusi Egyezmény végrehajtását. A szolgáltató közigazgatás hiányát jelzi, hogy országos és helyi szinten még ma is gyakran hatnak a titkolódzással, mellébeszéléssel kapcsolatos káros beidegződések. Ezt elősegíti, hogy néhány ágazati jogszabály törvényellenesen korlátozza a hatóságnál fellelhető közérdekű információk megismerhetőségét. A hatóság jellemzően a beruházó által készített anyagokból dolgozik, telepítési, technológiai alternatívákat nem is vizsgál. A hatékony részvételhez az ügyféli jogkör szélesítésére lenne szükség (amit ellenben inkább folyamatosan szűkítenek). A KvVM-ben a témának nincs kijelölt felelőse, a környezetvédelmi területi szervek, önkormányzatok, bíróságok személyzeti állományának képzésére nem került sor, és hiányoznak az egyezményről szóló szakmai anyagok. Elfogadott végrehajtási program nincs, a minisztériumi munkacsoport évek óta nem működik, tárcaközi koordináció sosem volt, az ismeretterjesztéshez hiányzik a pénz és az akarat. (greenfo.hu)

Az Európai Bizottság 35 millió eurós kerettel újra meghirdette ökoinnovációs pályázatát azoknak a vállalkozásoknak, amelyeknek környezetbarát termékei, technológiai eljárásai vagy szolgáltatásai vannak, ám még segítségre van szükségük a piac meghódításához. (VG 23)

KÖZLEKEDÉS-ÖKOLÓGIA, LEVEGŐTISZTASÁG

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség évi tanulmánya szerint a közúti és a légi fuvarozás forgalmának 43, illetve 37 százalékos növekedése meghaladta az 1997 és 2007 közötti gazdasági növekedés mértékét, miközben ugyanezen idő alatt a vasúti és a folyami szállítás részaránya csökkent. A közlekedés fenntarthatatlan irányban fejlődik, ugyanakkor nem állnak rendelkezésre az infrastruktúra fejlesztéséhez szükséges állami pénzek. (greenfo.hu)

A 67-es út fejlesztésénél kötelező lett volna a tervezett nyomvonalról környezetvédelmi hatástanulmányt készíttetni, de papíron „feldarabolták az utat” és azt szakaszonként bocsátották a közigazgatási engedélyeztetésre. Az uniós projekteknél szokásos három megvalósítási tervhez képest mindössze egy készült. A tervek szerint több mint háromszáz méteres hidat építenének a Deseda-víztározó felett, holott ha 150 méterrel északabbra vinnék a nyomvonalat, nem kellene elkészíteni a milliárdos beruházást. Az ügy kísértetiesen emlékeztet a Kőröshegyi M7-es völgyhíd esetére. (MH 28)

KLÍMAVÁLTOZÁS, SZÉNDIOXID, ENERGIATAKARÉKOSSÁG

A Greenpeace szerint ígéreteit megszegve Indonézia legnagyobb pálmaolaj-termelője továbbra is pusztítja az esőerdőt. (hirtv.hu)

ATOMENERGIA, ATOMHULLADÉK

Fülöp Sándor egy éve kijelentette, az atomerőmű bővítése durván sérti a jövő nemzedékek érdekeit. Véleménye nem változott, bár a műszaki, technikai érveket nem vitatja. Kétségtelen, hogy még a klímával foglalkozó környezetvédők között is vannak olyanok, akik szerint nem reális a klíma-célkitűzések teljesítése atomenergia nélkül. Ám az emberiség legfeljebb száz évig tudja az atomenergiát mai formájában használni, viszont több ezer év, amíg kiégett fűtőanyag, s maguk az erőművek elvesztik veszélyességüket. A paksi bővítésre szánt pénzből energiatakarékossági intézkedéseket kellene tenni, így feleslegessé válna a bővítés. (greenfo.hu)

Az ellenzéki pártok és környezetvédő csoportok szervezésében több tízezren tüntettek Észak-Németországban az atomerőművek, illetve a kormány ezzel kapcsolatos politikája ellen. (greenfo.hu) Mielőbb újjá kellene építeni a csernobili erőművet övező szarkofágot. (Nv 27) Dmitro Tkacs, Ukrajna budapesti nagykövete szerint Ukrajna, valamint a G7 országai és az Európai Közösség másfél évtizede Ottawában aláírt egy memorandumot Csernobil bezárására. Ukrajna 2000 decemberében ezt meg is tette, míg a G7 és az EU mind a mai napig adós a vállalt kötelezettségek teljesítésével. Egyetlen nemzetközi biztonságnövelő infrastrukturális beruházás sem zárult le, noha öt év alatt valamennyit be kellett volna fejezni. (MN 23) Ukrajna és Oroszország atomenergetikai ágazatának összevonását, egy közös holding létrehozását javasolta Vlagyimir Putyin. Orosz pénzügyi támogatással a két ország közösen tevékenykedhetne a nemzetközi energiapiacon is. (MN 28)

TERMÉSZETVÉDELEM, TÁJ- ÉS FÖLDVÉDELEM

Súlyos környezetszennyezést okozhat a Mexikói-öbölben a Deep Horizon olajkitermelő platform, amely ismeretlen eredetű robbanás után elsüllyedt, 2,6 millió liter olajjal a fedélzetén. A Louisiana felé tartó olajfolt a szövetségi állam történetének legsúlyosabb környezetszennyezésével fenyeget. (MN 24) A katasztrófa éppen akkor mutat rá, hogy milyen veszélyeket rejt magába a kőolaj ilyen jellegű kitermelése, amikor a Fehér Ház nemrég döntött a tengeri olaj- és gázkitermelés kiterjesztéséről. A fő érv éppen az volt, hogy a kitermelő platformok biztonságosabbak lettek. (Nb 27)

Amerikai kutatók műholdfelvételek tanulmányozásával megállapították: világszerte több mint egymillió négyzetkilométer területről tűntek el az erdők öt év alatt. Észak-Amerika – 2000-től 2005-ig – az erdőségeinek nagyobb százalékát áldozta fel a mezőgazdaság javára, mint az erdők kíméletlen irtásával vádolt Brazília. (MN 28) A Scientific American új természetvédelmi atlasza első alkalommal mutatja be a természetes élőhelyek jelenlegi állapotáról rendelkezésre álló összes információt. (origo.hu)

VÍZÜGYEK, SZENNYVÍZ

Szórványosan már tapasztalható a tavaszi halelhullás a Balatonon, ám a tó vízminőségét ez egyáltalán nem befolyásolja. (Nv 27) Vízi sztráda köti össze 2015-re a svájci Ticino kantont az Adriai-tengerrel. A természet adta vízi folyosókat és a már meglevő, egykor használt csatornaszakaszokat kell csak egymással összekötni – a Locarnótól Velencéig tartó 550 kilométeren. A természetvédők a folyó már most is haldokló növény- és állatvilágát féltik. (Nb 22)

ÉPÍTETT KÖRNYEZET, MŰEMLÉKEK

A Tettye tér rekonstrukciója során a kivitelező valósággal aláásta az 500 éves műemlék romokat. A tűzoltóknak kellett megerősíteniük a romok egyik falát. (Nv 22)

VITATOTT BERUHÁZÁSOK, HULLADÉK

Nevük elhallgatását kérő források azt állítják, hogy Verespatakon az igazi nagy érdek nem is arany és az ezüst lenne, hanem olyan ritkafémek, mint például a wolfram, a berillium, a cézium, a stroncium, a rádium vagy pedig az irídium. Geológusok berilliumot sejtenek ipari érdeklődésre számot tartó mennyiségben. Hasonló gyanú merült fel a nagybányai nemesfém-zagyok iránti külföldi érdeklődés kapcsán is. (Nb 28) Az Európai Parlament plenáris ülése megvitatta az Áder János és Tőkés László által előterjesztett, a cianidos bányászati technológia uniós betiltására vonatkozó szóbeli kérdést. Áder szerint bár jelenleg csupán három tagállamban alkalmazzák a cianidos bányászati technológiát, az arany világpiaci árának emelkedésével egyfajta aranyláz van kialakulóban. A veszély óriási, ezért azonnal cselekednünk kell. (mno.hu)

VÁLLALATI FELELŐSSÉGVÁLLALÁS, FOGYASZTÓVÉDELEM

Fegyelmi vizsgálatot indított, és felfüggesztette beosztásából Pálinkás József Barna Balázst, az Akadémia Növényvédelmi Kutatóintézetének igazgatóját. Az intézet a Csalamon csapda elnevezésű rovarirtója mellé az unió által két éve betiltott, rákkeltő és egyben a DNS-re káros diklórfoszt tartalmazó molyirtó csíkot adott ajándékba a vásárlóknak. (MH 28)

Öt ország több mint negyedmillió lakosa vesz részt abban a több mint harminc évre tervezett, fontmilliókba kerülő kutatásban, amellyel brit szakemberek próbálnak pontot tenni korunk egyik lényeges kérdésére: mennyire biztonságosak a mobiltelefonok. (hvg.hu)

Az összeállítás a Tüposz Bt Heti környezet- és természetvédelmi szemléje felhasználásával készült, amely a kromeri@t-online.hu címen megrendelhető.

Tolnai Dénes
  • A Föld napja
    Az emberiség egész létmódjának kell megváltoznia, ha el akarjuk kerülni a katasztrófát.
  • A teraszok nyitása nem a járvány végét jelenti
    A teraszok nyitása nem a járvány végét jelenti, továbbra is fontos a védelmi és járványügyi intézkedések, valamint a higiénés rendszabályok betartása, a pincéreknek a teraszokon is kötelező lesz a maszkviselet, a vendégeknek csak akkor, ha belépnek a vendégtérbe - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs nevében a csütörtöki online sajtótájékoztatón.
  • Az ország szabadságát jelképezi a megújuló Citadella
    Elkezdődött a Citadella megújítása Budapesten. A hosszú évek óta elzárt és mára lepusztult erőd felújítása 2023-ig tart - közölte a Várkapitányság az MTI-vel csütörtökön.
MTI Hírfelhasználó